Tibor Fischer: A Gógyigaleri

Fischer ezredvégi regényében összefoglalja a világ filozófiáinak legjavát, bankot raboltat főszereplőivel és ráébreszti az olvasót arra, hogy szart sem ér az élete. Hacsak nem kászálódik fel megzabult mindennapi unalmas álmából és tesz olyat, mit más nem (mer). Utána sem lesz sokkal jobb, de legalább lesz mire emlékezni.

Tibor Fischer

Mindez egyszerű: képzeljük magunk elé Micimackót és Malackát, amint erőszakszervezetet hoznak létre a Százholdas Pagony életének felbolygatására. Ezt tette Tibusz is, amikor kitalálta Eddie Copporshow, a reményvesztett, kopaszodó és alkoholista Cambridge-i filozófust és társát, Üböt (Hubert), a félkezű, féllábú, félsüket, HIV+ és exéletfogytos figuráit. Aztán a francia rendőrség átlagéletkorának csökkentése végett gall banknéző körútra küldte őket. Kirabolódik néhány bank, betörődik néhány pofa, ésatöbbi.

Az angolok még akkor is, ha egyébként magyar származásúak - Fischer anyuka anno a magyar női kosárlabda válogatott kapitánya volt, az apuka szintén itt cselezgetett és '56-ban léptek le a szabad világba - nem bírják kihagyni a csigazabálók egzecíroztatását. Tibor Fischer is rendesen rájuk húzza a vizes lepedőt, nyoma sincs annak a csodálatnak, amit Márai tanúsított a tiszta francia ész iránt. Egyedül a nőkkel látszik kibékülni valamennyire, de hát mely nemzet női nem csábítanak barátkozásra? Copporshow Eddie is itt leli meg végzetének asszonyát egy bankigazgató helyettes madamoiselle személyében.

A bankrablás filozófia-tudományos alapokra helyezésével a Gógyigaleri minden eddigi rekordot megdönt (napi öt banklátogatás), és jó példát mutatnak későbbi magyar követőjüknek és kollégájuknak a Viszkis hokimanó etvasznak. És még Doszpot Péter is szerepel a művecskében, persze álnéven, mint Versini, a Korzikai kopó. De ő itt nem sok babért arat.

Igazi sex-drugs-rock'n'roll sztori kerekedik a kalandból. Az ártatlanok nem bűnhődnek, a mindennapi seggfejek leckét kapnak jó modorból, és ha Üb valaha is meghal, művégtagjaiért Marylin Manson biztos egy vagyont fog majd fizetni.

Eddie és Hubert a kor ellenhősei, nem most léptek ki a fogkrémreklámból, hogy dagadó izmaikat és sármos mosolyukat villogtatva pusztítsák a bűnt az erkölcs, a rend és a törvény nevében. Inkább valamiféle film noir paródia figurák egy olyan világban, ahol nincs megoldás, csak a halál és éppen ezért érthetetlen, hogy ,,miért nem futkos mindenki az utcán, azt üvöltözve: mind meghalunk?"

Mint azt Stefan Zweig írta valahol, az ember soha sem változik meg. Elméleti és gyakorlati kalandjaik során Ed és Üb majdnem meglelik a boldogságot, aztán mégsem teljesen. Rádöbbennek, hogy a szép emlékeken kívül nem sok mindenük maradt - a pénzt Üb például eladományozza - de legalább jól szórakoztak. A század-ezredforduló rendőrtiszti főiskoláin kötelező olvasmány.