Iszonyatos a Schindler listája a piros kabátos lány szerint

2013.03.05. 12:20

Oliwia Dabrowska lengyel színésznő játszotta Steven Spielberg 1993-as filmjében, a Schindler listájában a kislányt a piros kabátban. A fekete-fehér filmben az egyetlen színes elem a kabát volt. Később ez lett a film egyik legvitatottabb része, sokan giccsesnek, hatásvadásznak tartották. Dabrowskának, aki három éves volt a forgatás alatt, maga a rendező tanácsolta, hogy 18 éves koráig semmiképpen ne nézze meg a filmet.

A Times-nak nemrég elmondta, hogy nem fogadta meg a tanácsot és már 11 éves korában megnézte a holokausztdrámát. Iszonyatos volt - meséli a már 23 éves egyetemista lány. Nem értett meg sokat a filmből, de azt tudta, hogy soha életében nem akarja még egyszer látni.

Fay Schlesinger
Fay Schlesinger

A lány három évvel a Schindler-listája után szerepelt egy másik filmben is és most is Krakkóban él, ahogy akkor. Kislányként egyáltalán nem volt boldog attól, hogy szerepelt egy filmben, sőt, szégyenkezett miatta és mérges volt a szüleire, ha beszéltek erről másoknak. Dabrowskat azt mondja, hogy frusztrálta, amikor az emberek azzal zaklatták, hogy biztos nagyon sokat tud a holokauszról a filmszerep miatt.

Mostanra viszont megváltoztak az érzései és rájött, hogy milyen fontos  Spielberg filmje. Amikor annyi idősen is megnézte a Schindler listáját, amit a rendező javasolt, már büszkeséget érzett.