Angelina Jolie ráunt a színészkedésre

2012.12.05. 11:23

Brad Pitt után felesége, Agelina Jolie sem színészként képzeli el a jövőjét, jelentette az E! Online. Pitt már korábban kijelentette, hogy amint betölti az ötvenet (jövő decemberben), felhagy a színészmesterséggel és inkább rendezőként kamatoztatja évtizedes tapasztalatait. Most Jolie is ugyanezt pedzegette egy interjúban, amit a brit Channel 4-nak adott.

"Azt hiszem abba kell majd hagynom a színészkedést amint a gyerekek tinikorba lépnek. Túl sok dolgom lesz otthon, és nem akarok állandóan távol lenni. Nagyon szeretek szerepelni, félre ne értsék, és hálás vagyok azért, mert ilyan nagyszerű karrier jutott osztályrészemül. Sok olyan történetet elmesélhettem, amit fontosnak tartok, és olyanokat is, amelyekkel szimplán csak szórakoztatni akartam, de eljött az a pont az életemben, amikor meg kell gondolnom, mivel töltöm majd napjaimat a jövőben."

Jó, ilyeneket tán naponta mondanak a nagy sztárok is, George Clooney tán négyszer vonult már vissza, és Schwarzenegger is kijelentette még a kormányzói székben ülve, hogy túl öreg ő már ahhoz, hogy a filmvásznon boóckodjon, aztén tessék, most éppen három filmje áll sorban.