Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Napjainkhoz képest más korszak jelenik meg írásaiban, hiszen az ötvenes-hatvanas években, amikor még dúlt a hidegháború, a világ kicsit egyszerűbb volt. Senki sem hallott még az AIDS-ről, ismeretlenek voltak a kemény drogok, s egyáltalán, a társadalom is naivabb volt, a véres háborúk után nem áhítozta annyira a médiákból áradó erőszakot. (Persze ettől még vidáman létezett az amerikai délen a faji megkülönböztetés).
Első könyvének sikere után Kerouac elég nehezen viselte el a népszerűséget. Jelen könyve annak az időszaknak sajátos naplója, amikor a város (és a világ) nyüzsgése elől menekülve egy tengerparti bungalóba húzódik vissza - meditálni. Három hét magány után azonban visszamenekül a városba, ahol ismét végtelen ivászatokba bonyolódik.
Egy hétpróbás alkoholista érzései és gondolatai áradnak a könyv lapjairól. Ez persze azt is jelenti, hogy időnként zavaros, ,,józan" ésszel nem mindig felfogható monológgal van dolgunk. A félelem talán a legtöbbször felbukkanó érzés: félelem attól a naptól, amikor már az alkohol sem ad megnyugvást.
A szeszfüggöny mögött minden, ami Kerouaccal történik, összemosódik, ivászatok keverednek autókázásokkal, felmerül egy szerelemféleség, de aztán minden feloldódik egy hatalmas kaotikus látomásban, ami egészen addig tart, míg a szerző visszatér - oda ahonnan érkezett.
Az egészet ráadásként egy vers egészíti ki, ami a tenger hangjairól szól, ahogyan azt egy alkoholmámorban élő művész papírra vetette. Hát mit mondjak, ez utóbbit józanul nem igazán sikerült értékelnem.
(Szukits Könyvkiadó, 2000)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
