Johnny Depp a visszavonulást fontolgatja

2013.07.29. 14:27

Johnny Deppet eléggé megviselte A magányos lovas gigantikus bukása. A film, amit újra kifestett arccal bohóckodott végig, a nyár legnagyobb csalódását okozta. 250 millió dollárba került és már az (öt napos) nyitóhétvégén látszott, hogy a viccesnek szánt western nem jött be: akkor mindössze 50 millió dollárt hozott. Csak összehasonlításképpen: a Gru 2 című animációs film, ami A magányos lovassal egy időben került az amerikai mozikba és csak 76 millióba került, két nap alatt (szerda és csütörtök) 59 milliós bevételre tett szert.

Johnny Depp megint festett arcú hülye

A magányos lovas (lesújtó kritikánk itt) azóta is csak 85 millió dollárt tudott összeszedni Amerikában és csak 163 milliós összbevételnél jár. A bukásnak persze ezer oka van, (részletes elemzésünket erről itt olvashatják), de nem lehet elmenni amellett, hogy Johnny Deppnek is szerepe volt a kudarcban. A színész idén töltötte be az ötvenet, könnyen lehet, hogy már nem kíváncsiak rá annyian, mint korábban.

A BBC Breakfastnek adott interjújában persze nem a film kudarcát boncolgatták, de azért Depp így is mondott egy érdekeset. Miután a műsorvezető megcsodálta a gyűrűit és a lánya által kilakkozott körmeit, kijelentette, hogy talán már nincs is olyan messze az az idő, amikor abbahagyja a filmezést, hogy végre más dolgokkal foglalkozhasson. Ráunt arra, hogy folyton mások által írt mondatokban beszéljen, ahelyett, hogy a saját gondolatait közölné.