Budapest teljesen kiütötte Prágát

2013.07.03. 13:36

Dupla csapást szenvedtek el a cseh filmproducerek és filmstúdió vezetők, mivel nem valósult meg a régóta várt adóvisszatérítés terve, mely 20 százalékos visszatérítést biztosított volna a filmkészítőknek. Évek óta lobbiznak és rengeteg kezdeményezéssel álltak elő a cseh filmesek, hogy kimozdítsák a holtpontról a pangó cseh filmpiacot, ami éppen Magyarországtól szenvedett szinte megsemmisítő csapást.

Nálunk ugyanis a 2004-ben elfogadott filmtörvény értelmében a gyártási költség 20 százalékát a következő évben visszatérítik gyártó cégnek, ami szinte teljesen elvette Prágától korábban vonzó státuszát, és egyre több külföldi produkció jön inkább Magyarországra forgatni. A csehek most a kormányukat okolják, és az EU bürokráciáját. (Az EU egyébként a magyar filmtörvényt is vizsgálta annak idején.)

A producerek arra is panaszkodnak, hogy a filmek a beígértnél jóval kevesebb támogatást kapnak, így egyszerűen nincs elég pénz finanszírozni minden film elkészülését, amelyik korábban támogatást nyert. Martin Sankot, helyettes kulturális miniszter most a Karlovy Vary filmfesztiválon mielőbbi megoldást ígért a filmeseknek

A Hollywood Reporternek nyilatkozó filmesek szerint a nemzetközi cégek most a töredékét költik el Prágában a 2005-ös összegnek, amikor még a cseh főváros számított a legnépszerűbb forgatási helyszínnek. Most végre legalább Cseh Filmalap zöld utat kaphatott a kormánytól, hiszen ezt is évekig megvétózta Vaclav Klaus volt cseh elnök, aki elvi alapon nem értett egyet a filmipar támogatásával. Az új filmalap létrehozásával egyszerűbben és könnyebben juthat majd pénzhez a filmipar.