Boratból mégsem lesz Freddie Mercury

2013.07.23. 09:15

Sacha Baron Cohen, akinek többek között Boratot és Brünót köszönhetjük, mégsem fogja eljátszani Freddie Mercuryt, a Queen 1991-ben meghalt énekesét. Pedig Cohen volt az, aki elsőként írt alá még 2010-ben a készülő Queen-filmhez. Most azonban kiderült, hogy a színész-rendezőnek és a film producereinek, illetve a zenekar tagjainak teljesen mások az elképzelései arról, hogy hogyan akarják bemutatni az énekes életét.

Ez nemcsak azért szomorú, mert Sacha Baron Cohen tényleg hasonlít az énekesre, hanem azért is, mert eddigi filmjeit ismerve biztos nem egy szokványos életrajzot kaptunk volna. Ráadásul még énekelni is tud, amit többek között a Nyomorultak musicalben bizonyított.

Állítólag a Queen tagjai pont azt akarták elkerülni, hogy Cohen a saját ízlésének megfelelő, korhatáros filmet készítsen többek között Mercury szabados szexuális életére koncentrálva. Az énekes biszexuális volt, és AIDS-ben halt meg.