Két Kincsem-film is készülhet

2013.09.18. 18:05

Sajtótájékoztatót tartottak ma a készülő Kincsem-filmről, de a valódi hír az, hogy két film is készül párhuzamosan a csodakancáról. A ma prezentált filmterv 30-60 millió dollárból (6,5-13 milliárd forintból) készülne Bereményi Géza forgatókönyvéből, amelynek a dramaturgja Szőcs Géza költő, a miniszterelnök főtanácsadója. Rendezőjük még nincs, de egy Oscar-díjas, nem magyar alkotót szeretnének felkérni, akinek a nevét nem árulták el. A film producere az a Losonczi Gábor, akivel Oláh Ibolya perben állt a Casting minden című film miatt.

Kincsem
Kincsem

Készül viszont ezzel párhuzamosan egy másik Kincsem-projekt is, a Lajos Tamás vezette Szupermodern Stúdióban, ők Herendi Gábort, a Valami Amerika alkotóját kérték fel a film rendezésére, és tavaly május óta már a Filmalap anyagi támogatásával dolgoznak a film forgatókönyvén.

Herendi Gábor is a sajtóból értesült erről a mai Kincsem-filmről, nem volt tudomásuk arról, hogy más is megfilmesítené a ló történetét. Mint azt az Indexnek elmondta, jelenleg a film előkészítésén dolgoznak, ezt legutóbb augusztusban támogatta a Magyar Nemzeti Filmalap 6,8 millió forinttal.

Losoncziék viszont anyagi támogatás nélkül szeretnék előteremteni a 6,5-13 milliárd forintos költségvetést. Szőcs Géza szerint ugyanis az általuk tervezett produkció léptéke meghaladja a hazai a lehetőségeket, hiszen bekerülési összege meghaladhatja "az egyéves, sőt akár a kétéves keretét annak, amit Magyarország ma filmre fordíthat". A filmben orosz partnerek is részt vesznek, "ez a széles ívű együttműködés új energianívóra emelheti az orosz-magyar kapcsolatokat" - fogalmazott Szőcs. Orosz vonalról egy színész is érkezik, Elena Drapeko orosz színész, a duma kulturális bizottságának első elnökhelyettese Kincsem trénerének a feleségét játssza majd, illetve Weisz Fanni jószolgálati nagykövet, egykori szépségkirálynő és Oszter Sándor is szerepet kaphat.

Korábban két Toldi-projekt futott párhuzamosan: Káel Csaba és Pálfi György is szerette volna megfilmesíteni Arany János művét. A Magyar Nemzeti Filmalap mindkét forgatókönyvet támogatta anyagilag, ám gyártásra végül Pálfi modernizált változata kapott rekordösszegű 900 milliós támogatást.

Kincsem, a csodakanca

Kincsem, a csodakanca 1874. március 17-én jött világra. A világhírű magyar ló 54 alkalommal indult versenyen és mindet megnyerte. Kincsem karrierje kétéves korában kezdődött, trénere az Angliából Gödre települt Hesp Róbert volt. A versenyló életében beutazta fél Európát. A versenyzést hatévesen hagyta abba, amikor kiderült, hogy lábai nem egészségesek, ízületei elkoptak. Ezután tenyészkanca lett belőle, a tápiószentmártoni ménesben öt csikót hozott a világra. Kincsem 1887. március 17. hajnalán múlt ki. Teljesítményét soha egyetlen versenyló sem tudta elérni, ezzel az egész magyar versenylótenyésztésnek szerzett világhírnevet.