Elhunyt Lehotka Gábor orgonaművész

2009.12.29. 18:12 Módosítva: 2009.12.29. 18:12

Elhunyt Lehotka Gábor orgonaművész, zeneszerző, orgonaszakértő, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nyugalmazott tanszékvezetője és egyetemi tanára. Testvérének közlése szerint a Liszt-díjas művészt kedden, 71 éves korában, hosszan tartó betegség után, a váci Jávorszki Ödön Kórházban érte a halál.

Lehotka Gábor 1938-ban született Vácon. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait 1958 és 1963 között. Első tanára Pikéthy Tibor zeneszerző, a váci székesegyház orgonistája volt. Később Hammerschlag Jánostól, Halász Kálmántól és Gergely Ferenctől tanult, a főiskolán pedig Pécsi Sebestyén tanítványa lett. Zeneszerzésre Sugár Rezső, majd Szervánszky Endre oktatta.

1963-tól az Országos Filharmónia szólistája lett, ezzel elindult hazai koncertkarrierje. 1965-től külföldön is gyakran fellépett, visszatérő vendége volt a német és francia fesztiváloknak, de a Szovjetunióba is gyakran hívták. 1969 és 1985 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, 1975-től a Zeneművészeti Főiskolán tanított, 1985 és 1990 között egyetemi docensként, majd 1990-től egyetemi tanárként dolgozott. Tavalyi nyugdíjba vonulásáig az orgona tanszéket is vezette.

Közel ötven hanglemezfelvételt készített. Közreműködött a budapesti, kecskeméti, szekszárdi, szombathelyi és váci orgonák létrehozásában. Pályafutása során megkapta a Liszt Ferenc-díjat (1974), 1978-ban
Érdemes művész lett, 1983-ban pedig diplomával jutalmazta a Kodály Társaság. 1986-ban Művészeti Lovagrendet kapott Franciaországban, 2005-ben a Cambridge-i Életrajz Központ tüntette ki.

Zeneszerzőként orgonaműveket, kamarazenéket, zenekari műveket zongoradarabokat és kórusműveket is alkotott. Első könyve 1993-ban jelent meg Az én hangszerem, az orgona címmel, ezt további két munkája követte: a Gorsium orgonaiskola (2000) és Az orgonatanítás módszertana (2000).

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport