Aukción gyűjt a környezetvédelemre Leonardo DiCaprio

2013.05.09. 16:32

Művészeti aukcióval akar dollármilliókat gyűjteni a környezetvédelem támogatására Leonardo DiCaprio hollywoodi filmsztár. A színész egy hétfői New York-i árverésen jelenik meg, amelyen 33 műalkotást kínálnak eladásra. A Christie's aukciósház rendezvényén zömmel környezetvédelmi témákat ábrázoló kortárs alkotók munkái kerülnek kalapács alá. A szervezők szerint akár 15 millió dollár is befolyhat az árverésen.

A manhattani aukció katalógusában DiCaprio úgy fogalmazott: alapítványa a Föld utolsó természetes élőhelyeinek védelme és az ott élő fajok megmentésének érdekében tevékenykedik.A színész az alapítvány céljai között említette, hogy világszerte támogatják az innovatív környezetvédelmi programokat, emellett a helyi közösségek életének javításán is fáradoznak. Az árverés kiemelkedő tételei között szerepel a milliárdos Francois Pinault gyűjteményéből származó The Tiger című kép, a kínai Ceng Fan-cse munkája, aminek értékét előzetesen 1,5-2,5 millió dollárra becsülték. De licitálni lehet a graffitiművész Banksy alkotásaira, valamint Richard Prince Silhouette Cowboy című fotójára is. Elárverezik azt a portrét is, amit Elizabeth Peyton idén festett DiCaprióról. A képért 400-600 ezer dollárt várnak.