Lapos tévéfilm lett a Diana

2013.09.21. 15:26
Kapcsolódó cikkek (1)

Oliver Hirschbiegel (A bukás) Diana-filmje pont olyan lett, mint az összes eddigi Diana-feldolgozás. És ez elég nagy baj, mert a korábbiak főként tévére készültek, viszonylag kevés pénzből, nagy sztárok nélkül. Hirschbiegel pedig nagyszabású mozifilmet csinált, napjaink egyik legjobbjának tartott hollywoodi színésznőjével, Naomi Watts-szal a főszerepben. És mégis: ez a Diana bármikor megállja a helyét a Story4 délutáni műsorsávjában. A moziban viszont egyáltalán nem.

Pedig annak a nőnek az életéről, aki bármilyen színésznőnél, énekesnőnél, politikusnál jobban érdekelte az embereket, akit többet fotóztak, mint Madonnát és Julia Robertset együttvéve, akinek a haláláról tizenhat évvel később is folyamatosan cikkeznek, és akinek enyhén szólva is ellentmondásos volt a személyisége, nehéz unalmas filmet készíteni. És mégis sikerült: a Diana unalmas, vontatott film lett, egy (a néző számára mindenképpen) fárasztó szerelem története.

Oliver Hirschbiegelt ugyanis az a szakasz érdekelte a hercegnő életéből, amikor már külön élt Károly hercegtől, és beleszeretett egy pakisztáni származású szívsebészbe, Hasnat Khanba (Naveen Andrews). A kapcsolat, amit meglepően sokáig sikerült eltitkolni a sajtó elől, állítólag azért ért véget, mert a férfi képtelen volt megszokni a Dianát övező hisztériát. Nem akarta a paparazzik előtt élni az életét, inkább szakított a hercegnővel. (Ehhez képest a mai napig fotózzák.) Diana ezután kezdett viszonyt Dodi Al-Fayeddel (Cas Anvar), amivel az volt a célja, hogy féltékennyé tegye Khant.

Rejtély, hogy a filmkészítőket miért pont ez a szerelem izgatta Diana életéből, amikor mind a királyi családdal, mind a sajtóval való viszonya sokkal több érdekességet tartogatott volna. Nem véletlen, hogy a kétórás Diana-film akkor válik (sajnos csak percekre) izgalmassá, amikor Diana interjút ad vagy interjúra készül, amikor leszervezi, mikor és hol készüljenek róla véletlenül paparazzi képek, vagy amikor meglátja egy-egy helyzetben a számára legelőnyösebb szereplés lehetőségét.

Ebből keveset látunk, Diana és Hasnat szerelméből viszont annál többet. Ezt pedig sikerült a lehető legalacsonyabb színvonalon tálalni. A 36 éves Diana úgy viselkedik és úgy beszél, mint egy kevéssé értelmes 16 éves. Olyanokat mond a férfinak, hogy „Nehéz nem összezavarodni, amikor egy olyan csodás lénnyel állok szemben, mint te”.

De Hasnat sem járt sokkal jobban, ő így mesél a munkájáról: „Nem én végzem a műtétet, hanem a műtét végez engem”. Az is elég bizarr, amikor a két negyven felé járó ember azt mondja egymásnak, hogy „Káposztafej, aki utoljára ér a kocsihoz!”. És emiatt nem is érdemes a színészekről beszélni, ilyen mondatokat tényleg senki nem tudna hitelesen elővezetni.

De nem csak a szerelmet nem sikerült ábrázolni. A filmből az sem derül ki, hogy miért imádták annyira az emberek a hercegnőt. Két óra sem elég arra, hogy legalább megsejtsük, hogy miért zarándokolnak tömegek virágokkal a palotájához a halála után, és hiába emlékeztetnek, hogy milyen fontos munkát végzett a taposóaknák elleni küzdelemben, nem szorul el a torkunk. (Annak idején Helen Fieldingnek a Bridget Jones naplójában három mondattal sikerült elmagyaráznia a Diana-jelenség lényegét.)

Megint Diana nagy ellenfele, II. Erzsébet királynő járt jobban. Ő egy parádés filmet kapott, ami ha nem is tüntette fel száz százalékig pozitív színben, mindenképpen közelebb hozta az emberekhez. A királynő megértette velünk Erzsébet szerepét, viselkedését a Diana halála körüli időszakban, a Diana viszont semmivel nem mond többet főhőséről, mint bármelyik bulvárlap cikke.

Oliver Hirschbiegelnek csak a csodálatos, annyi vidám percet okozó Hitler-videók miatt bocsátjuk meg a Dianát.

IMDb: 4,3

Rotten Tomatoes: 8 %

Index: 10/4