Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Az írófejedelem és leszbi szeretői

2001.03.14. 03:24
Szégyen, nem szégyen, ez volt az első Henry Miller, amit olvastam. Viszont most már biztos, hogy nem az utolsó. Szégyen, nem szégyen, az amerikai írók mindig némi ellenérzést váltanak ki menthetetlenül európai agyamból. Persze akadtak néhányan, akik átverekedték magukat írásaikkal rajtam. Miller zsengéje túltett is ezeken is: kíváncsi lettem rá, sőt megkedveltem.
Annyira, hogy még moziba is elmentem miatta. Megnéztem a Csendes napok Clichyben című dán alkotást, ami az író életének egy szakaszát dolgozza fel. Nem csalódtam, de most inkább a könyvről írnék. Az eredetileg Crazy Cock néven kiadott mű sokáig hevert kiadatlanul volt felesége, June Mansfield Smith - az író legnagyobb szerelme, könyveinek legjelentősebb nőalakja birtokában. Tőle a University of Californiára került Los Angelesbe, ahol szintén hosszú ideig hevert katalogizálatlanul, hogy a kilencvenes évek elején végre megjelenhessen.

Henry Miller
Hát nem volt könnyű elkezdeni az olvasást. Egész pontosan: nem volt könnyű néhány oldal után folytatni. Nem értettem, ki ez, mit akar és hogy volt mersze egyáltalán írásra adni a fejét. Biztos Miller is sokszor feltette magának ugyanezeket a kérdéséket. Biztos sokszor elege is volt az egészből. Mint ahogy minden érzékeny ember - aki hozzá szeretne tenni valamit ehhez a nyomorult világhoz - törvényszerűen átmegy ilyen válságokon. Ehhez a nyomorult, utánozhatatlan csodához. Szóval a könyv elején iszonyatosan erőlködik, próbál nagyon költői, művészi lenni. Lehet, hogy a fordítás sem a legtökéletesebb, de mivel nem olvastam az eredetit, inkább nem vagdalkozom felelőtlenül. Még a mondatok sincsenek mindig rendesen megírva - szóval kicsit tényleg elmenőben volt a kedvem. Aztán valamelyik oldalon - szerencsére még mielőtt végleg lemondtam volna róla -, hirtelen minden a helyére került. Elkapott a sodrása, felvettem a ritmust és már nem is tudtam, bár nem is akartam szabadulni tőle. Szilánkossága, néhol dagályossága megmaradt ugyan, de ez már nem számított.

A történet igazi, a lapokból szinte sugárzik a három alak pokoljárása. A Kakasviadal, mint Miller majdnem minden regénye, önéletrajzi ihletésű. Ő a leginkább szenvedő Tony Bring, akinek íróvá válását felesége, Hildred próbálja támogatni az anyagiak előteremtésével. Ez pedig elegáns prostitúciót jelent, nem kevesebbet. Ráadásul feltűnik a színen egy Ványa névre hallgató gyönyörű fekete hajú lány is, akinek Hildred pillanatok alatt elválaszthatatlan barátnője lesz, hamarosan nemcsak lelki értelemben. Hildred beleszeret Ványába és az édes-hármas összeköltözik.

A valóságban mindez a brooklyni Henry Streeten lévő alagsori lakásban történt meg, ahol a levegő tele volt hazugságokkal, féltékenykedéssel, szenvedéllyel és vallatásokkal. Extrém életet éltek, ittak és kábítószereztek, de mellette festettek és írtak és Henry-Tony megpróbálta visszaszerezni a feleségét June-Hildredet. Ahogy a regényben ez az életben sem igazán sikerül, úgy Miller is arra ébredt egy reggel, hogy a felesége és annak barátnője Párizsba utazott. Bár ekkor már a teljes idegösszeomlás szélén járt, a két nő távolléte mégis jót tett neki: írni kezdett. Ekkor születtek azok a jegyzetek, amelyekből később a Kakasviadal-t és a Ráktérítő-t megírta. Mire elkészült a Kakasviadal, June is visszatért - Jean-Ványa nélkül, és az élet - legalábbis egy ideig - ment tovább.

Miller sokáig megtagadott író volt. Műveinek jó része a hatvanas évek elejéig meg sem jelenhetett angol nyelvterületen - pornográfiának minősítették. Párizsban kiadott könyveit - 1930-1940-ig ott élt - egyesével csempészték át a határon. Ma már ezzel nem kell bajlódnunk: a Novella Könyvkiadó elvégezte a "piszkos munkát".