Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMLemondott Csontos János, a Nagyítás főszerkesztője
Lemondott a Nagyítás című hetilap főszerkesztői posztjáról Csontos János, közölte Csoóri Sándor író, a lapot fenntartó Közép-Európai Kultúráért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Csontos hétfőn nyújtotta be a lemondását, de további hatvan napig még ő áll a lap élén. Az új főszerkesztő személyéről még nem döntött a kuratórium.
Az irodalmi hetilap az elmúlt időben komoly pénzügyi gondokkal küzdött, alacsony volt az eladott példányszám. Biztató tárgyalásokat folytatnak a lap jövője érdekében Csoóri szerint, és meggyőződése, hogy a Nagyítás egy-két hónapnyi szünet után tovább működik majd. A társadalmi, művészeti kérdésekkel is foglalkozó irodalmi hetilap decemberben jelent meg először.