Peter Jackson letudta a hobbitokat

2013.07.29. 13:35
3

Befejezte A hobbit két folytatásának forgatását Új-Zélandon Peter Jackson rendező, az utolsó napról pedig egy rakás képet posztolt a Facebookon. A friss képek között a törpökről, a stábtagokról és a főszerepet alakító Martin Freemanről is vannak fotók. A hobbit - Smaug pusztasága című második rész decemberben debütál a mozikban, a befejezés pedig 2014-ben.

A Facebookra feltöltött egyik fotón a rendező és macskája látható, az alábbi megjegyzéssel: "Egy hosszú nap. Egy remek nap. Mindenkinek köszönöm, hogy részt vett benne! És most egy kis alvás!"

A hobbit J.R.R. Tolkien azonos című regényének feldolgozása. Jackson A Gyűrűk Ura előzményfilmjeként adaptálta filmre. A történet Zsákos Bilbó kalandos útját meséli el, amelynek során a hobbit egy csapat törppel kel útra, hogy visszaszerezze elvesztett birodalmukat Smaugtól, a sárkánytól. A trilógia első darabja, A hobbit - Váratlan utazás 2012 decemberében került a filmszínházakba, és világszerte több mint egymilliárd dollár bevételt hozott.

The Hobbit: The Desolation of Smaug