Irinácska d'Arkova, a szent fehérmájú

Irinácska Tarakanovaból őserővel tör fel Oroszország Anyácska elpusztíthatatlan ereje. Megfoghatatlan ezerarcúsága miatt sosem tudhatjuk, hogy valami szent forradalmár, vidékről a nagy szovjet köztársaságba került libuska vagy egyszerűen csak egy biszexuális fehérmájú nőcske történetét követjük.

Viktor Jerofejev

Van itt minden, Moszkovszkaja vodka, fekete kaviár, huszonkét kopejkás zsúrkenyér, sárga Zsiguli és nagy, fekete Volga, dollárbolt és grúz piac. Irinácska pedig szociológiai metszetet készít a népről. Kisvárosi focista, pártfunkcionárius, diplomata, emigráns orosz nő, költők, színészek és írók alkotják beláthatatlan szeretőinek táborát. És a szocreál nagy mestere, az agg Leonardka az ő lábai közt leli halálát. Amiből aztán nagyon felkavarodik szegény leányzónk élete, ugyanis teherbe esik ettől a géniusztól. És azt is kénytelen felismerni, hogy Isten lehet, hogy létezik, de a vallás az csak a nép ópiuma.

Nem klasszikus orosz ömlengést, vagy szocialista tanmesét kapunk kézhez, hanem egy eszméletlenül óriási állóképet a nagy és zavaros orosz lélekről. Arról a lélekről, amely a hatalmasságot nem tudja kezelni, a szeretetet csak vodkán keresztül látja, és képtelen szembenézni önmagával. Minden lépésével saját maga ellen dolgozik, és a pusztulásba sodorja saját magát, hogy végül elégedettségben siránkozhasson.

Ettől Tarakanova kisasszony sem különbözik. A benne élő ambivalenciák, a jó és a rossz, a vallás és a materializmus, az erkölcs és a romlottság kaotikusan kavarognak és képtelenség követni, hogy ő maga mit is akar.
Olvashatatlanul zavaros és nehezen követhető a narráció, mégis képtelenség nem végigolvasni a regényt. Olyan, mint Marquez, akinél minden oldal után azt hisszük, hogy más már nem jöhet, újabb események nem történhetnek meg. Azután mégis, újabb oldal, újabb meglepetések. Folyamatos zavaros történésfolyam. De csodák nélkül.

Felgyülemlett emlékek és gondolatok kiokádása, az agy menstruációja, hosszú, oldalnyi mondatokba sűrítve.