A kommersz művészfilmeké a jövő

2013.09.11. 18:56
A Werk Akadémia vetítésén kiderült, hogy mégsincs minden veszve, léteznek nézhető filmek is, vannak jó filmszínészek, filmrendezők, operatőrök, csak a közönség nem tud róluk, mert a köztudatban a magyar film a szarral egyenlő.

A Réz András nevével fémjelzett Werk Film Akadémia öt éve létezik, ezalatt 50 vizsgafilm, zömében fikciós kisfilm készült el gondozásukban. Ebből a repertoárból a Művész mozi vetítésén húsz filmet lehetett megtekinteni az alábbi hívószavak mentén: időutazás, sci-fi, tabu, groteszk, burleszk, vígjáték, dráma és szelavi. Sőt, az Index által megtekintett filmek közül alig akadt olyan, ami a nézhetetlen kategóriába tartozott volna. Meg is lepődtünk, mert fekete-fehér művészfilmekre számítottunk, és bár sok mindent kaptunk, de ezt pont nem. Az egymást váltó, különböző stílusok kavalkádja olyan jól működött, hogy az sem volt baj, ha az ízlésünktől eltérő filmeket is láthattunk.

Az egyik volt hallgató, Stommer Mariann Noé című filmjének története, látványvilága, és zenéje olyan atmoszférát teremtett, ami minden ízében kuriózumnak számított. Képzeljünk el egy olyan posztapokaliptikus világot, ahol minden normálisnak tűnik, csak épp énekesmadarak nincsenek. És ezt a történetet a csattanóval együtt, tizenhárom perc alatt sikerült elmondani. A Werkes filmek érdeme, hogy nem jellemző rájuk a felesleges időhúzás, pár percbe sűrítve, sallangoktól mentesen sokkal intenzívebben át tudják adni a mondanivalójukat.

Vagy vegyük Balázs Dániel Osztálytalálkozó című filmjét, amely azt a tipikus beszélgetést mutatja be, amikor egy rég nem látott ismerősünkkel találkozunk és röviden, tömören daráljuk le a sablonbeszélgetést, hogy mi van a családdal és így tovább. A filmben viszont Scherer Péter és az Üvegtigrisben Sanyiként megismert Horváth Lajos Ottó beszélgetnek a kivégzésükre várva, majd úgy „Szervusz!” helyett „Viszlát!”-tal búcsúznak el egymástól, és beállnak a sortűz elé.

Persze akadtak azért elég meredek elképzelések is: Gellai Tamás Triptichon című filmjének értelmezését inkább meghagynánk másnak. Ő rendezte A kert című filmet is, ami egy szép, letisztult jelenetben mutatja be egy ember élettörténetét. Vagy csak egy kertet láthatunk, ahol emberek tevékenykednek.

A Hogy akik alusznak, gyerekek című film Vereckei Zsolt vizsgafilmje, és akár egy mezei BMW reklám is lehetne, de valójában az autókereskedésben dolgozók zárás utáni szerepjátékát láthatjuk. Nincsenek kimagasló bravúrok, de látszik, hogy a film igényességgel készült, és ennyi bőven elég, hogy működjön a dolog.

A meglepően igényes vizsgafilmeket látva felvetődik a kérdés, hogy kinek és miért készülnek ezek a filmek. A közönségbarát rövidfilmekben a színészi játék, a rendezés, a történet színvonala sokszor a rendes játékidős mozifilmek szintjét súrolta, sőt. A Werk Akadémia képzése során a hallgatók élvezhető és szakmai szempontból is értékes és minőségi filmeket képesek alkotni, úgyhogy talán nem kellene olyan hevesen keresztet vetni a magyar filmgyártásra. A Werk Akadémia által adott képzés jó alap és támogatás lehet azoknak, akik tényleg filmkészítők akarnak lenni, mert hiába figyel kamerás mobil mindenki zsebében, attól még senki sem lesz instant rendező, operatőr, de még csak kameraman se.

Ódor Ádám Asztaltársaság című filmje után Réz András (WERK), Havas Ágnes (Magyar Nemzeti Filmalap) és Puzsér Róber beszélgettek „Filmet? Miért? Kinek?” címmel. Persze mielőtt bárki megszólalhatott volna, Puzsér Róbert kifejtette, hogy szerinte a magyar film és a szar film ugyanazon fogalomkörbe tartozik, noha véleménye szerint Bereményi Géza a magyar filmrendezők non plus ultrája és Az ötödik pecsét óta nem készült jó magyar film. A szellemi hadakozás után végül sikerült megegyezniük abban, hogy a művészfilmeknek is bizonyos szinten kommersznek kell lenniük.

Ilyen könnyen fogyasztható művészfilmek közül lehet válogatni az Indafilmen is, ahol a cikkben említett Werk Akadémiás vizsgafilmek is megnézhetők, sőt szavazni is lehet!