Brad Pitt bénán menekül a zombik elől

2013.06.19. 10:34

Újabb, minden eddiginél hosszabb trailer érkezett Brad Pitt várva várt zombifilmjéhez, a Z világháborúhoz. A Budapesten is zajló, fegyvercsemészet vádjával is súlyosbított forgatás állítólag meglehetősen kaotikusan ment, aztán párszor újra is kellett vágni a filmet.

World War Z: Menekülés Philadelphiából

Ráadásul az alapjául szolgáló regény szerzője, Max Brooks azt mondta, hogy nem tudja garantálni a rajongóinak, hogy a film olyan lesz, mint a regény. A kedves szerző azt is elmondta, hogy ő nincs abban a helyzetben, hogy megmondja az embereknek, hogy megnézzék-e a filmet vagy sem, de azt tanácsolja, hogy "tekintsenek rá úgy és ítéljék meg úgy, mint egy filmet".

A filmben Brad Pitt Gerry Lane-t alakítja, aki megpróbálja kideríteni, hogy honnan, miként szabadult a zombiinvázió a Földre. Akárcsak a Vasember 3-ból, ebből a filmből is készül a kínai piacra szánt verzió, amiből állítólag kimarad, hogy a vírus esetleg Kínából származhat.

A most kijött, több mint 3 perces előzetes Philadelphiában játszódik, ahol a gyanútlanul autózó Pitt-család szembesül a zombik elől menekülő emberek áradatával. Aztán ők is menekülőre fogják, elég bénán.