Szobrot kap Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri

2013.08.14. 08:45
Szobrot kap Csukás István író Keménykalap és krumpliorr című ifjúsági regényének egyik közismert szereplője, Bagaméri, a fagylaltos Kisújszálláson.

A szobrot a város központjában, a volt Vigadó épülete előtti téren, az árus egykori munkahelyén állítják fel. A szobor elkészítéséhez, felállításához az önkormányzat mintegy 3,3 millió forintot nyert a Nemzeti Kulturális Alaptól. Ezt az összeget magánszemélyek adományaival, valamint az önkormányzat támogatásával egészítették ki.

A körülbelül másfél méter magas köztéri alkotást Pintér Attila szobrászművész, helyi művésztanár önti bronzba. Az alkotó elmondása szerint Bagaméri Mihály valós személy volt, akkor árulta a fagylaltot a múlt század közepén Kisújszálláson, amikor a helyi születésű Csukás István gyermekéveit töltötte a településen. Az idősebb helybeliek még emlékeznek a háborús veteránra, akit az író megörökített művében.

A szobrász a fagylaltosról nem talált fényképet, támpontként az egyik lányát megörökítő portré szolgál arcvonásai megmintázásához. Egy idős nő elmondása alapján Bagaméri hasonlított Alfonzóhoz, így telitalálat volt, hogy a regény felhasználásával született játékfilmben a sokoldalú művész jelenítette meg - tette hozzá művész. A kompozíciónak Csukás István is részese lesz, de annak mikéntjét az alkotó szeretné titokban tartani a szeptember végi avatásig.

Béla gyere haza gyorsan, kigyulladt az udvar! -Keménykalap és Krumpliorr

A Csukás-műből 1973-ban született ifjúsági filmsorozat a Magyar Televízióban, a sorozatból 1978-ban összevágtak egy 100 perces filmet. A Keménykalap és krumpliorr egyik fontos szereplője, Bagaméri, egy régivágású cukrász kisiparos, aki egyedül dolgozik kis külvárosi műhelyében. A kor szokása szerint fagylaltos triciklijével megy minden nap árulni egy térre.

A történet szerint Bagaméri régen a város egyik legismertebb fagylaltosa volt, de a gyerekek körében elterjedt róla, hogy mérgezett, de legalábbis ehetetlen fagylaltot árul, azóta szinte senki sem vásárol tőle, és úgy érzi, hogy meg van átkozva. Ennek ellenére fásultan ismételgeti szlogenjét: „itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri”.

A filmben a gyerekekkel versengve próbál meg az elrabolt majmok nyomára bukkanni, és ezért a legrafináltabb álruhákat ölti, tűzoltónak (ld. videó), vagy akár idős nőnek is beöltözik, de mindig ugyanazt a cipőt viseli és bajuszáról is elfelejtkezik, ezért minden esetben felsül.