Polanski beszélt a szexbotrányról

2013.09.05. 15:24

Több mint harminc évvel ezelőtti szexbotrányának következményeit is felelevenítette a Franciaországban élő, ritkán nyilatkozó Roman Polanski filmrendező a Vanity Fair című magazinnak adott interjújában.

A most 80 éves Polanski ellen 1977-ben liliomtiprásért emeltek vádat, mert pezsgővel leitatta az akkor 13 éves Samantha Geimert és lefeküdt vele. Polanski az ítélethirdetés elől megszökött, máig elfogatóparancs van érvényben ellene az Egyesült Államokban. Áldozata azóta többször kijelentette, hogy megbocsátott a rendezőnek.

A lány szavaival a következő történt: „Mondtam neki, hogy ne, ne, nem akarok bemenni. Nem akarom azt csinálni. Egyedül voltunk, nem tudtam, mi történne, ha jelenetet rendeznék. Féltem, egy kicsit ellenálltam, de aztán azt gondoltam, ezután hazamehetek.″ Egy másik alkalommal máshogy foglalta össze a történteket: „Nem okozott fájdalmat, és nem volt erőszakos vagy gonosz."

A rendező az interjúban elmondta: sokkal inkább üldözöttnek érezte magát 2009-ben, amikor a nemzetközi körözés miatt Svájcban letartóztatták, mint amikor annak idején elítélték a bűncselekmény miatt. (Polanski éppen a Zürichi Filmfesztiválra tartott, hogy átvegye életműdíját, amikor a svájci hatóságok értesítették az amerikaiakat az úról és elfogták a rendezőt.)

A magazin a Roman Polanski: Odd Man Out című dokumentumfilm megjelenése előtt készített interjút a művésszel. Marina Zenovich filmjét szeptemberben vetítik le egy televíziós csatornán az Egyesült Államokban. Zenovich 2008-ban már készített dokumentumfilmet Polanskiról, amelyben szintén a hetvenes évekbeli szexbotránynak járt utána és az előásott dokumentumok nyomán Polanski ügyvédei ismét kérvényezték is védencük ügyének lezárását.

A rendező 1978-ban állítólag azért szökött el az igazságszolgáltatás elől, mert úgy értesült, hogy a megegyezés ellenére - amelynek keretében bűnösnek vallotta magát és több mint egy hónapot ült - a bíró ötven évi börtönbüntetést akar rá kiszabni. "Sokkoló volt ráébredni, hogy nincs vége, holott már kiengedtek a börtönből" - idézte fel a jelenetet, amikor csomagjával a hóna alatt kilépett a börtön kapuján, ahol ügyvédje várt rá, és úgy hitte, hogy túl van az egészen. "Aztán a bíró meggondolta magát. És nekem vissza kell mennem a börtönbe, ki tudja mennyi időre. Én ezt egyszerűen nem bírtam végigcsinálni" - magyarázta szökését.

2009-ben végül két hónapot töltött rács mögött, majd házi őrizetbe került svájci nyaralójában, míg 2010 júliusában a svájci hatóságok úgy döntöttek, hogy nem adják ki az Egyesült Államoknak. A rendező arra kérdésre, hogy szökevényként él-e Európában, azt válaszolta: 32 évig szabadon mozoghatott, élhetett és forgathatott Spanyolországban, Németországban, Olaszországban, Svájcban és Tunéziában. Bár negyven éve elhagyta Hollywoodot, még ott is sok támogatója van, köztük Jack Nicholson, filmjei rendre megfordulnak a világ filmfesztiváljain.