Egészségre káros a szotyiinstalláció a Tate Modernben

2010.10.15. 16:53 - MTI

Alig nyitották meg, máris lezárták a látogatók elől Ai Vej-vej (Ai Weiwei) kínai művész kiállítását a londoni Tate Modernben, mivel a százmillió kézzel készített porcelán napraforgómagból készült installáció a szakemberek szerint káros az egészségre.

A Sunflower Seeds (Napraforgómagok) című installációt, amely egy ezer négyzetméteres szőnyeg, Vej-vej az intézmény Unilever-sorozatához készítette. A modern és kortárs múzeum a kereskedelmi konszern támogatásával tíz éve minden évben felkér egy installációkat készítő művészt a múzeum nagycsarnokának megtöltésére.

TRPar3521656

A kínai porcelángyártás egyik fő központjában, Csingtöcsenben (Jingdezhen) két éven keresztül csaknem hatszáz munkás dolgozott a projekten, amelyhez százötven tonnányi napraforgómagot használtak fel. A magok mindegyikét 1300 Celsius-fokon égették ki, kézzel megfestették, majd újra kiégették, ezúttal 800 fokon. Eredetileg május 2-ig lett volna látogatható a kiállítás.

"Bár a porcelán igen szilárd anyag, a látogatók lelkes sétája rajta a vártnál nagyobb port idéz elő a turbinacsarnokban. Ez a szálló por belélegezve egészségkárosító hatású lehet, ezért a Tate Modern a művésszel konzultálva úgy döntött, nem engedélyezi a látogatók számára, hogy átgyalogoljanak az installáción" - tudatta pénteken a galéria közleménye.

Ai Vej-vej alkotásával egyrészt azt kívánta bemutatni, hogy egy sűrűn lakott országban elveszhet a személyiség. Az installáció másik gondolata pedig az, hogy az interneten keresztül sok millió ember kapcsolódik össze szerte a világon.

TRDV845028

A Tate közölte, hogy az installációt nem bontják el, a látogatók a csarnok fölötti termekből nézhetnek le rá.

Kommentek

  • 2010.10.15 17:49:43lunatik

    600 ember csinalta 2 even keresztul, azaz 1200 evnyi munka!! kb. mintha 25 ember csak ezt csinalna egesz eleteben!!
    hat ehhez csak gratulalni tudok!
    es mit akar vele bemutatni: hogy surun lakott orszagokban elveszik a szemelyiseg. gondolom nev szerint ismeri a csavo azt a 600 munkast akiket ezen a projecten dolgoztatott evekig, es nyilvan azt is tudja milyen emberek. ha mar ilyen fontos dolog a szemelyiseg.

  • 2010.10.15 18:02:02T2006

    Más szemszögből: egy baromság miatt, de 600 embernek két évig volt munkája!

  • 2010.10.15 18:04:39KARANTÉN

    kínai lószar európai verebeknek...

  • 2010.10.15 18:05:40mook

    "the seeds represent the famine under Mao, and also the propaganda used during that era where Mao's face would be the sun, and sunflower seeds would represent the people, turning toward him for sustenance."
    [link]

  • 2010.10.15 19:13:01endike

    T2006:
    "Más szemszögből: egy baromság miatt, de 600 embernek két évig volt munkája!"

    És ki etette ezeket az embereket? Azok, akik nem porcelánszotyikat festettek, hanem kint dolgoztak a földeken vagy a gyárban!

  • 2010.10.15 19:42:10vorosgy

    endike:

    Más szemszögből: a földeken dolgozó embereknek volt kinek eladniuk 1200 emberévnyi kaját!

  • 2010.10.15 19:42:49Carlos>

    semmi baj nincs azzal, hogy munkát adott 600 embernek a Tate Modern pénzén.

  • 2010.10.15 20:04:26mistene

    Mennyivel egyszerűbb lett volna 100 millió normális szotyolát odaszórni és még csak káros sem lenne!

  • 2010.10.15 21:35:16Szárnyati Gézа

    Az Unilever konszern pénzén, amely konszern nyilván jelen van Kínában is a tömeggyártott élelmiszereivel.

  • 2010.10.15 21:39:10b-max

    lol,
    és ha kiöntök 3 teherautó homokot az mégis mit jelent ? Hogy a sok hangya bolygónkon milyen egyforma ?

  • 2010.10.15 21:49:46alt ofen

    Ha a homok kvarchomok (azaz nem banyahomok), akkor az is tudorakkeltonek minosulne. Hasznalj tehat csakis banyahomokot.

  • 2010.10.15 22:30:44tobias2

    Alig nyitották meg, máris lezárták a látogatók elől Ai Vej-vej (Ai
    Weiwei) kínai művész kiállítását a londoni Tate Modernben, mivel a
    százmillió kézzel készített porcelán napraforgómagból készült
    installáció a szakemberek szerint káros az egészségre. A kínai művész
    azzal védekezett, hogy a 60 millió, részben félkezű kínai közreműködő
    között a gyártás közben hasmenésjárvány tört ki, s ettől
    szennyeződhetett az óriás szotyimag.

  • 2010.10.15 22:31:23orkant

    ...százötven tonnányi napraforgómagot használtak fel. A magok mindegyikét 1300 Celsius-fokon égették ki,...
    na de minek? napraforgóolajat csináltak? nem értem, nem értem.

  • 2010.10.16 08:05:18cso zsi

    Most akkor porcelán, vagy napraforgómag? Mert kétlem, hogy a szotyi az kibírja az 1300, de még a 800 fokot.

  • 2010.10.16 09:13:24TaKy99

    Nem csodálom, hogy nem értitek. A cikk rosszul, félrevezetően van megfogalmazva. :S

    Napraforgómagot mintázó porcelánról van szó.
    Anyagában semmi köze a természetben megtalálható napraforgómaghoz....

    [link]

  • 2010.10.16 09:22:51TaKy99

    "Ai Vej-vej alkotásával egyrészt azt kívánta bemutatni, hogy egy sűrűn lakott országban elveszhet a személyiség."
    Valamint azt is sikerült bemutatnia, hogy ha a személyteleneket nagymértékben eltapossák, akkor az károsan visszahathat az "elnyomók" egészségére.
    (Csak ugye ezt Kínában nem lehet nyíltan kimondani!)

  • 2010.10.16 09:51:54radioenekes

    Unilever majd olajat présel a porcelánból, amivel azt kívánja bemutatni, hogy a keménymagot is kenyérre lehet kenni.

  • 2010.10.16 10:00:32Carlos>

    @TaKy99
    :)

  • 2010.10.16 10:19:49Carlos>

    az értetlen hozzászólóknak:
    a cikk dilettáns módon van megírva. Ilyen nincs a kortárs művészetben, hogy xy ezt meg ezt akarta kifejezni. Ha ennyit akart volna mondani, akkor elmondta volna ezt a mondatot és kész.

    Ai Weiwei munkáinak pont az a lényege, hogy tömegével mozgat meg embereket, társadalmi szinten is értelmezhető méretűre növeszt egy-egy projektet, úgy, ahogy az Európában vagy Amerikában teljesen elképzelhetetlen, Kínában viszont megtehető. A folyamat sokkal fontosabb, mint a tárgyszerű végeredmény.

    Az elképzelhetetlenül sok munkát és a mögöttük megjelenő emberi sorsokat egészen másképp érezzük meg egy ilyen gesztus által, mint ha pl. plüssállatokat vennénk a kezünkbe. Pedig azokat is kínaiak százezrei gyártják egy életen át (gyerekkortól kezdve), zsúfolásig megtöltött pince-üzemekben, napi 12 órában.

  • 2010.10.16 11:06:52jenci111

    Gyerekek,ha nagyon érdekel benneteket,én itt vagyok Londonban elmegyek,megnézem,és beszámolok!Ok?

  • 2010.10.16 11:37:30$pi$

    vejvej művész úr azt akarta kifejezni, hogy ha egyszer mondjuk a kínai kormány úgy dönt, hogy elindul mondjuk európa felé, akkor a kínai nép el lesz indulva. és akkor letaposnak mindent, és akkor porzani fog az út, és akkor a szarancsétlen buta kis európaiaknak annyi esélyük sem lesz mint hógolyónak a pokolban.

    továbbá vejvej művész úr még azt is üzeni a bahamákról csunghuj csi kocsmárosnak a mennyei söröskoró utca kettőbe, hogy 'na te szerencsétlen hülye te még most is úgy látod, hogy egy kékre festett teáscsészével kellett volna próbálkoznom és hogy ez a rengeteg szotyimag semmire sem jó, hogy dugnád a fejed egy disznóba?' (Megjegyzés: az itt látható idézet a hat ezer éves kínai átok irodalmi fordítása, ahol copyright okokból eltekintettünk a verslábaktól és a három verszaktól, ami a fent nevezett disznó seggének hiperrealista leírását tatralmazza.)

  • 2010.10.17 18:13:44Moku Mulcumesk

    [link]
    Don Parmezan | 2010. október 17. | 18:12:28

    - MöMöRö hÁllgÁtó...
    1

    MöMöRö hÁllgÁtó...
    2010-10-17 18:06:26

    "Bé" csokoládézott!? Mert azt inkább "Csé" szokott! :)

    (a Z hangzókat "raccsolgatta el" néha inkább most ennél (is)) :-P
    [link]

    [link]

    TAGS: MMR, Lendva,

    TAGS: MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS: MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS: MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, TAGS, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva, MMR, Lendva

    [link]
    [link]

  • 2010.10.17 18:34:51Moku Mulcumesk

    [link]
    [link]
    [link]
    [link]
    [link]

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Comment:com

Flo Rida megszívatta a Megasztárosokat
Tessék, ezt mondtuk mi annak idején, teccettek volna a Motörheadet meghívni, akkor nem lettek volna sztárallűrök meg idegeskedés.

Shopline

C-Travel ajánlatok

  • Autóbérlés online
    Autóbérlés online Most Ön is az elsők között lehet! Foglalja le már most bérautóját a Labdarúgó EB és Olimpiai Játékok idejére!
  • Bulgária Tekintse meg ajánlatainkat és válassza a Napospartot! 12.100 Ft / fő / 7 éjtől.
  • Belföldi wellness hétvége Néhány nap kikapcsolódás, és teljes ellazulás. Masszázs, szauna... Wellness csomagok 4.600 Ft / fő / éjtől

Hirdetés