Öregedő Deneuve, antik anime és taknyos korcsfiúk

Változó idők
Gőzsy Kati

A film története szerint a francia férfi azért utazott Marokkóba, hogy megtalálja harminc évvel ezelőtti szerelmét, de az idegen helyszínen, ha lehet, még elveszettebbnek tűnik, mint az elmúlt évtizedekben. A cselekmény mozgatórugóját a véletlen találkozásaik és a nő barátnőjének közhelyes tanácsai adják. Persze lazán kapcsolódnak a szokásos francia kötelező körök a nő homokos fiáról, aki egy gyógyszerfüggő marokkói nővel él, és a hecc kedvéért van egy kis dogmás kamerakezelés is a filmben, de mindez beleillik a szerelmesfilm sután kedves hangulatába.

És hogy hogy lesz ebből a szokványos francia fesztiválfilmből élvezhető mozi? Hogy Catherine Deneuve és Gérard Depardieu játsszák a főszerepeket. Ha elég naivak vagyunk, azt is hihetnénk, hogy André Téchiné, a film neves francia rendezője Makk Károly Egy hét Pesten és Budán filmje közben határozta el, hogy Törőcsik-Darvas páros után szabadon a két francia idolt is újra összehozza. És bár Deneuve és Depardieu már akkor sem voltak annyira fiatalok és annyira szerelmesek, amikor 1980-ban játszottak először egy párt Truffaut Az utolsó metrójában, a nézők 2004-ben így is hanyatt esnek a párosításuktól, elég egy régi fénykép, és egy nagy adag nosztaligiafíling. És a Változó idők kábé ennyit vállalt. Közben persze azt is megtudhatjuk, hogy az öregedés mellett Deneuve is pocakot eresztett, és egy emlékezetes pillanatot is kapunk bónuszként: Depardieu robosztus orrával lefejeli a kirakatüveget.

Nindzsák bandája avagy Diavetítés rádiójátékkal
Rádi Gábor

"A Nindzsák bandája különleges film, amelyben olyan statikus képeket használtak, amilyet a mangák, vagyis a képregények szoktak, s olyan elővigyázatosan fotografálták őket, hogy az már szinte különleges kinetikus energiát indukál."

A különleges kinetikus energia tragikus hirtelenséggel taszajtott ki a moziból a negyvenedik perc környékén bekövetkezett filmszakadást kihasználva. Szomorkásan rögzítettem webnaplómba, nem vagyok elég geek, hiába töltöttem le annyi animét illegálisan (polgári engedelmesség), nem bírom végignézni Nagisa Oshima elveszettnek hitt (felsőbb erők közbenjárása netán?) "animációs" filmjét.

Ezért tutira bottal fognak agyonverni a következő vetítésen (én leszek az a magas, zsírosbajszú kockásinges), de akármekkora kuriózum ez a 67-es, fekete-fehér film, egy olasz állami csöcsvetélkedőkön szocializált agynak túlságosan minimál volt. A története állítólag zseniális cselszövevény, de az időnként angol narrációval tarkított amúgy japánul karattyoló (nooffensz, de mandarin foreva) rádiójáték elnagyolt sztoribord-vizuáljával nem üti meg az animációs filmmel szembetámasztott ingerküszöböt.

A finggal támadó nindzsa lehetne Stephen Chow következő mellékszereplője, de ikertestvére - aki jófajta bioárammal vadászik békára - is remake-ért kiált. Szemtanúk szerint még tucatnyi hasonló figura tarkítja középkori Japánban bosszúálló fiú kalandjait, ám erre már csak április 6-án derül fény. Azután legfeljebb mobiltelefonnal rippelt verzióban (konkrétan volt ilyen ember a moziban), illetve reményeim szerint egyszer elemes képregényben lesz majd hozzáférhető.

Korcsfiú
Szalai Balázs

Fogadni mernék, hogy az egész Titanicon Korcsfiúban beszélnek legtöbbet teli szájjal, miközben mindenfelé röpködnek a rizsszemek, de hogy ebben beszélnek legtöbbet teli szájjal koreaiul, az biztos. A programfüzetben szereplő kép miatt különben remekül koreografált, hősies harcjelenetekre számítottam, na ilyen nem volt a filmben egy sem, a végső küzdelem is röhögésbe fullad, mármint a nézők részéről, merthogy a szereplők közben egymás izzadságában, vérében és taknyában csúszkálnak a padlón. A többi verekedős jelenet meg vagy el sem kezdődik, vagy szerencsétlenül félbeszakad, mert Ddong gae, vagyis a Korcsfiú faterja rendőr, és rendszeresen közbelép, szirénázva.

Ezalatt valami zavaros telekspekulációs ügylet folyik a háttérben, de nem ez a lényeg (úgyis megoldódik), hanem hogy a főszereplő Jung Woo-sung képes úgy másfél órán keresztül bambán nézni, és iszonyatosan paraszt módon előtuszkolni a szavakat a szájából, hogy még a végén is rendkívül vicces. Van ezen felül robogós üldözés, koreai metállal aláfestve (különben csak "nyugati" zenék szólnak a filmben, sanzonok, metál, sőt ska), meztelenül menekülés rendőrök elől és rengeteg apró és nagyobb poén, hogy mást ne mondjak, az érzelmi csúcsponton Korcsfiúnak nem a könnye ered el, hanem az orrából a takony. Közben, annak ellenére, hogy több embert is pépesre vernek benne, a film végig megmarad kedvesen humorosnak, ami egészen furcsa kombináció, de működik. Állatbarátoknak azért érdemes egy kicsit késni, mert az elején megesznek benne egy kutyát.