Végre bemutatják Sean Connery utolsó filmjét

2013.09.04. 17:35

A skót színész 2011-ben, nyolc évvel azután vonult vissza a színjátszástól hivatalosan, hogy eljátszotta Allan Quatermain figuráját A szövetség című képregényadaptációban. Utána csak egy filmet vállalt el, a Sir Billi the Vet, azaz Sir Billi, az állatorvos című animációs filmet, amihez a hangját kölcsönözte. A 2006-ban leforgatott alkotás jövő héten kerül moziba, de csak három vásznon mutatják be, utána DVD-n lesz elérhető, mert a gyártó nem talált forgalmazót.

Az idén 83 éves Connery a 15 millió fontos (kb. 5,3 milliárd forint) filmben egy excentrikus állatorvost szólalta meg, akinek kedvenc szórakozása a gördeszkázás és a történet szerint Skócia utolsó hódját kell megtalálnia. A küldetés során ellenséges rendőrökkel és korrupt nagyurakkal is megküzd, és (nem árulunk el vele nagy titkot) a végén sikerrel jár.

A filmet Connery rendkívül lelkesen támogatta, de ez sem volt elég ahhoz, hogy forgalmazót találjanak neki. Az idén áprilisban rendezett Sonoma nemzetközi filmfesztiválon bemutatták ugyan, de a kritikusok elég lesújtó véleménnyel voltak róla, ami nemigen segített a terjesztő utáni hajszában. A filmet egyébként az első skót gyártású CGI-amimációs filmnek tartják.

A producerek nagyon örülnek, hogy szeptember 13-án Glasgow-ban csak bemutatják a filmet, amit a skót kormány egy fillérrel nem támogatott, míg a 185 millió fontból forgatott Merida, a bátor az ő jóváhagyásukkal és adókedvezményükkel készült el. A filmben Alan Cumming, Miriam Margolyes és Tallia Storm hangja is hallató lesz.