75 milliárdot költöttek a külföldi filmek Magyarországon

2013.03.18. 09:44

Andrew G. Vajna kinevezése óta, az elmúlt két évben, az idén januárig több mint 75 milliárd forintot költöttek Magyarországon a külföldi filmek gyártói, "ami hatalmas pénz egy ilyen kis országnak" - nyilatkozta a filmszakmáért felelős kormánybiztos a Magyar Nemzetnek.

Vajna elmondta, feladata kettős: egyrészt új, működőképes támogatási rendszert kell kialakítania, másrészt külföldi filmgyártásokat Magyarországra hoznia. "Ami a feladatom első részét illeti: a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) ügyeit lezártuk, a szervezet konszolidációja során megspóroltunk hatmilliárd forintot az államnak. Az én további működésemet ezután az fogja meghatározni, hogy milyenek lesznek az újonnan készülő magyar filmek" - mondta.

Arra a felvetésre, hogy egyelőre nem mutattak be a filmalap támogatta magyar filmet, holott korábban 2012-re négy, 2013-ra nyolc filmet ígértek, kifejtette: egy film megírásától az előkészítésen át a gyártásig és utómunkáig nagyjából két évre van szükség. Az első filmek ezért csak most készülnek el, s kerülhetnek a közönség elé. Idén összesen 6-7 alkotás bemutatása várható, közöttük lesznek dokumentumfilmek is.