A Nyíregyházi Főiskola campusa nyerte el idén a világ legjobb középületének járó nívódíjat a Prix d'Excellence elnevezésű nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázaton. Az elismerést ünnepélyes keretek között csütörtökön adták át főiskolának Nyíregyházán.
Az elismert főiskolai épületegyüttest Balázs Tibor vezető tervező jegyzi, tervezője a B5 Építészstudió Kft. és az A Studió 90 Építésztervező Kft., kivitelezője a Strabag Zrt., beruházója pedig a főiskola.
A párizsi székhelyű Nemzetközi Ingatlanszövetség és a Wall Street Journal amerikai üzleti napilap által kiírt nívódíj pályázat középületek kategóriájában első helyezést elért oktatási intézmény csatlakozott a korábbi magyar díjazottak táborához, így a Művészetek Palotájához és a gödöllői kastélyhoz. A pályázaton már megépült építészeti együttesekkel, vagy egyes épületekkel lehetett részt venni nyolc kategóriában. A díjak odaítélésekor az épületek esztétikai, méretbeli tulajdonságait mellett a minőséget és a működtetés színvonalát egyaránt vizsgálta a nemzetközi zsűri.
A Prix d'Excellence idei pályázatán egyébként három kategóriában szerzett első helyet európai fejlesztő.
Hozzászólások
2009.10.15 16:47:34Rot
http://epiteszforum.hu/node/366
2009.10.15 16:48:35Grisa
És még azt is megtudhattuk a cikkből hogy ki az építésze :-)
2009.10.15 16:48:55robin masters
bazmeg sztetetek honnan szerezzen az index s.o.s. jogtiszta kepgaleriat a nyiregyhazi foiskolarol? gyanitom nem volt talonba, es fel ora alatt nem tepertek le nyiregyre egy fotossal. majmok.
2009.10.15 16:49:50HondaRR
azabaj
2009.10.15 16:53:35Lieserg
Az lehet hogy maga az épület élhető, de biztos vagyok abban is, hogy az oktatás minőségét és hallgatók értelmi képességét nem vizsgálták.
Sőt azt sem tudom, hogy tudott akármilyen minősítést kapni parkólók nélkül, mivel köztudottan csak a tanárok és üzemeltetők kaphatnak behajtási engedélyt.
Jah, és ha valaki látta már élőben, az nem hiszem hogy hasra esett volna tőle.
ui.: Biztosan találnék a világban legalább 100 olyan épületet, ami inkább megérdemelné ezt a díjat.
2009.10.15 16:55:11beszélő
Jellemző a magyar közállapotokra, hogy az építész nevét meg sem említik.
A műszaki értelmiséget a rendszerváltozáskor leírták.A parlamentben nem igénylik a műszaki értelmiség jelenlétét, hozzáértését.Amikor egy libatolvaj igazgatja az ágazatot,(és az országot) minden reménnyel felhagyhatunk. Október hónapban az ágazatot érintő minimum 120 oldal jogszabály jelent meg.Ennek egy része eszement, a másik része megtalálta a kanálban a mélyedést.
Ide vezet, hogy a rendszerváltók amikor az új kormányzati struktúrát kitalálták nem tartották fontosnak, hogy a gazdasági élet egyik legfontosabb ágazatának tárcai képviselete, irányítója, felügyelete legyen.
Az egyik autó kereskedő mondta a minap:a gazdaság állapotát jelzi az eladott autók száma és az építőipar működése. Valószínűleg ért valamihez, és még nem volt kormánytag.
Valószínűleg nem tud folyékonyan hazudni.
2009.10.15 16:58:31frankó néró
Anyue! Há figyejjé má ide!! Há fő vettek a nyíregyi főiskolára e!! Ámán jó lesz!!
2009.10.15 17:01:31szcsongor
Jol van gyerekek, jo magyar mentalitassal fanyalogjatok csak, nehogy oruljetek egy elismeresnek....
beszélő: Neked is sanyaru eleted lehet, ha errol is, meg gondolom mindenrol a "libatolvaj" meg a politika jut eszedbe...
"autó kereskedő ... Valószínűleg nem tud folyékonyan hazudni."
Hehe, ezt viccnek szantad? Az autokereskedok (igy egybeirva) meg az igazmondas, igen...
2009.10.15 17:03:05Miccsfiu
beszélő! szerinted egy autókereskedő nem tud folyékonyan hazudni???? sok politikus is elbúlyhatna mögöttük, csak más a szakterület, de a lényeg ugyanaz: meggyőznek valamiről, ami évekre meghatározza a mindennapjaidat, aztán miután megvetted rájössz, hogy jól átkúrtak...
2009.10.15 17:09:48dávidka22
Ismeritek a Nyíregyháza minőségét oly híven leíró vicc csattanóját:
"...harmadik díj: két hét Nyíregyházán, második díj: egy hét Nyíregyházán, első díj: nyíregyházi hétvége..." :) :) :)
2009.10.15 17:17:36joszip
És a MÜPA vajon kinek tetszett és miért? A cuki kis neoncsövek talán?
2009.10.15 17:23:47ehhh
eseteleg az epitesznek volt neve?
2009.10.15 17:24:15Parasite
szerintem a MÜPA jól néz ki, a "cuki kis neoncsövek" is, belülről meg méginkább. ez a nyíregyi cumó viszont nem tetszik. belülről olyan mint egy lakótelepi ált.isk. kívültől meg semmi extra.
2009.10.15 17:30:32Öreg
Lieserg: Prix d'Excellence elnevezésű nemzetközi ingatlanfejlesztési pályázat-nak még jó,hogy nem vagy tagja.
Igaz én nem jártam körbe,de a képeket megnézve MEGÉRDEMELTE! Nembeszélve arról,hogy magyar építész tervezte/megérdemelte volna néven nevezni/
.Neked ami magyat az szar?Jól nézünk mi ki!!!!
2009.10.15 17:31:51lastech
Sokat megtudtunk a díj jellegéről: kik adják, milyen alapon. Gratulálunk a díjazottnak - ízlésektől és pofonoktól függetlenül. A fikázást és fanyalgást pedig a ZINDEX teheti zsebre: alkotója nincsen az épületnek, vagy nem kideríthető internet előtt ülve 1 perc alatt? és ezek az emberek újságírónak nevezik magukat?
2009.10.15 17:31:52tooommm0013
Ennyi frusztrált kukit…
Igen mint már fentebb írták: azabaaaj
Nektek minden baj. Miért nem egy szlovák, román, francia stb. épület kapta?
Anyámék háza bezzeg! Figyejjjémááá!
2009.10.15 17:35:00Öreg
Bocs!Ne szój bé a hejesírási hibákért!
Siettem,ami nem kifogás.Bocs.De ha másé nem,hát ezértlebaltázhattok.
2009.10.15 17:39:15ygan72
Kedves Cica-Mica (vagy Kandur Bandi!)
Ha már ilyen kellemes hírt, információt közölsz, akkor legalább a legfontosabb jó tulajdonságait is írd le az iskolának, mert egyébként semmit nem mond az információd!!!
Szivélyesen üdvözöl a Te jóakaród!!!
2009.10.15 17:47:48dinigon
Aki nem látta még, milyen alapon fikázza. Szerintem nem a legszebb, de ha ők így látják, ám legyen. Azért a tervezőket meg a kivitelezőket szívesen bezárnám egy napra az úgy nevezett "A" épületbe, úgy hogy ne tudjanak bemenni a terembe. Megnézném hol ülnének le egy kicsit is. Egyébként Debrecenben a Kassain is ugyanez a baj. Igaz hogy az dupla annyiba került, pedig negyed akkora, de biztos Kósának meg a többieknek kellett a kertjeikbe lócának az a sok ülőhely amit megspóroltak.
Dávidka kicsi gyökér, te meg maradj akkor inkább otthon, jobb itt nekünk nélküled.
2009.10.15 17:53:04Fittipaldi
valaki biztos valakinek a haverja volt. hehe.
2009.10.15 17:59:33dzs87
Most komolyan miért nincs róla kép? ÍGY EL SEM OLVASOM A CIKKET!!!
2009.10.15 18:03:50lavór
Szép.... Biztos.... Kicsit retrós, nem? De lehet ma ez a módi. Ha nekik tetszik, hát örülünk a díjnak. :)
2009.10.15 18:04:03Lacee83
Én még a régi épületbe jártam. Nekem az is tökéletesen megfelelt. A baj az hiába modern, ha az oktatás színvonala gyengül és tömeges a "diplomagyártás"
Azt odaírhatták volna mekkora mezőnyből indult mert a világ elég nagy kötve hiszem hogy nincs tőle szebb jobb. Mindenképp érdemes körbejárni aki errefelé utazik leülhet a parkban és megnézheti az a szörnyszülött szökőkutat is:-) amit azért eléggé elszurtak szerintem.
2009.10.15 18:09:43ohh_vazze
robin masters "bazmeg sztetetek honnan szerezzen az index s.o.s. jogtiszta kepgaleriat a nyiregyhazi foiskolarol? gyanitom nem volt talonba, es fel ora alatt nem tepertek le nyiregyre egy fotossal. majmok."
Te orángután, szerinted a külföldi híradásokról is onnan van kép, hogy kiküldenek oda egy fotóst?
2009.10.15 18:12:56valakitalánvagyok
De jó, hogy láthattuk, köszi index, marhára jól informáltál (már megint)
Van ez lejebb?
Ez Nyíregyháza. Nem telt egy vonatjegyre?
2009.10.15 18:14:05Bukowszky
bárcsak a diplomák és az elhelyezkedési esélyek is világszínvonalúak lennének!
2009.10.15 18:16:33nyul777
Mi köze van az épületnek az oktatás színvonalához????
Szerintem nagyon jó, és örüljünk már egy kicsit neki, hogy díjat kapott. Az oktatás színvonala nem ide tartozik.
2009.10.15 18:16:35hatesz
szar a cikk
2009.10.15 18:16:39Bukowszky
nem értem amúgy miért nem lehet ennek tényleg őszintén egyszerűen csak örülni! az épület maga tényleg nagyon jó, nagyon kellemes, jó a hangulata és igényes építészeti megoldások vannak benne.
2009.10.15 18:22:19Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer
Gondolom a "szocreál" kategóriában nyert. Belülről biztos fantasztikus (nem) és izgalmas megoldásokkal büszkélkedhet (assem) de kívülről a szokásos cementgyári életérzés.
2009.10.15 18:24:17púdó
Ez egy valóban nagyon komoly nemzetközi szintű
elismerés, de ti azért csk fikázzatok,
fikázzatok,hisz az titeket minősít.....
2009.10.15 18:24:46derelye vágó
campus LOL
2009.10.15 18:26:22Acsabi44
Ejj de jó hely ez a nyíregyi főiskola,
la-la-la-la-la
:D
2009.10.15 18:27:57Winston Smith
Én láttam a campust, szerintem is jól sikerült, bár én világraszólónak nem gondolnám.
2009.10.15 18:35:22chemical_tourist
miért is? fehér falak...
2009.10.15 18:36:49mozma
Sajnos megint a tipikus magyar mentalitás jön velünk szembe. Ömlik ránk a rosszindulat! Ahelyett, hogy örülnének annak, hogy egy ilyen szintű elismeréssel díjaztak bármit is kishazánkban (mert akár egy kicsit magunkénak is érezhetnék, de inkább belelilulnak abba, hogy mérget hányjanak...) És arra is kíváncsi lennék, hogy azok közül, akik a kommentjeikben valahol a várost is minősítik, hányan jártak egyáltalán a környéken... Én egyszerűen csak gratulálok!
2009.10.15 18:43:19Gico
Hát..a kép alapján...jól néz ki na:D
Szép helyen tanulják a semmit...:P
2009.10.15 18:55:44Akárki Akármit Mond
Szép, modern és visszafogott, azt nem tudom megítélni hogy mennyire különleges. Sajnálom hogy milyen kevesen tudnak örülni neki...
2009.10.15 19:01:11OZ a Kételkedő
Egy ilyen hírhez nem kellett volna megemlíteni a tervezők és a kivitelezők nevét!?
2009.10.15 19:16:58j0hnnykesh
Jol van gyerekek. Latom megint osszegyult az apraja, nagyja. :D
2009.10.15 19:22:17DonGatto
Zsír, bár én szívesen látnám a telket inkább sóval beszántva, a támogatást pedig színvonalasabb oktatási intézmények között szétosztva.
Mert azért valljuk be, hogy a Nyíregyi Főiskola (lalalala-la) eléggé az alja a felsőoktatásnak.
2009.10.15 19:24:02dorg
Ha a funkcióját ellátja akkor jó. Kíváncsi lennék milyen a klíma egy meleg májusi délelőttön az üvegezett falú (fő?) előadóban. Műszakilag elvileg megoldható a dolog, ha nem lopják ki a pénzt amibe a működő technológia kerül.
Az meg, hogy szép-e teljesen szubjektív. Nekem spec. nem tetszik, de elfogadom, hogy van akinek igen.
Gratulálok a díjhoz.
Ahhoz képest milyen szar (információ hiányos) a cikk, elég sok a hozzászóló. Tehát az embereket mégis érdeklik a jó hírek... is :)
2009.10.15 19:27:14Vettriano
Szuper a hely! Hatalmas élmények, buli, és életem első pezsgőjét itt bontottam ki. :D
2009.10.15 19:29:48k0ri
Sztem nem csak itt megy a diplomagyartas hanem orszagosan. Nem lenne sok a diploma de a magyar piac 0. Talpraesett eszet hasznalo erettsegizett emberekkel jobban jarok es kevesebbe kerulnek. Nem feltetlenul tudnak tobbet a dipósok kiveve par muszaki szakot. Aki azthiszi hogy a bce-n vegez es a segge alatt cls merci lesz teved szerintem. Ez nem erröl szol. A diplomarol nekem 95%ban nem a zsiros fizu jut eszembe. Almodozni lehet en inkabb dolgoztatok:)
2009.10.15 19:40:24j0hnnykesh
A legtobb diplomas azt hiszi, hogy ha megvan a diplomaja akkor jon a merci. :D
..aztan felkelnek es rajonnek, hogy lassan mindket kez a biliben van.
De minden ilyen komment messze elkeruli a cikk lenyeget. Valakinek tetszett ez az epulet, es kituntette. Ennek orulni kell szvsz..
2009.10.15 19:41:16Winston Smith
"Mert azért valljuk be, hogy a Nyíregyi Főiskola (lalalala-la) eléggé az alja a felsőoktatásnak."
Szerintem ez nem feltétlenül van így. Az viszont igaz, hogy az idejáró diákok nyilván azért járnak ide, mert nevesebb intézménybe nem vették fel őket, tehát ők valóban az alja a felsőoktatásba bekerülteknek.
De attól még az oktatás lehet jó és a tanárok lehetnek felkészültek.
2009.10.15 19:51:08gtothy
chaimhowk: Bukta Cukrozó Egyetem ?:)
2009.10.15 19:54:27eloleny_
Ha A-Studio, akkor Bán Feri tervezte, mindenesetre a többi munkája elég gáz, lásd Nyh főterén a szökőkutat, életfa névvel egy nagy bádogdoboz :) A műv.központot szintén ő kreálta, és még van 1-2 műve ami nem éppen emeli Nyíregyháza amúgy is gyatra fényét...
2009.10.15 19:59:05Potyli
Nagykanizsaiként a nyáron kirándultam Nyíregyházára. Úgy emlékszem negyedszer voltam. Tetszett a város, amit lehetett, megnéztem. Többek között a Főiskolát is. Végigjártam mindent. A sáros parkolótól az aulákon és előadótermeken keresztül az étteremig.
Udvariasan irányított több ember, mert igencsak ismeretlen volt minden. Valaki közülük éppen azt mondta, hogy japánok jönnek, mert ők is ilyet szeretnének építeni. Egyetlen dolog nem tetszett. Három lány atlétika vizsgára készült és a gerelyhajítást gyakorolták. Remélem pár utóvizsgán már túl vannak, mire ötödszörre megyek, talán már jó technikával a husz métert ostromolják. Nekem szerencsém van, sok fényképet készítettem, átnézhetem újra. A kommenteket is átnéztem. Műszaki értelmiséget az eltelt husz évben még nem hallottam panaszkodni.
2009.10.15 20:06:11bb84
lalalalalaaa
http://www.youtube.com/watch?v=rWUASjT-_RU
lalalalalaaa
XD
2009.10.15 20:09:33Acsabi44
A Nyíregyi Főiskoláról is lehet rosszakat hallani, de én úgy tudom h a gyöngyösi a legdurvább futószalagos diplomagyár kicsiny hazánkban
2009.10.15 20:21:03TJani87
Nem akartam ide írni, de csak megteszem.
Nyilván mindenki a saját városa egyetemét, vagy a saját intézményét dicséri a másokéval szemben, de azt nem fogom megérteni, hogy rossz indulatú hozzászólásokat miért ír olyan témában, amiről egyáltalán nem tud semmit. Az oktatás színvonalával kapcsolatban nézzetek meg néhány versenyeredményt. Pl. világbajnoki helyezett tésztahíd, országos győztes CNC eszterga, világbajnok gyors és gépírók, Pneumobil és egyéb versenyek, Felsőoktatási Minőségi Díj stb, stb....
Ezen kívül itt képezik Magyarország hivatásos pilótáit (a bekerülési pontszám 460 pont fölött van, idén a 3. legmagasabb pontszám volt az országban), és a vadászpilóták is itt kapnak előképzést. Ez párosul egy csodálatos campussal, parkosított környezetben. természetesen vannak könnyebb szakok is, de talán az máshol is van.
Az építész pedig Balázs Tibor a B5 Építészstúdió vezető építész tervezője. Az eredeti díjátadó pedig Tokióban lett volna.
2009.10.15 20:35:36Goldika
Gratula az építésznek és a Fősulinak a díjhoz! Ez már valami!
2009.10.15 20:36:18Álmos
Miért kell ezt a szinvonalas épületet ilyen gagyi térkővel körülvenni?
2009.10.15 20:42:36PereiroSio
Az épület tényleg szinvonalas,de belépsz és liftre várva összefutsz Nyilas József tanárúrral akkor már mindenre gondolsz csak a szépségre nem:)
2009.10.15 20:59:14Koller
Mellékesen jellemző hogy olyan helyeken építenek hatalmas pénzért új egyetemet, vagy annak egy új épületet ahol a színvonal ...hát nem túl magas! A BME főépülete meg beázik a CH meg süllyed! Talán ha onnét kerülnek ki a jó szakemberek, akkor oda és hasonlóan jó egyetemekbe kéne nyomni a pénzt! - Ezt általánosságba írtam csak, és lehet hogy tényleg jó suli, csak nincs neve még!
2009.10.15 21:17:07Bukowszky
sajnálatos, hogy ilyen rendkívül rossz híre van a nyíregyi főiskolának. pedig jó iskola lehetne, a feltételek adottak. lehet, hogy nem az épületen múlik a dolog?
2009.10.15 21:17:17Myko
Hát szebb,mint a SZE épületei :D
2009.10.15 21:26:12Álmos
Koller, az nem baj ugye, hogy épp most épül a BME Q épülete, és a K épület folyamatos (bár lassú) felújítás alatt áll? :)
2009.10.15 21:37:10setaloenzo
kibaszottjohelyezanyiregyifoiskolaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa.........................
:D:D:D:D:D
attol hogy szep az epulet, a diplomagyar diplomagyar marad, es nem valtozik a velemenyem arrol, hogy nagyon sok felsooktatasi intezmennyel egyutt ezt is be kellene zarni a g*cibe...
2009.10.15 21:38:37setaloenzo
edit.... a repulomernoki szakot leszamitva....
2009.10.15 21:40:31A nép fia
Most egy kis büszkeség tölt el, mert én is oda járok tanulni. Egyébként tényleg nagyon színvonalas hely, szoktam volt mondani mindenkinek.
2009.10.15 21:42:49Bukowszky
a repülőmérnök szakon magas színvonalú a képzés, de sajnos képtelenség normálisan elhelyezkedni a szakmában kezdőként - ez igenis elitképzés, de inkább ne akarja tudni senki, hogy más területen próbálkozva mennyit ér az NYF-es papír.. sajnos nem sokat! :((
2009.10.15 21:44:09Koller
Oké, de az a folyamatos annyit jelent hogy 1 év alatt a tető 5%át kicserélték!Csak jó lenne ha a minőségi egyetemekre több pénzt fordítana az állam és a magántőke egyaránt!
Én is azon a véleményen vagyok hogy az erősen színvonal alatti diplomagyárakat be kellene zárni és nem a pénzt ölni beléjük! Rengeteg ilyen van sajnos....bár ha már itt tartunk az egész oktatás elsősorban általános és középiskolákban mélyre süllyedt!!!!
2009.10.15 21:57:36Álmos
Úgylátom átsiklottál afelett, hogy épp most épül a Q épület, pedig még az I sem számít épp öregnek..
2009.10.15 22:03:48setaloenzo
a Q-ról szerintem ne beszéljünk.... kap az egyetem egy épületet, aminek csak a fele lesz az övé, a másik felét pedig 20 évig csak bérli a HÉROSZ-tól... ne beszéljünk inkább a PPPről. Jó tudom máshogy nincs lehetőség épületet felhúzni, de inkább az egyetem többi, omladozó épületéről (Ch, K, F) ejtsünk szót.
Egyébként az I is 11 éves idén, más kérdés, hogy az egy nagyon komoly, korszerű épület.
2009.10.15 22:03:59Mirrmurr
No akkor sorjában:
Az épületek valóban magas színvonalúak, jól kidolgozottak, ezt azok a tanárok is megerősítik, akik pécsi, pesti, szegedi egyetemekre is járnak rendszeresen.
A Nyíregyházi Főiskolára jártam 4 évig, ott szereztem diplomát (újságíró, PR-manager). Tök jó hely a suli, akik engem tanítottak, nagyon felkészült SZAKEMBEREK, sok tanár járt Pestről, Veszprémből, neves előadók, szaktekintélyek, de a helyiek is elismert tanárok, szakkönyvek szerzői.
A felsőoktatás ma már nem kiváltság, hanem alapkövetelmény, ennek megfelelően diploma-gyárnak is hívhatjuk, a NYF-et ugyanúgy, mint a BME-t, vagy mást. Nem sok különbség van, csak földrajzilag.
A Debreceni Egyetem jogászai sincsenek elismerve, holott nagyon jó színvonalú az oktatás ott, a Pázmányon meg erősen tapasztalható az "elit-utódok" előtolása, bár ez mindenhol így van.
Szóval a NYF tényleg jó hely.
2009.10.15 22:10:06setaloenzo
persze az is igaz, hogy máshol ilyen sincs, de kérdem én szükség van ma Magyaroszágon ennyi művelődésszervezőre, kamu közgazdászra aki sehová nem kell(NYF, Gyöngyös, és tsai), a gyerekeimet olyan tanárok fogják tanítani akik azzal sincsenek tisztában hogy mikor voltak a napóleoni háborúk, és minden héten a "szevönbe" meg a "'zindexbe" meg a megboldogult "HC"-ban dugták/dugott a DJ pult alatt??? kiragadott példák, és sajnálom hogy csak nyir1rol vannak ilyen információim, de gondolom más "diplomagyárban" sem megy ez másképp. 20 év múlva meg majd vakarhatom a fejem ha megbízható, nem kókler gázszerelőt, vagy burkolót akarok keresni, mert manapság ciki szakmunkásnak lenni. Pedig abból is jól meg lehet élni, de snassz a fizikai munka. Én például a BME-re járok, mellette pedig dolgozom egy cégnél, és "villanyt szerelek". És élvezem!!
2009.10.15 22:10:59setaloenzo
gyere el a BME-re Elektromágnese Tereket tanulni. Utána megnézem mikor hívod diplomagyárnak!
2009.10.15 22:18:54Álmos
Kap az egyetem épületet? Kap. Akkor meg? Szerintem 10 évente egy új épület nem túl rossz tempó..
2009.10.15 22:20:29setaloenzo
az meg hogy a felsőoktatás alapkövetelmény nonszensz dolog, ne legyen már olyan emberből tanár, meg közgazdász aki egy másodfokú egyenletet nem tud tisztességgel megoldani. A "mokkák" meg szaporodnak, miközben a társadalom többi eleme tanul, mert tanulni kell, mert mindenki azt csinálja. 30-40-50 év múlva mi lesz akkor ebben az országban, ha minden "normális" ember diplomát akar szerezni, a családalapítás ideje az ő esetükben 5-10 évvel kitolódik emiatt???? A gyerekeim, unokáim egy sötét, semmirekellő országban fognak felnőni? Nem vagyok hungarista, sem JOBBIK szavazó, nem is akarok politizálni, de szerintem hosszú távon ez hatalmas gondot fog jelenteni ennek az országnak...
bocs a kirohanásomért, de kicsit elkapott a hév....
2009.10.15 22:47:25Davide
Pár képet azért megnéznék ebben a cikkben, de ennyit úgy fest nem ér a dolog..! :)
2009.10.15 22:54:10Bukowszky
azért az nem semmi, hogy az index -nyilván szándékosan - a lehető legelőnytelenebb képet publikálta az épületről..
2009.10.15 22:55:27TJani87
ezt én is akartam mondani.....
2009.10.15 22:57:44Metál -e a bimetál?
baszni fog a dékán és baszni fogsz majd te is...
la-la-la-la-la
2009.10.15 23:04:19Mirrmurr
Annak idején azt kérdezte az egyik tanárom, aki az OKI munkatársa is, hogy miért baj az, ha valaki diplomával a zsebében sepri az utcát? És valóban. Azért ha végiglógja a 3-5 évet, csak ragad rá valami. Szóval a suli kell. LLL, ugye.
Az NYF-re az ország minden részéből járnak, jól menedzselt iskola. És nem kiemelkedően drága. Sokan sokallanak 3000 Ft-ot könyvre, miközben a büfében egy délelőtt elver 2000-et.
Bocs, elkanyarodtam, de ez most kiszakadt.
2009.10.15 23:13:18szekra
legalabb ebben jo magyarorszag. . . .. .
2009.10.15 23:53:00kristin_gail
Szerintem is elég jól megcsinálták, bár az "A" aulában tényleg semmi ülőhely nincs. A "B" (megújult) épület szerintem túl sterilnek hat, de az is jó lett.
Az oktatás színvonala nem marad el, talán a követelmények kevesebbek. A GTFK -n vannak tényleg színvonalas oktatók (és vannak kevésbé azok).
Maradjunk abban, hogy van alacsonyabb presztízsű diploma is, mint az NYF-es. Nem is 1, nem is 2.
2009.10.16 00:53:48louie
setaloenzo: "gyere el a BME-re Elektromágneses Tereket tanulni. Utána megnézem mikor hívod diplomagyárnak!"
Ez tényleg jó példa volt, személyes tapasztalatból mondom. Az Elektromágneses Terek egyetemi szinten is legenda számba megy. Veszely doktor! Fincsi mi? :)
2009.10.16 03:33:43Volokalamszky
Elnézést, de cím félrevezetö, söt nem igaz. Egyike a világ sok-sok mindenféle dijainak. Egy rangtalan commerciális díj és az épület nem a Világ Legjobb Középülete. Röhely. Aki ilyen hülyeséget le mer írni az nem tudja, hogy építészetben mi történik a ma világban és hülyéknek nézi a saját olvasóit. A információk mai szinvonalán saját magáról állí ki elégtelen bizonyítványt.
Kisnemzeti paranoia.
Ettöl még az épület lehet nagyon jó. Is.
2009.10.16 06:44:39Picurigor
Én nyíregyháziként örülök a díjnak. Az elmúlt 15 évben rengeteget fejlődött és szépült a város, többek között a főiskola is megújult.
Kíváncsi lennék, hogy a sok fikázó közületek mikor járt ( ha már járt egyáltalán) itt nálunk.
Persze a paraszt pesti csak annyit tud, hogy "sötét szabolcs", anélkül, hogy eljönne ide szétnézni, hogy mi van.
Aki régen járt itt, annak érdemes eljönni, aki meg még nem volt, annak meg pláne érdekes eljönni. Önmagához képest ez a város óriásit fejlődött és szépült, ilyen tekintetben a keleti városok közül lekörözi a szerintem méltatlanul futtatott Debrecent, Miskolcot meg pláne.
Az meg, hogy futószalagos a diplomagyártás, nem csak Nyíregyházára igaz.
Ez az egész országban így folyik, mióta a nagyot álmodó kormány kijelentette, hogy minden második embernek diplomásnak kell lennie, így ma már boldog-boldogtalant felvesznek.
A felsőoktatásunk ilyen módon elment a mennyiségi irányba a minőségi helyett, de ez nem a Nyíregyházi Főiskola sara...
2009.10.16 07:01:31Winston Smith
Volokalamszky!
Miért ne lenne igaz a felvezető? Igenis a Nyíregyházi Főiskola lett a világ legjobb középülete Nemzetközi Ingatlanszövetség és a Wall Street Journal szerint.
Lehet, hogy emellett vannak további, adott esetben rangosabb építészeti díjak, de a WSJ neve nekem garancia arra, hogy ez sem egy komolytalan díj, és igenis van mire büszkének lenni.
2009.10.16 07:21:00Frengi
Én is itt végeztem, szerettem oda jrülök járni.Örülök, ha bár mi jót hallok róluk.
2009.10.16 07:30:06Cesare
A díjhoz gratulálok.Akik kapták joggal büszkék. Én örülök ennek. Az oktatás vagy a város minősítése nélkül. Mert az nem ide tartozik.
De a cikk az egy rakás sz.r. Ennél még egy általános iskolás is jobbat, tartalmasabbat készít házi feladatként. Mert ez meg ide tartozik:)
2009.10.16 08:45:47Hans Landa
igor picurja nem tudja mit beszél.nyíregy egy kommunista tolvaj város. Például ennek az épültnek az építésénél is óriási pénzek lettek lenyúlva. A világ legdrágább campusa!
2009.10.16 08:51:01Hans Landa
Nyíregyről még ennyit. http://index.hu/x.php?id=inxcl&url=http%3A%2F%2Findex.hu%2Fbulvar%2F2009%2F10%2F16%2Fprostitualtaktol_szedtek_penzt_rendorok%2F
Teljesen jellemző arra a városra!!!
2009.10.16 09:00:52Hans Landa
A cikk pont elég.Ennél többet nem érdemel.Kiloptak mindent az épületből amit lehetett.Két év múlva széthullik az egész.Láttam az építkezést,egy órácskát elkacarásztam.
2009.10.16 09:02:39Hans Landa
A Debreceni campus már négy éve áll!
2009.10.16 10:05:04ris
Emberkéim! Ez egy MTI-től átvett hír.
Amúgy szégyen, hogy minden ország büszke az eredményeire. Jutnak is valamire. Itt meg mindenre, ami magyar, csak a fikázás megy. Kíváncsi vagyok a legbőszebb kritikusok mit tettek le saját környezetükben, saját munkájukban hazájuk javára? S nem tévedek, közben meg ők a legnagyobb magyarok (tán a Szózat első versszakát sem tudnák végigmondani)...!
2009.10.16 10:36:46Irgun
erről is a jobb oldal tehet meg a Vitya..
2009.10.16 10:40:13Nagy Károly
Látom, hogy jó magyar szokás szerint a kommentek kezdenek elmenni fikázósba, meg a "Szpari - Loki" ellentétek is előjönnek. Akkor pár sort hozzáteszek én is. :-)
Az NyF kb. annyira csúszott le színvonalban, mint az ország összes többi főiskolája és egyeteme. (A főiskola és egyetem megnevezés lassan egyébként divatjamúlt lesz a BSc - MSc rendszerben.)
Pl. nekem volt szerencsém a 90'-es években és a 2000 utáni években az NyF és a DE intézményeinek és oktatási színvonalának megismerésére. Egyik kutya, másik eb. Érdekes módon a szánnivalóbb tanárokkal és leggyengébb színvonalú előadásokkal a DE-n futottam össze. A 90'-es évek átlagos képességű hallgatói a mai legjobb hallgatókat bőven verik tárgyi tudásban és logikus gondolkodásban egyaránt. Sajnos ez a helyzet, miután nincs igazi szűrő, ami megakadályozná, hogy a "hülyék" is bekerüljenek a rendszerbe. Ma a hallgatók 95%-a céltalanul, egy papír megszerzése végett lébecol a főiskolákon és egyetemeken. A szakok témája iránt, melyekre járnak, sajnos sokszor a legkisebb érdeklődést sem mutatják. Vajon miért járnak oda? Válasz: Csak.
Ezzel a legnagyobb gond az, hogy az intézmények kénytelenek lejjebb adni a színvonalból, s ez a maradék 5%-ot is lehúzza. Így marad pár %, akik érettebben gondolkodnak, s a sárdagonyából kiemelkedve megtalálják maguk is azt amiért oda mentek.
Szóval lehetnek akármilyen szépek ezek az új Campusok...
Mindezt mi fizetjük, s hamarosan megfizetünk érte. :-(
2009.10.16 11:38:46Dunyi az Agilis
dugnám
2009.10.16 12:07:11márvesztes
Nem tudtam eddig, hogy lehet egy sima hírből hosszan tartó címlapot és sok klikket csinálni, hát így: írjál szar cikket, hagyj ki néhány alapinformációt, felejtsd ki a képet, tedd kommentelhetővé, oszt mindenki jön, hogy szidja a mamádat. Ügyes.
2009.10.18 00:14:55Epikurosz
Tessék mondani, ez az épület ugye már a passzív technológia szerint épült, vagyis nem fogyaszt közüzemi energiát, télen fűt, nyáron hűt - magától...
Ugye, kedves bácsik és nénik?
(Ja, és az is ugye, hogy nyír1házának szoci a polg.mestere, ugye?)
2009.10.18 07:18:53kikakl
EJNYE-EJNYE. OTT A MODERÁTOR CSAPATNÁL MÉRT TÜNTETITEK EL A HOZZÁSZÓLÁSOM??????????????/A KU......NIT/DICSÉRNI SEM SZEBAD MÁR?????????/SZA......AK/
2009.10.18 11:23:49themen
mondjuk a Campus akar lehet jo is, bar a foiskola kepeibol itelve - amire racuppant az a par funkciotlan a szelnek gondolom remekul ellenallo borzalmas srafozas - nem hiszem. Ez a dij gondolom nem a kulcsinyert jart. Sot biztos hogy nem!
2009.10.18 11:47:08pösti
Az eddig látott képek szerint panel/laktanya rekonstrukciónak tűnik...
2009.10.18 11:55:41pösti
Valaki szerezzen egy tervrajzot/makettet de legalább fotókat!!!
2009.10.19 18:15:50éjszárny zöldi
nem tudom belulrol milyen, de h kivulrol kurvaronda az teny.