Minek beszélgetni, amikor lehet verekedni

2013.09.05. 15:26
Kapcsolódó cikkek (1)
A Riddick-mozira beülve, kétórányi Vin Diesel izmozás után úgy éreztem magam, mintha egy indokolatlan belezésekkel tarkított vígjátékot bámultam volna, és csak sajnálni tudtam, hogy ez idő alatt nem a film jól összerakott előzetesét néztem végtelenítve, vagy a széria első és legjobb részét, a Pitch Blacket.

Úgy néz ki, hogy főhősünk, Riddick diadalittas élettörténete ezzel a végére ért, illetve bízzunk benne, mert a film befejezése ugyan nyitott maradt, de ennél több bőrt még az éjjellátó terminátornak beállított Vin Dieselről sem lehet lerántani, hacsak nem köszön be Dominic Toretto elfeledett ikertestvéreként a következő Halálos Iramban filmben.

A sivár, mutáns skorpiókkal tarkított világban játszódó sci-fit két megközelítésből lehet nézni, mert vagy azt várja el az ember, hogy a film direkt egyszerű, de végtelenül feszült lesz, mint a Pich Black volt, vagy bugyuta, de irgalmatlanul látványos lesz, mint A sötétség krónikája. A 2013-as Riddick-mozi vért izzadva próbálta megtartani az előző két filmben jól működő elemeket, de csak egy jellegtelen hollywoodi katyvaszt sikerült gyúrni belőle, amelynek utolsó előtti jelenetében Riddick szinte szuperközeliben mar rá a kötelező jócsaj seggére, amit pluszban még egy naplementés záró képpel és ömlengős „fasza gyerek vagy te” beszélgetéssel sikerül megfejelni.

A történet faék egyszerűségű. Riddick 40 percen át szenved a pusztában mint egy némafilmben, majd jönnek a zsoldosok, akik rendre megfogyatkoznak csillagszemű halálosztónk keze által. A nagy egyezkedés után jön a kicsit sem meglepő fordulat, majd a már említett, hollywoodi giccsben dagonyázó Happy End. Pont erre számítottam, de a megvalósítás terén több kreativitást vártam volna, mert még az indokolatlanul, ám elenyésző mennyiségben bevágott pucér mellek sem javítottak az összbenyomáson, hogy ez a film szimplán rossz.

38 millió dollárból kellett kihozni a maximumot, ami A sötétség krónikája 105 milliós összköltségvetését nézve erős visszalépés és egyben egyértelmű bizonyíték is arra, hogy inkább az első filmhez akartak visszanyúlni, amit még 23 millió dollárból dobtak össze. És tény, hogy ennyi pénzből is sikerült szép látványvilágot kialakítani, már ami a sziklás pusztára hajazó sivatagi atmoszféra összerittyentését illeti.

És nem is a CGI volt a rossz, hanem a színészek, meg azok sablonmondatok, amik elhagyták a szájukat. Vin Diesel hozta a csillogó szemkontaktust, meg a maga dörmögését, ami újfent működött annyira, hogy mélyen duruzsoló baritonja még a legnagyobb hegyomlás alkatú zsoldosban is vigyázzba állította a szart. Viszont a kötelezően jó és rossz fejvadászok szájából kipotyogó szavak annyira hiteltelenül hatottak, hogy akár törésteszt bábuk is beugorhattak volna helyettük. Mondjuk egyiküknek sem kellett jelentőségteljes monológokban brillíroznia, meg különben is minek beszélgetni, amikor lehet verekedni. Talán ez lehetett a koncepció, amikor a készítők rábólintottak a szövegkönyvre, és az egyszerű, de erőszakosan ránk kényszerített teljesen felesleges háttértörténetre, hogy a teknőspáncél jellegű felszerelésben páváskodó profi fejvadászcsapat vezetője az első részben elhullott fiának halálát jött Riddicken lesarcolni.

A film ott bukik bele saját koncepciójába, hogy 40 percig csak altatja közönségét és utána meg már semmilyen sokkoló belezéssel sem sikerül felébresztenie a mélyen szunnyadó érdeklődést. Ha jó filmre számítunk, akkor határozottan csalódni fogunk Riddick jófejségében, de ha egy dötyögősen induló előre látható fordulatokkal és agyzsibbasztó párbeszédekkel teli filmet akarunk, akkor is ugyanolyan felemás érzéseket kelthet, mint a mostani hollywoodi filmtermések. A fifti-fifti okán és mivel Riddickről van szó, az index-ítélet: 5/10.