Kulka János a fekete nindzsa

2013.09.24. 18:58
Árpa Attila tíz évvel az Argo premierje után, 2014-ben küldi mozikba az első igazi magyar akciófilmként beharangozott Argo 2-t. A 296,5 millió forintos Filmalap-támogatásból és persze termékelhelyezős szponzori támogatásból leforgatott film a Kill Bill és a hortobágyi western nagy találkozása lesz: a sok autós üldözés, lövöldözés és robbantás szenvedő alanya Kovács Lajos, Scherer Péter és a többi lúzer gengszter lesz.

Gémeskutas szamurájkardozással zárult az Argo 2 egy hónapos forgatása: Árpa Attila Miami, Malibu, Tokió és a szlovákiai Párkány után a budapesti Hungaroring melletti pusztában vette fel stábjával a nagy finálét. A jelenetben az első rész pszichopata gyilkosa, Bicskey Lukács számol le egy veszedelmes nindzsával, Fekete Lótusszal, akinek a maszkja alatt legnagyobb megdöbbenésünkre Kulka János vigyorog.

„Baromi jó volt Attila forgatókönyve. Nem tudtam letenni a röhögéstől, mert láttam magamat, ahogy vívok egy gémeskút tetején” – így keveredett Árpa Attila akciófilmjébe az 54 éves színész, aki a forgatáson végig lelkesen hadonászott a katanájával, pedig saját bevallása szerint egyetlen egyet sem ismer a 80-as évek B kategóriás nindzsafilmjeiből, ráadásul utoljára egy évtizedekkel ezelőtti Hamlet-előadáson fogott kardot a kezében.

„Mindig is bénának tartottam magam az ilyen kardos-baszós szerepekhez, és ezt most olyan jó volt rendesen megtanulni. Pont az a szép a filmkészítésben, hogy olyan dolgokat élhetsz meg, amit egyébként soha az életben. Az már más kérdés, hogy ez nem mindig kényelmes, például amikor már reggel 8-kor ilyen ruhában kell kiállnod a pusztába. Maga a forgatás mint kaland viszont hihetetlen volt” – áradozott tovább Kulka, és közben fel sem tűnt neki, hogy Bicskey Lukács véletlenül megvágta felvétel közben a homlokán. Sebtapaszt kapott rá, és folytatódott a munka.

A Fekete Lótusz egy Japánban élő magyar üzletember, Janos-san. Professzionális harcos, csak egyáltalán nincs felkészülve a balfék magyar bűnözők ostobaságaira” – árnyalta a karakterét Kulka János, aki természetesen csak a közeli felvételekhez adta az arcát: amikor a kész filmben majd nindzsaruhában, hat méter magasságban ugrál egy imbolygó gémeskút tetején, ott kaszkadőr helyettesíti.

„Zseniális színésznek tartom Kulka Jánost, aki alkatilag pont megfelelő az intellektuális, bölcs ellenfél szerepére – idézi fel Árpa, miért pont Kulkát választotta ki fekete nindzsának. – Ő a szikla a viharban, egy zen buddhista nyugalmú figura, akit semmi sem tud megrendíteni, kivéve persze Balog Tibiék, azaz Kovács Lajos, Scherer Péter és a többiek bénázását. Valaha Janos-san volt a legendás harcos, Fekete Lótusz, de inkább a japán üzleti életet választotta. Tibiék miatt azonban újra előveszi a szamurájkardját, és visszavedlik álarcos nindzsává.”

De mit keres egy nindzsa Magyarországon?

Árpa és az Argo 2 két másik a forgatókönyvírója, Huszár Péter és Trunkó Bence rengeteget agyaltak azon, hogyan folytassák a 2004-es első részt. Végül úgy döntöttek, a film nem fog közvetlenül kapcsolódni az Argo fináléjához (amiben Csurka László Wolfenstein báróként épp a frissen zsákmányolt kincses térképet nézi), inkább a történet is ugrik előre tíz évet. Balog Tibi épp kiszabadult a börtönből, és újra be akar szállni a bizniszbe, de ezzel sikeresen magára haragítja a high tech kütyükkel és szamurájkardokkal felfegyverzett japán maffiát.

„Balog Tibi bandája kimeríthetetlen humorforrás. Tahó magyar bűnbandaként még az internethez sem értenek, és a hozzájuk kerülő pendrive-on sem tudják megnyitni az adatokat. Egy japán szindikátus viszont pont Magyarországról akar megszerezni valami fontos dolgot, ezért küldik ide az emberüket, Janos-sant” – vázolja Árpa nagy vonalakban a film vicces alapkonfliktusát, aztán levetít az újságíróknak a büfésátorban egy kibővített Argo 2-előzetest, amit az eddig leforgatott nyersanyagból vágott össze a stáb.

Kiderül, hogy a kopasz Tyson (Kiss József) túlélte az első részben bekapott fejlövést, és a Tejesember (Oszter Sándor) sem akasztotta még szögre a fegyvereket rejtő bőrkabátját. Scherer Péterből igazi Bruce Willis-típusú akcióhős lesz az Argo 2-ben, aki háttal áll a robbanásnak, így túléli a haját megpörkölő lángfergeteget, de a trailer nagyjelenetében egy csapat felfegyverzett, fuxos romát is látunk: tankkal indulnak Szlovákiába Tibiék után, akik természetesen páncéltörővel és válogatott szitkokkal várják őket. Ezt a részt a rendező később így kommentálta: „A filmben mindegyik kisebbség megkapja a magáét. Persze csak a szórakoztató társadalomkritika jegyében.”

Ha az Argo egy magyar környezetbe rakott Guy Ritchie-film volt, akkor az Argo 2 egy kétórás tisztelgés lesz Árpa Attila kedvenc 80-as évekbeli akciófilmjei és a Kill Bill előtt. A rendező ezt szerencsére egy percig sem titkolja. Az Argo 2-t szinte mindig „az első magyar akciófilm”-ként reklámozza, sőt, a forgatáson is büszkén mutogatta az újságíróknak az egyik belterjes filmes utalást: a Kill Bill bérgyilkosaihoz hasonlóan Fekete Lótusznak is egy Hattori Hanzo-kardja van, amibe ráadásul ugyanazt gravírozták, amit Michael Madsen pengéjébe: „Testvéremnek, Buddnak, az egyetlen férfinak, akit szerettem. Bill”.

Árpa az Argo 2-ben is meghal!

Árpa Attilát néha „a magyar Sean Bean”-ként emlegetik, mert ő is szinte mindig meghal azokban a filmekben és tévésorozatokban, amiket színészként jegyez. A Szajhában tökön szúrta egy nő, akit előtte megerőszakolt, a Timber című vadnyugati filmben kővel verték szét a fejét, az Isenhartban átlőtték egy nyíllal, a Borgiák két évadában is leszúrták. Rutger Hauer és Mark Dacascos Deathline-jában lecsapták a kezét egy szamurájkarddal és a szájába tömték, aztán ellőtték, az Assassination Gamesben Van Damme vágta le a fejét, a Die Hard 5-ben pedig Bruce Willis végzett vele egy lövöldözésben. Árpa halállistája hamarosan új jelenettel bővülhet: az Argo 2-ben őt és az apját (a filmben producerként közreműködő Árpa Józsefet) is megölik.