17 éve készíti különleges filmkollázsait Forgács Péter, akinek Privát Magyarország címen összefoglalt eddigi munkái épp kettősségük - a családi filmek békeidős bája, és az azokon szereplőket később könyörtelenül bedaráló történelmi események - révén nyerték különleges feszültségüket és nőttek túl az egyszerű tér- és időbeli összefüggések bemutatásán. A magyar terepet elhagyva a rendező most a spanyol polgárháborút próbálja feltérképezni az ismert módszerrel: végy egy embert, és mutasd be, mit tesz vele a történelem. A módszer itt is működik.
Salvanst és szép feleségét, Mercét családi vacsorákon, kirándulásokon, a kerti asztal körül ülve nevetgélve, felszabadultan és gondtalanul látjuk, míg Noriega Madridban az orosz és német avantgarde filmek hatása alatt lelkesen filmezi a tóban fürdőző lányokat. Eközben a narrátor - maga a rendező, illetve helyenként a zeneszerző, Szemző Tibor - a köztársaság-pártiak, a konzervatív jobboldal, a baloldali anarchisták és az egyre erősödő fasiszta falangisták összecsapásairól, egymást váltó kormányairól, sztrájkokról és azok egyre véresebb megtorlásáról informál. Salvansék birtoka a családi tekercsek szerint egész a háború kitöréséig a béke szigete - a gazdagok érinthetetlensége egy ideig kívül tudja helyezni őket a történelmen -, de a békés, napsütötte családi idill képeihez azért mindig megkapjuk az egyre vésztjóslóbb információkat. Az esküvői mulatság alatt a köztársaságpártiak a királyság megdöntésére készülnek, mire pedig kislányuk négyéves lesz, az országban a fasiszta mozgalom is megerősödik. A ritmikusan vissza-visszatérő képsorok - egy férfi egy matrac alól elővesz és felhúz egy fegyvert; beesett horpaszú fekete kutya kóborol sziklás, sivár hegyoldalban, süldő bikát edzenek bikaviadalra, később még látjuk elbukni - a történet és a történelmi események előrehaladtával egyre fenyegetőbb jelentést kapnak.
Miután 1936-ban kitör a polgárháború, már szinte lényegtelenné válik, melyik hónapban épp melyik párt gyilkolja kormánypozícióból, és melyik az ellenzék oldaláról a másik felet. "Egy új világot hordozunk a szívünkben. Ebben a pillanatban is növekszik" - idéz a narrátor egy korabeli lelkesítő beszédből, a képen pedig azt látjuk, ahogy egy holttestet próbálnak a bokájára vetett lasszóval visszahúzni a barikádok mögé bajtársai. A tér két oldalán egymással szemben álló fegyveresek közt egy nyitott, de gazdátlan esernyőt billegtet a szél. "A kivégzés meggyőző módszer tud lenni, ha eszmék ellen harcolunk" - elmélkedik keserűen Noriega, aki eredetileg az anarchisták közé állt be, de ekkor épp a falangisták alatt szolgál, bár különösebb ideológiai meggyőződés nélkül: hiába, túlélni kell. Salvans már nem juthat különösebb következtetésekre: őt vagyona a burzsoá osztályba sorolja, így a háború kitörését követő hatodik napon teljes természetességgel végzi ki őt egy Kegyetlen Pedro nevű anarchista.
Forgács filmjei többrétegűek: a kopott, régi felvételek és ezek összeillesztése mellett a kimerevített, lassított, negatívba fordított képek, a feliratok, a narrátorszöveg, és az állandó alkotótárs Szemző Tibor zenéje az, ami magyarázza, megerősíti vagy ellenpontozza a filmrészletek eredeti jelentését és új értelmezést ad nekik. A családi filmek többnyire vidám eseményekről, mulatságokról, kirándulásokról, esküvőkről és gyerekek születéséről készülnek, mégis más jelentést hordoz Salvansék boldog, párizsi kirándulása, amikor a néző már tudja, hogy néz majd ki pár évvel később a lebombázott Párizs.
Ezek a filmek nem szigorú értelemben vett dokumentumfilmek: a személyes sorsok megismerése révén a néző óhatatlanul is érintetté válik a történetben. Hiába dolgoz fel Forgács most spanyol történelmi eseményeket, a kész film ugyanazt igazolja, mint eddigi munkássága: a diktatúráknak emberközelből nézve csak áldozatai vannak.
Új filmjének főhőse, Ernesto Noriega tekercseire a rendező egy koprodukciós filmje forgatásakor talált rá, ez irányította figyelmét a spanyol polgárháború témájára. "Megkerestük az akkor 86 éves Noriegát személyesen, és a ő filmjeiből és visszaemlékezéseiből szinte azonnal összeállt egy történet, ami inspirált. Ahogy folytattuk a kutatást, egyre inkább rájöttünk, hogy a történelmi háttér összetettsége folytán megkerülhetetlen, hogy a polgárháborút megelőző időszakról is beszámoljunk a filmben. Rengeteg anyagot néztünk át: balodali angolok, szovjet dokumentumfilmesek, a francia Pathé, a náci és a spanyol híradósok filmjeit, mert teljes képet kellett kapnunk róla, milyen lenyomatok maradtak abból az időből." Forgács számára ekkor vált nyilvánvalóva az is, hogy az eddigiektől eltérő arányban kell felépíteni a filmet: "Más lett a privát és a hivatalos történet aránya. Itt kényes a történelmi egyensúly: egy polgárháború kirobbanása nem hirtelen történik, komoly előzmények vezetnek el idáig, amiket érzékeltetni kell. A hőseink helyezete sem volna érthető enélkül."
Eddigi, a magyar politika vészkorszakait feldolgozó filmjeire inkább a privát történelem hangsúlya volt jellemző, de a visszajelzésekből úgy gondolja, ez külföldön mégsem ment az érthetőség rovására: "A Bibó István életművét és politikai szerepét bemutató Bibó breviárium például elég speciálisan magyar téma, Franciaországban mégis óriási sikert ért el. A Dusi és Jenőt viszont tudtam, hogy mindenütt érteni fogják, ahol van házaspár és kutya, és ahol tudják, hogyan rombolta le a II. világháború a polgári világot. Ha egy filmben kevesebb a történelmi referencia, de kirajzolódik a családregény, akkor átlép a kulturális határokon és nézőre talál."
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
