John McCain kiröhögte a bin Laden-fimet

MTI/Index
2012.12.19. 10:42

Januárban kerül mozikba Kathryn Bigelow, a Bombák földjén Oscar-díjas rendezőnőjének új filmje, a Zero Dark Thirty, amiben a hős amerikai kommandósok levadásszák Oszama bin Laden terrorostavezért. A forgatókönyv írása közben az alkotók egyes pletykák szerint a Fehér Háztól és a CIA-tól is kaptak infókat, bár ezt Bigelow határozottan tagadta. Úgy tűnik, neki kell hinni, és nem a rossznyelveknek, ugyanis John McCain republikánus szenátor, a párt egykori elnökjelöltje a film bizonyos elemeit hiteltelennek tartja.

McCain a filmet még premier előtt megtekinthette, és azt mondta róla, baromság, hogy bin ladenhez úgy jutottak volna el az amerikai erők, hogy az al-Kaida harmadik számú vezetőjeként ismert Halíd Sejk Mohammed fullasztásos kínvallatása során szerezték meg a szükséges információt. A szenátor a vietnámi háborúban öt és fél évet töltött el hadifogságban, a kínvallatás témájára érthetően érzékenyen reagál.

Azt is elmondta, hogy őt tavaly az akkori CIA-igazgató, Leon Panetta úgy tájékoztatta, hogy a bin Laden elleni akció nem a Mohammedtől származó friss információ nyomán kezdődött. Laden futárának nevét, amely új támpontot adott a terrorista vezér hollétének felderítéséhez, egy másik országban őrzött fogolytól tudta meg a szervezet, akit nem is kellett megkínozni az infóért.