Személyiségzavar az egész családnak

2013.02.27. 13:34 Módosítva: 2013-02-27 15:41:44
Nagy mágus ez a Napos Oldal. Mentális betegségről ilyen könnyen fogyasztható és élvezetes alkotást még nem készítettek - olyannyira, hogy a néző is két óráig mentálisan beteg lesz: mindent megbocsát a filmnek.

Nyolc Oscar várományosa volt. Ha minden jól alakul, kapott volna a rendező, az író, a vágó és nagyjából az összes szereplő. Végül is egy Oscar lett belőle. Úgy lett kitalálva ez a film, hogy sok embernek tetsszen, és nincs ebben semmi rossz. A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia sosem a Wes Andersonokba, Gus Van Santokba és Paul Thomas Andersonokba pumpálja a díjakat. Akit ez picit is bántana, az már régen beletörődött, csak kíváncsiság szintjén foglalkozik az eseménnyel és tisztában van vele, hogy olyan alkotások kellenek az Akadémiának, mint a Napos Oldal. Minden benne van, amitől könnyen és gyorsan csúszik a falat. Vannak mentálisan beteg szereplők, csodabogarak. Ezt mindenki szereti. Hollywood, a vajlelkűek, a kemény arcok, nők, férfiak, anyukák, gyerekek. Sőt! Úgy tűnhet, hogy minden karakternek van valami tikkje. Bipoláris majális, OCD, leküzdhetetlen agresszivitás, kompulzív vigasz-szexelés és még egy kis függőség is. Viszont - az aranyszabálynak megfelelően - senki sem ment le full retardba. Jó drukkolni ezeknek a karaktereknek. Ezen csak erősít, hogy nagyon jó humora van a filmnek és megkímél minket a szívszorító sajnálkozás kötelező köreitől.

Van férfias erőszak és nőies gyengédség. Pont, amikor már zavaróvá válna a sok törés-zúzással járó dühkitörés és rikácsoló kiabálás, előkerül a pakliból egy másik ütőkártya, a szerelem és a romantika. Véresre verni a kopaszodó férfit, akivel megcsal a nejed aztán a gyógyintézetből hazatérve mindent megtenni, hogy visszafogadjon az áhított nő, romantikus levelet írni, edzeni, könyveket csak azért elolvasni, mert Ő elolvasta... Ezek mind őrülten menő dolgok. Különösen ha Bradley Cooper csinálja. Úgy passzol az egész, mint húsgolyóhoz a pisztácia mártás és a ribizli dzsem. Látatlanban nehéz elképzelni, egy film hogy úszhatja meg az elcsépelt Dirty Dancinges táncolásos zárást, az Elveszett Jelentéses, Bridget Jones-os utcán egymás után rohanást és a minden intelem ellenére focimeccsen sorsszerűen összeverekedést, aztán mégis. Amikor minden rosszra fordulhatna, akkor csodával határos módon végül minden jól sül el. Talán még azok is csak a fejüket csóválják, akik a kliséktől és kiszámítható húzásoktól folyóba tudnának ugrálni.

Aki megálmodta ezt a szereposztást, nem szarral gurított. Pedig guríthatott volna szarral is. Jennifer Lawrence és Bradley Cooper papíron egyáltalán nem illik össze. Bradley Cooper úgy általában nem illik a filmbe. Ilyen jóképű ember még soha nem járt elmegyógyintézetben, legalábbis a filmvásznon biztosan nem. A realitást kereső ember felpattanna a székéből és sírva rakná be a Forrest Gump kazettát, mert bár elrugaszkodás ott is van dögivel, de a főszereplő legalább egy esetlen és csúnya lúzer. Szerencsére Cooper a film kilencven százalékában pont jól teszi emberivé karakterét, aki pont annyira sármos, mint az a déli gyapotszedő férfi, aki inkább csak nézi gyerekkori redneck barátai sárbirkózását és köpőversenyét, majd az azt követő sörözés helyett inkább hazamegy fát vágni meg talán olvasni. Jennifer Lawrence pedig a legkellemesebb meglepetés lehet mindazoknak, akik még nem látták szerepelni és nem gondolnának sokat erről a kifejezetten karakteres külsővel nem rendelkező színésznőről. Azt akarom mondani, hogy mindenkinek van legalább egy ismerőse, aki úgy néz ki, mint Jennifer Lawrence, de olyan ismerőse csak keveseknek van, aki 22 évesen már második Oscar-jelölését kapja, ezt díjra is váltja, kasszasikert kasszasikerre halmoz és kétségkívül nagyon nagy tehetség. Ha valakit nem győzne meg ez a film, akkor elég megnézni azt az egészen friss Saturday Night Live epizódot, amiben ő volt a házigazda.

Robert De Niro egy Pat Solitano nevű sportfogadás-függő fazont alakít, akivel a lottózókban tippmix szelvénnyel a kezükben kígyózó sorok talán nem is szeretnének azonosulni, de az mindenkinek nyilvánvaló, hogy De Niro "olaszt" még rosszul nem játszott a filmvásznon. Ezúttal sem hozott szégyent magára. A megtört család feje mellett szintén Oscar-jelölést kapott az anyát alakító Jacki Weaver, akit több mint ötven éves pályafutása legutóbbi éveiben kedvelt csak meg igazán az Akadémia. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a 2010-es Animal Kingdom után két évvel, újra izgulhat az arany szoborért, holott a Napos Oldalban nyújtott alakítása kiemelkedőnek egyáltalán nem mondható.

2004 óta nem volt olyan film, amely esélyes lett volna a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb eredeti/adaptált forgatókönyv, a legjobb férfi és a legjobb női főszerepért járó díjakra egyszerre. Ezeket az elismeréseket egytől egyig bezsebelő filmek elit klubjába eddig három alkotásnak sikerült bekerülnie. Hogy tényleg méltó lett volna-e a Napos Oldal arra, hogy az Ez történt egy éjszaka, a Száll a kakukk fészkére és a Bárányok hallgatnak mellé kerüljön? Ha a rendezőt, David O. Russellt kérdeznénk, valószínűleg igent mondana.

Ami viszont a nézők számára igazán fontos az az, hogy egy olyan filmet kaptunk, amit bármikor élvezettel nézhetünk. Párban, egyedül és talán családdal is, ha fel vagyunk rá készülve, hogy elmagyarázzuk a szexfüggőséget a csemetéknek. Ha erőltetni akarunk egy főzős metaforát, akkor ez a film egy nagyon finom fogás, amely különösen fog ízleni azoknak akik az egyszerű és könnyen megkapható ízek szerelmesei és nem foglalkoznak azzal, hogy mennyi az ízfokozó, a mesterséges színezék és „hatásvadász” fűszerezés az ételben.