A sár, a zene, az őrület
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Kíméletlenül beköszöntött a fesztiválszezon, a fáradhatatlan szórakozás ideje. Akik már nem bírják a pörgést, vagy a hétre jósolt negyven fokban a légkondis szobában töltenének pár napot, azoknak szedtük össze pár fesztiválfilmet. Tűző napsütésben kortyolt sörök, szabad ég alatt végigtombolt koncertek, teliüvöltött éjszakák és hatvan Celsius-fokosra melegedett sátrak ezekben is vannak. Tizenkét film sok-sok zenével és időutazással Glastonburytől az 1981-es dorogi rockfesztiválon át a Szigetig.
A skót David Mackenzie filmje egy igazi rock'n'roll-sztori, amelyik a jövőre tízéves T in the Park fesztiválon játszódik. A történet két makacs rockzenészről, Adamról a "The Make" nevű indie duó egyik feléről, valamint Morellóról, a "The Dirty Pinks" nevű csupacsaj punkzenekar énekesnőjéről szól. Egy látványos perpatvar után békítő szándékkal bilincselték össze őket, hogy megtanuljanak együttműködni és kompromisszumot kötni. Ez többek közt arra kényszeríti a folyton civakodó párost, hogy együtt álljanak színpadra. Érdekesség, hogy a romantikus komédiában Morellót a Harry Potter-filmekben és az Egy fiúrólban egyaránt szereplő Natalia Tena, Markot pedig a rendező öccse, Alastair MacKenzie alakítja.
Az 1967-es Monterey-i popfesztiválon készült dokumentumfilm egészen a hippikorszakig repít vissza, és nemcsak a háromnapos júniusi fesztivál hangulatát, hanem a Szerelem Nyarát is bemutatja. A koncertfelvételeken feltűnik például a Jefferson Airplane, a Simon and Garfunkel, a Janis Joplinnal kiegészült Big Brother and the Holding Company, valamint az indiai Ravi Shankar is. A film kétségkívül legemlékezetesebb pillanatai azonban azok, amikor a Who a My Generation alatt kíméletlenül tönkreteszi hangszereit, illetve amikor Jimi Hendrix a fellépése végén a Wild Thinget játszva meggyújtja, majd összetöri a gitárját.
Az idén negyvenéves rendező, Jonathan Caouette filmje a világ egyik legjobb fesztiváljaként számon tartott ATP-ről szól. A rendezvényről viszonylag sokat elárul, hogy nevét egy Velvet Underground-dal címe után kapta. Az ATP egy zenecentrikus, akár sznobnak vagy elitistának is bátran titulálható fesztivál, amelyen csupa Pitchfork-kompatibilis előadó lép fel évről évre. És nincs ez másképp Caouette filmjében sem, amelynek jelenetei a zenészek és a fesztivállátogatók saját felvételeiből álltak össze egy "posztpunk, csináldmagad-attitűddel készült kolázzsá". Olyan előadók tűnnek fel benne, mint például Nick Cave a Grinderman élén, a punk keresztanyjaként emlegetett Patti Smith, a neohippikből álló Akron/Family, a megkerülhetetlen Iggy Pop, a hipszterjunkie Animal Colletive, a kardigános Belle & Sebastian, a Bartók-mániás A Hawk and a Hacksaw vagy a nagyon-nagyon hangos Lightning Bolt.
A Harvard egyetem egyik professzora, Michael Wadleigh 1969-ben egy több mint háromórás filmet készített a woodstocki fesztiválról. A rendező több mint ezer tekercs filmmel és néhány operatőrrel érkezett az eseményre, az ott forgatott mozi pedig nemcsak óriási kasszasiker lett, hanem azóta is mérföldkőként emlegetik a dokumentumfilm-gyártásban. Még a megjelenése évében elnyerte a legjobb dokumentumfilmnek járó Oscart. A vágói gárda tagja volt például Martin Scorsese és Thelma Schoonmaker is. A filmben feltűnik az éra valamennyi nagyja: Jimi Henrix, a Crosby Stills & Nash, Joe Cocker, Santana, Joan Baez, a Who és a többiek, a Sly and the Family Stone alakítása pedig még közel negyvenöt év távlatából is elképesztően frissnek és coolnak hat.
Britannia legnagyobb és legismertebb fesztiváljának harmincadik évfordulójára készült el Julien Temple dokumentumfilmje. Temple-től egyáltalán nem áll távol a zenés mozgóképek világa, készített már filmet a Sex Pistolsról, a UK Subsról, a Rolling Stonesról és Joe Strummerről, a legendás Clash együttes legendás frontemberéről is, valamint olyan előadók klipjeit jegyzi, mint David Bowie, a Blur, Billy Idol, a Beat, a Kinks, Neil Young. Az NME szerzője, Tim Chester frappánsan úgy fogalmazott, hogy Temple Glastonbury című munkája egyfajta képeslap a világ legnagyobb fesztiváljáról. Feltűnik benne például a Radiohead, a Primal Scream, Björk, James Brown és az egykori Smiths együttes frontembere, Morissey is. A film alcíme találóan csak annyi: "a sár, a zene, az őrület".
Az egyik legszomorúbb rockdokumentumfilm a Rolling Stones '69-es, tragédiába torkolló koncertjének történetét öleli fel. Mick Jagger és zenekara a Jefferson Airplane-nel adott ingyenes koncertet az észak-kaliforniai Altamontnál. A rendkívüli eseményre közel 300 ezer ember látogatott el, akik biztonságát a szervezők a sörben kifizetett Hell's Angels motorosszervezetre bízták. (A biztosított sörmennyiség akkoriban 500 dollárt ért, ami az inflációval számolva napjainkban kb. 650 ezer forintnak felelne meg.) Az óriási rendezvényen a motorosok leszúrtak egy fiatal fekete fiút, aki fegyverét lóbálva szökött fel a színpadra. Máig nem született konszenzus arról, hogy a mindössze tizennyolc éves Meredith Hunter a zenekar vagy a Hell's Angels valamelyik tagjára szándékozott pisztolyt fogni. Kevesen tudják, hogy a felvételek operatőrei között ott volt egy akkor még kvázi-ismeretlen, fiatal kezdő is, aki később George Lucas néven vált örök időkre ismertté.
Az Oscar-díjas rendező, Ang Lee filmjét egy igaz történet ihlette: a szülői nyomás alatt álló Elliot úgy próbálja megmenteni a családi vállalkozásként működő motelt, hogy befogadja az épp helyszínproblémákkal küzdő hippifesztivált. A forgatókönyv Eliot Tiber önéletrajzi regényén alapul, amelyből többek közt az is kiderül, hogy a Woodstockot nem is Woodstockban tartották, mert a Betheltől kb. 90 kilométerre fekvő város a fesztivált megelőző utolsó napokban lemondott a rendezés jogáról. A film elsősorban nem a zenére, hanem a szervezés körülményeire koncentrál, ami cseppet sem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy Tiber állítása szerint egyetlen koncertet sem látott a rendezvény során.
Felsorolásunkban nemcsak Woodstock, hanem a Glastonbury is többször visszaköszön. Az 1971-es eseményeket megörökítő Glastonbury Fayre után időrendben ez az 1995-ös darab a második Glastonbury-film. A képkockákat 1993-ban rögzítették, a veterán fesztiválozók szerint még épp abban az évben, mielőtt a Glastonbury elüzletiesedett volna és elvesztette volna eredeti attitűdjét. A kilencvenes évek olyan remek zenekarai tűnnek fel benne, mint a Lemonheads, a Spiritualized vagy a Porno for Pyros. Jól jelzi a film időtállóságát, hogy tavaly nyáron digitálisan felújították, idén pedig már DVD-n és Blu Rayen is kiadják a tizenhárom órás videó- és huszonnégy órás hanganyagot.
Nem szabad azonban megfeledkeznünk az itthoni eseményekről sem: 1980 augusztus 23-án együtt lépett fel a Beatrice, a Hobo Blues Band és a P. Mobil a Hajógyári-szigeten. A nagy magyar rockszentháromság ezen az alkalmon kívül csak egyszer állt együtt a színpadra, három nappal később, Körmenden. A Fekete Bárányok előtt – Nagy Feró nyomására – az A. E. Bizottság játszott, türelempróbálóan egyedi és avantgárd zenéjükre azonban a 25 ezer fős közönség még nem volt felkészülve. Az eseményről kevés értékelhető felvétel készült, ezeket gyűjti össze és toldja meg Póka Egon, Schuster Lóránt és Nagy Feró visszaemlékezéseivel a dokumentumfilm.
Egy évvel később, 1981. augusztus 22-én megpróbálták megismételni a nagysikerű Fekete Bárányok-bulit, de akkor már nem az Ifjúsági Magazin és az Express utazási iroda kezében volt a szervezés, hanem a zenészszakszervezetében. A Szuperkoncert nevű rendezvényen (amelyik nem az Illés, a Metro és az Omega 2001-es közös bulija!) több zenekar lépett fel ugyan, mint egy évvel korábban, de a Beatrice például pont kimaradt a fellépők névsorából. Játszott viszont a V Moto-Rock, a Mini, a Korál, a KFT, a P. Box, a Karthago, és még sokan mások. A koncepcióba kevésbé illő zenekarokkal a közönség nem bánt kesztyűs kézzel: kifütyülték és megdobálták őket.
Nemes Gyula filmje egyszerre szól a kétségbeesett csajozásról és a budapesti éjszakákról. Meg persze a forró nyári nappalokról is. A főhős nemcsak könyvtárban, múzeumban és táncházban próbál görcsösen ismerkedni, hanem az éjszakai életben is, természetesen többnyire súlyos kudarcokkal. Így olyan kultikus szórakozóhelyek tűnnek fel a filmben, mint az egykori West Balkán, a Zöld Pardon, a Pecsa és az A38 hajó, az események egyik kulcsfontosságú terepe mégis a Sziget. Közben pedig a zenei szerkesztésért felelős DJ Palotainak hála a honi alternatív zenei színtér (akkori) színe-java megmutatja magát: többek közt a Quimby, a Kispál és a Borz, a Másfél, a Neo, a Colorstar, az Ez a Divat és a Toy Division.
Ifjabb Schiffer Pál dokumentum- és játékfilmjének főhőse ifjabb Kitka János, aki a rendező Fekete vonat című filmjében is szerepelt. A tizenhét éves fiú épp a fiatalkorúak börtönéből szabadul, visszatér falujába, és egy pártfogó gondjaira bízzák. Kitka azonban nem bírja sokáig, és családja elől a fővárosba menekül, ahol sofőrként szeretne dolgozni. Ám a tanulás is terhes számára, ezért ambíciók és szorgalom hiányában rövidesen megtapasztalja, hogy milyen nehéz a saját egzisztencia megteremtése, valamint milyen keserű tud lenni a felnőtté válás a hozzá hasonlók számára. Ilyen életkörülmények mellett már nem is olyan meglepő, hogy a fiatal fiú eljut az 1981-es dorogi rockfesztiválra is, ahol csúcsformában tekintheti meg az Eddát. A zenekar 40 fokban teremt fantasztikus hangulatot, a közönséget slaggal locsolják.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon