Tradicionális szopás a Titanicon

A nő a férfi jövője
- Tradicionális tisztelet
barb

Nem könnyű tisztességes diáklánynak lenni Dél-Koreában, legalábbis Sang-soo Hong filmje szerint. Valami érthetetlen feudális viszonyrendszer és a koreaiak büszkén vallott kanossága ugyanis arra készteti az iskolás lányokat, hogy erőszak nélkül feküdjenek le csoporttársaikkal, önként ajánlják fel a szopást kényelmetlen helyzetekben, és ha komolyan veszik az ilyen aktusokat, akkor a szerelmi bánatot újabb kefélésekkel orvosolják.

Mun-ho (Ji-tae Yu) és Hyeon-gon (Tae-woo Kim) egykori diáktársak sokéves szünet után újra találkoznak és pácolt tintahalcsemegék és háromdecis rizspálinkák sűrű fogyasztása közben visszaemlékeznek egyetemista önmagukra, meg nem valósult terveikre, és közös „szerelmükre” Seon-hwára (Hyeon-a Seong), aki sosem mondott nemet. A két férfi, mint régen, unalmában és részegségében felkeresi a lányt, aki oly sok kortársához hasonlóan bukott erkölcsei miatt nem fejezhette be az egyetemet, és elhagyta a várost. Bár a lány szerelmes volt egyikükbe, a nagy találkozás örömére újra lefekszik mindkettőjükkel. Mun-ho és Hyeon-gon pedig másnap reggel minden lelkiismeret-furdalás nélkül megy útjára, és továbbra is úgy gondol a bájos Seon-hwára, ahogy azelőtt.

Megrázó és döbbenetes film is lehetne A nő a férfi jövője, de valamiért nem az. A történet elképesztően elnyújtott, semmitmondó jelenetekből bontakozik ki, végig a felszínen folydogálva. Az aktusok többnyire illedelmesen a takaró alá rejtettek, és a történet mögött álló tradíciókról egy szó sem esik. A hogyan készítsük ki 88 percben az Ázsia-rajongó európai nézőket versenyben Hong filmje tuti befutó lenne, és még az Oldboy szexi Lee Woo-jinje is csúnyán meghízott.

Ezt kapd ki! (DiG!)
- Az ősrocker és a barátja
Mesterházy Lili

Két együttes - az egyik gyakorlatilag ismeretlen, a másik sikeres lesz egy vodafone-reklám erejéig - hét évét mutatja be Ondi Timoner dokumentumfilmje. Timonernek hatalmas szerencséje volt, amikor a kilencvenes évek közepén hemzsegő amerikai indie zenekarokból éppen a Dandy Warhols és a Brian Jonestown Massacre frontembereit kezdte el párhuzamosan filmezni - csodálatos érzékkel rátalált két olyan emberre, akik együtt indulnak, de nagyon máshova érkeznek meg, akik szenvedélyesen irigykednek egymásra, de soha nem bújhatnak a másik bőrébe, az egyik próféta, a másik sikeres, barátok és riválisok egyszerre. A sármos Courtney Taylor észnél van és végül befut (valamennyire), Anton Newcombe szétrúgja a nézők fejét a koncerteken, egyszerre szív, iszik és heroinfüggő (nagyon).

Timoner 1500 órát filmezett össze róluk, a hétéves történet alatt az ember folyamatosan elfelejti, hogy dokumentumfilmet néz: a klasszikus ellentétpár, Taylor és Newcombe egymásnak feszülő karaktere erőlködés nélkül, precíz koreográfiát táncol végig. Szexi, zavarbaejtően őszinte, megrázó és feldob - az Ezt kapd ki! a Titanic legjobb játékfilmje. A Toldiban lehet még egyszer megnézni, vasárnap.

Egy mukkot se!
- Magánseriff
Tóta W. Árpád

Az önbíráskodás minden törvénynél ősibb, tudniillik törvény nem mindig volt, olyan viszont már az állatoknál is van, hogy valamelyik egyed felháborodik a másik viselkedésén, és odamorrant, odacsap vagy akár harap. Ma már csaknem teljes a törvénynel való lefedettség, az Egy mukkot se! főszereplője, Mux viszont nem elégedett: a törvényt be is kell tartatni, és nincs elég rendőr.

Mux ezért felszerelkezik traffipaxszal, fegyverrel és gázsprével, aztán nekivág Németországnak. Gyorshajtókat, bliccelőket, graffitizőket és rablókat ér tetten, bírságot szab ki vagy másképp büntet, és videóra veszi a cselekményt. Mux népszerű lesz, a magánseriff idővel hálózattá növi ki magát, míg aztán maga is elköveti a bűnt, nem is akármit: gyilkos lesz és orvsírásó.

Muxnak igaza van. Első olvasatban mindig igaza van, hiszen éppen rendőr is járhatna arra, ahol ő jár, és akiket elcsíp, azok vétettek a törvény ellen. A második olvasat a sorok között lappang: hogy a magánseriff talán mégsem normálisabb az áldozatainál.