Punci, kokain és a baseballütő

Milyen bűnözőnek lenni egy olyan országban, ahol hivatalosan nem is nagyon van bűnözés? Milyen kilátástalan az az élet, ami skandináv elemesbútorok közé van zárva? Milyen nyomorultak a mindennapok, ha már csak 72 centiméteres plazmatévére futja, ráadásul éppen hiánycikk a kokain? Az elátkozott város 2. a dániai alvilágba kalauzol el minket, ami pont olyan, mint nálunk a felsőközéposztály, csak kevesebbet járnak színházba, és többet használják a baseball-ütőt.

Mély művészfilmeknek általában nem nagyon van második része, nem valószínű, hogy lesz valaha Sátántangó 2, de talán jobb is így mindenkinek. A folytatás egyfajta közönségsikerre utal, így a Dániában Pusher címen futó film második részétől nem kell tartanunk, nem csendben rohadó lakásokban maszturbáló kisstílű bűnözők bámulnak semmibe százhúsz percen át, illetve dehogynem, csak valahogy mégis szórakoztató mindez.

Nicolas Winding Refn dán rendező megcsinálta a Blöff skandináv verzióját, ráadásul kétszer: Az elátkozott város 2 című film az első rész egyik mellékalakjának életét kíséri figyelemmel.

A börtönből frissen szabadult Tonny szerencsétlenkedését láthatjuk a vásznon. Profi autótolvajunk először is nem kap sehol munkát, amiben nagy szerepe van többek közt a tarkóján virító "Respect" feliratú tetoválásnak, majd végül apja autószerelő műhelyében, illetve az ehhez kapcsolódó luxusautók feltörésére szakosodó vállalkozásban helyezkedik el, de élete ettől még nem kerül egyenesbe, nem élheti a gondtalan és agresszív bűnözők kurvákkal és kokainnal teli mindennapjait. Először is akkut merevedési-zavaral küszködik, majd kiderül, hogy van egy gyereke, ráadásul egy roppant ellenszenves és pénzéhes nőtől, végül Punci nevű kokaindílerként és striciként tevékenykedő barátjával valahogy egy vécécsészében elkevernek pár kiló kábítószert, így szabad élete első napjai tetemes adóssággal kezdődnek.

A rendező, mintha csak egy Maffiózók részt készített volna, bemutatja a dán alvilág hétköznapjait, láthatjuk a lecsúszott maffiavezért, aki letagadja saját, börtönviselt fiát, miközben jó családapaként horgászni viszi a másikat, végignézhetjük, hogy milyen is egy maffiaesküvő a szociális érzékeny Dániában, megtudhatjuk, hogyan lehet beszívva gyereket szoptatni, mit hajlandó megtenni egy kurva, ha nem áll fel, vagy hogy milyen házimunkát hajlandó elvégezni egy sittes bűnöző.

Winding Refn nem hazudik nekünk nyomort, nem csinál úgy, mintha Dánia hemzsegne a megélhetési bűnözőktől, filmje mégis nyomasztóbb, mint mondjuk a Roncsfilm, hiszen talán nincs is lehangolóbb, min látni, hogyan kóvályog az életben mindenfajta cél nélkül pár szerencsétlen, akik nem tudják elviselni, hogy ugyan jól élnek, de mégsem úgy, ahogy a tévében. Egy izgalmas krimi és egy melankolikus művészfilm keveréke Az elátkozott város 2, ami megmutatja, hogy az elfojtásokból előretörő agresszió nem csak a Józsefvárosi nyomorban lehet autentikus, ráadásul kiderül belőle, hogy mire is képes egy bűnöző, ha senki nem szereti.