Hollywood mocskos kis titkai

2013.10.17. 21:00
29 hozzászólás

A százmilliókat termelő blockbusterek és a minimálköltségvetésből forgatott meglepetésfilmek mesebeli sikere az, amiről Hollywood nagyon szeret beszélni. A stúdiók sajtósai éjt nappallá téve dolgoznak azon, hogy az a kép, amit a nagyközönség lát, tökéletes legyen, és ha valami kis stikli esetleg mégis átcsúszik a rostán, azonnal lecsapnak, és igyekeznek minél hamarabb eltusolni a botrányt, jó hírek közé eltemetni az egy negatív infót; szóval nagyjából úgy járnak el, mint egy rendes politikai párt vagy miniszterelnöki hivatal sajtóosztálya. Ami azonban egyszer felkerült az internetre, azt nagyon nehéz eltüntetni.

Vajon hogy lehet az, hogy a Harry Potter és a Főnix rendje nemhogy nem volt nyereséges, de 167 milliós veszteséget termelt? Nem meglepő, hogy a Jedi visszatér harminc év alatt nem hozott be pár milliót a konyhára? Kicsit sem gyanús, hogy a Forrest Gump filmváltozata egy vas hasznot nem hozott? Ha egy alsóbagaméri fröccsöntő is tud olyan könyvelőt alkalmazni, aki el tudja tüntetni a bevételei nagy részét, Hollywood mindezt még jobban csinálja. A hetente 5-7000 dollárért (1,1-1,5 millió forint) alkalmazott vérprofi pénzügyi szakemberek legalább olyan fontosak egy film mellett, mint egy rendező, hiszen ők tüntetik el a hasznot, papírozzák, költségelik le a filmet „okosban”.

Az említett Harry Potter-film esetében a 2010-es adatok arról árulkodtak, hogy a film világszerte 938,2 millió dollárt termelt a pénztárakban. A végén ezt sikerült olyan kiválóan lekönyvelni, hogy a Warner nagy búsan 167 millió dolláros veszteségről számolt be, csak azt nem tudjuk, hogyan voltak képesek röhögés nélkül mindezt bejelenteni. A kiadások között szereplő 131 milliós reklámköltség és az 57 millió dolláros banki kamat rendkívül magasnak tűnik, előbbit például nagyszerű lenne tételesen látni, de erről persze csak álmodozhatnak azok, akiknek ezek a számok szó szerint létfontosságúak. A filmipar ugyanis már régen nem abban a klasszikus modellben működik, amiben a színészek, írók, producerek vagy rendezők fix fizetést kapnak és kész – a szerződésekben ma már mindenki kiköt magának némi részesedést is. Az viszont nem mindegy, milyet.

A legtöbb esetben a részesedés (ilyenkor kb. 1-1,5 százalékról beszélünk, de az A listás sztárok 7-8 százalékot is kaphatnak) a haszonból jön le, abból, amit ügyes kezek szépen eltüntetnek, így nem is kell kifizetni. Azok a színészek, akiktől egy-egy film sikere vagy egyáltalán, léte függ (pl. Kristen Stewart az Alkonyat utolsó két részéért) nem a haszon, hanem a bevétel bizonyos részét kapják meg, így velük nem nagyon tudnak kitolni az íróasztal mögött izzadó könyvelők. Stewart konkrétan 41 millió dollárt keresett a Hajnalhasadás 1-2-vel, miközben a fizetése „csak” 25 millió dollár volt a két filmre. Ezt viszont csak nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, a többieknek marad a nettó profit után járó részesedés, ami viszont legtöbb esetben nem létezik – ezért nem kapott egy fillért sem a Jedi visszatérben Darth Vadert alakító David Prowse vagy a Forrest Gumpot író Winston Groom.

Mutyigyár

Az egyik leggyakoribb módszer a költségek növelésére, hogy a filmmel kapcsolatos minden lehetséges fillért elszámolnak. A Jedi visszatér esetében a Slashfilm azt a példát hozta fel, hogy ha George Lucas elutazik New Yorkba, és egy konferencián kiejti a száján a film címét, minden költségét a Jedi visszatérhez írják – akár 30 évvel a bemutató után is.

A stúdiók meglehetősen pofátlanok egy-egy film leköltségelésénél: az Ördögűzés Emily Rose üdvéért című horror 19 millió dollárból forgott, de 150 millió dollárt termelt, amiből a rendező Scott Derrickson joggal hitte, hogy valamennyi neki is jut majd, de tévedett. Mire a stúdió minden egyéb költséget lepapírozott, a film nem hozott egy vasat sem, Derrickson öt százaléka pedig nem ért semmit. Egy interjúban kissé keserűen ki is jelentette, hogy legközelebb egy sonkást szendvicset kér majd, mert akkor legalább kap valami kézzelfoghatót.

A stúdiók módszere a lehető legprimitívebb: minden egyes új film forgatásának kezdetén bejegyeztetnek egy új céget, aminek tulajdonképpen csak egy dolga van: pénzt bukni. A stúdió első körben átutalja nekik a film gyártási költségét, majd hozzácsapja a marketingbüdzsét is. Eddig még nincs is semmi mutyi, mert ezek valós kiadások (jó, a marketing-, illetve reklámköltségekről lehetne vitatkozni), de ami ezután jön, az már színtiszta csalás.

A gyűrűk ura
A gyűrűk ura

A stúdió ezután mindenféle mondvacsinált költséget kreál és terhel rá a cégre, és ezt addig folytatják, míg papíron a cég veszteséges nem lesz. Például, írja a Techdirt, egy 100 millió dolláros film esetében a kamucég kap 100 milliót és még ötvenet marketingcélokra – majd rávernek 250 millió dolláros „terjesztési költséget”, aminek csak egy része megy el a valódi terjesztésre, a többi csak azért van, hogy költségként jelenhessen meg a könyvelésben. Így menten 400 milliót kell hoznia a filmnek ahhoz, hogy egyáltalán nullszaldós lehessen. A lebukás veszélye a nullával egyenlő, hiszen a szolgáltatások díja megfoghatatlan, valós teljesítés sem áll mögöttük, de ezt bizonyítani nagyon nehéz. A már említett példák mellett papíron veszteséges volt a Bazi nagy görög lagzi és A Gyűrűk Ura-trilógia is, lásd táblázatunk:

Cím Gyártási költség Bevétel Nyereség
Bazi nagy görög lagzi 6 millió dollár 350 millió dollár 20 millió dolláros mínusz
A Gyűrűk Ura-trilógia 281 millió dollár 3 milliárd dollár "hatalmas veszteséget termelt"
A Jedi visszatér 32 millió dollár 475 millió dollár "épphogy nullszaldós"
Harry Potter és a Főnix rendje 150 millió dollár 939 millió dollár 167 millió dolláros mínusz
Forrest Gump 55 millió dollár 667 millió dollár 31 millió dolláros mínusz
JFK 20 millió dollár 150 millió dollár nullszaldós
Amerikába jöttem 39 millió dollár 288 millió dollár nullszaldós
Fahrenheit 9/11 6 millió dollár 220 millió dollár nullszaldós
Ördögűzés Emily Rose üdvéért 19 millió dollár 150 millió dollár nullszaldós
Batman 48 millió dollár 411 millió dollár 36 millió dolláros mínusz

És ez csak a jéghegy csúcsa, papíron a hollywoodi filmek mintegy 5 százaléka hoz csak hasznot, a többi anyagi szempontból tiszta bukásként kerül be az év végi mérlegbe.

Azért a költségek tényleg el tudnak szaladni

A The Smoking Gun klasszikus összeállításából kiderül, hogy egy film forgatásakor a producereknek fel kell készülniük a rendezők és a színészek idiótaságára (kapzsiságára?) is, bár ez még mindig nem magyarázza meg a 167 millió dolláros Harry Potter-mínuszt. A lapban még 2006-ban megjelent cikk M. Night Shyamalan négy filmjének részletes költségvetését hozta le, amivel a sírógörcs szélére kergették a Disney fejeseit, hiszen ezt a szennyest senki nem szereti kiteregetni.

Egy-egy fim tételes költségvetése 80 oldalas, ebből válogatta ki a TSG a legérdekesebb részleteket. Azt elöljáróban leszögeznénk, hogy a 2000-es évek elején a rendezőt csodagyereknek tartották, hiszen négy filmje is (Hatodik érzék, Sebezhetetlen, Jelek és A falu) 160 millió dollár felett termelt a pénztárakban, miközben a büdzsék nem lépték át a 80 millió dollárt.

- A rendező 2,6 millióért vállalta el a Hatodik érzéket, majd a gázsija egyből 10 millió dollárra ugrott, A falut pedig 13 millió dollárért vállalta.

- Bruce Willis a Hatodik érzék egyik főszerepéért 14 millió dollárt kapott, gyermekszínész társa, Haley Joel Osment, viszont csak 150 000 dollárt. Ez annak fényében különösen visszatetsző, hogy Willis magánrepülőgépének költségei 450 000 dollárra rúgtak, és kapott még (szigorúan a fizetésén túl) 339 000 dollárt „egyéb költségekre”.

- Willis a Sebezhetetlennel sem járt rosszul. A költségvetésben szerepel egy 1,5 millió dolláros tétel, ami a személyi sminkes, fodrász, asszisztens és masszőz fizetésére ment el, továbbá ebből fedezték a forgatás helyszínén csak a színésznek felállított konditermet és az ott dolgozó személyi edzőt is. Természetesen ezen a forgatáson is járt neki egy magángép (500 000 dolláros költséggel).

- Samuel L. Jackson is kapott pár apróságot a Sebezhetetlenért, például első osztályú repülőjegyeket LA és Philadelphia között, belépőt egy golfpályára és 200 dolláros, meglehetősen szerény napidíjat.

- A Jelek 70 milliós büdzséjének nagy részét Mel Gibson 25 millió dolláros fizetése tette ki, de képes volt még a sleppje költségeire további egymillió dollárt kialkudni. Az ő napidíja 1000 dollárra rúgott (a forgatáson a melósok általában 65 dolláros napidíjat kaptak).

További érdekességek itt.

Ezért drága a popcorn

És ha azt hinnénk, Hollywood csak a filmeseknek tart be, nagyon tévedünk. A mozitulajdonosok már régen nem abból élnek, amiből mi gondoljuk, azaz a filmek bemutatásából származó bevételből. A forgalmazók ugyanis mindent megtesznek azért, hogy a bevétel nagy hányada náluk landoljon, cserébe nem kérnek részesedést a büfébevételből és a filmek előtt levetített reklámokból. A filmeket bemutató stúdiók ugyanis úgy kötik a szerződéseket, hogy a filmek bemutatójának hetében a forgalmazó 80-90 százalékot kap a bevételből, a mozitulajdonos meg 10-20 százalékot. Az arányok a premier hete utáni időszakban változnak, a harmadik hónapra már a mozik járnak jobban, viszont akkorra már csak nagyon kevés film hoz hasznot.

Nincsenek kőbe vésett szabályok, minden filmre más és más feltételek vonatkoznak: az Avatar vagy a Bosszúállók esetén a forgalmazók 90 százalékot kértek és kaptak is meg, viszont a harmadik hónapban már a mozik kapták a bevétel 60 százalékát – és ez a két film azért jól termelt már akkor is. Az is előfordult, hogy a stúdió hiába izmozott, a mozitulajdonosok szövetsége (NATO) nem engedett nekik.

Az 1998-as Godzilla bemutatásakor az akkoriban szokásos 70-30-as arányon akart faragni a Sony, ráadásul úgy, hogy a rezsiköltségbe sem szállt volna be (régebben a stúdiók átvállalták a mozik rezsijének kis százalékát). A mozik első körben nem tudtak mit tenni, hiszen a Godzilla volt a 98-as nyár slágerfilmje, amit nem bemutatni öngyilkosságnak tűnt. Aztán amikor levetítették nekik a filmet, a NATO-tagok megmakacsolták magukat, és beintettek a forgalmazónak, hiszen egyből látták, hogy a film ótvaros nagy bukta lesz (az is volt, 130 milliós büdzsére 55 milliós nyitány).

godzilla-1998-03-g1

Érdekes, de a mozik szempontjából nem feltétlenül a nagy blockbusterek fontosak, hiszen ezeket egyszerre sokkal több helyen mutatják be (3500 mozinál is többen), hogy az első héten a lehető legtöbben megnézzék azt. A forgalmazót már nem nagyon érdekli, hogy a negyedik héten az alabamai Mobile városában 45-en még mindig látták a Batman 3-at, nekik az első két hét fontos.

A mozik azt szeretik, ha egy filmet kevesebb moziban láthat a közönség, aminek tagjai egyre csak jönnek és jönnek – így a harmadik hónapban is megnézik a filmet, amikor már nem a forgalmazó viszi a nagy kasszát. Az sem mindegy, egy film milyen hosszú. Nem nehéz kiszámolni, hogy egy 80 perces alkotást egy nap alatt többször be lehet mutatni ugyanabban a teremben, mint egy háromórás Hobbitot.

A sajtó is zsebben

A nézőket a moziba leginkább azzal lehet bevinni, ha a film jó. Ezt persze előre senki nem tudja, ha nem mondják meg neki, erre jók az előzetesek, a reklámok, a film marketingkampányának részeként lekötött interjúk és talkshow-szereplések, no meg a pozitív kritikák. Azt ugye logikusan gondolkodó nézőktől nem lehet elvárni, hogy egy negatív kritika után rohanjanak a pénztárakba jegyet venni (kivéve pár indexes kommentelőt), így a stúdióknak nagyon fontos a jó publicitás, amit viszont nem szeretnek a véletlenre (értsd: a filmre) bízni, inkább vesznek maguknak jó véleményeket, és meghamisítják azokat, amik egyébként lehúzzák a filmet, csak van bennük egy kétértelmű mondat.

A filmeket reklámozó plakátokra rákerülő szlogenek, például „Szenzációs!”, „Kihagyhatatlan!” és társaik legtöbbször úgy születnek, hogy a marketingszakemberek elolvasnak egy kritikát, és ha találnak benne egy szót vagy félmondatot, amit fel tudnak használni a promócióhoz, akkor azt kiragadják, sőt, az sem ritka, hogy egy kritika azon részét használják fel aminek semmi köze nincs a filmhez. Ennél sokkal durvább az, amikor a sajtómunkásokat a stúdió elviszi ún. zsíroskenyér-túrákra, ahol kapnak kaját, szállást, repülőjegyet, majd találkozhatnak a sztárokkal.

Az ilyeneken részt vevő újságírók nagy többsége tisztességes munkát végez, és ez nem jó a stúdiónak, így vagy megkennek közülük néhányat exkluzív interjúlehetőségekkel és külön nekik szervezett túrákkal, csak hogy jókat írjanak a filmről, vagy – és ez a legmegdöbbentőbb – kitalálnak maguknak egy nem létező újságírót, akinek nevét és szintén csak a képzeletben lévő kiadványát felhasználva írják rá a Magányos lovas plakátjára, hogy „Az év filmje!” Ilyen például David Manning, akit a Sony talált ki magának még 2000-ben, és azt hazudta róla, hogy a Ridgefield Press nevű napilapnak dolgozik. Akkor buktak le, amikor a lapot valaki felhívta, és kiderült, hogy nincs ilyen nevű újságírójuk.

A cikk megírásához a Deadline Hollywood, a Slashfilm, a Guardian, a Filmschool Rejects, a Pajiba és a New Zealand Herald cikkeit használtuk fel forrásként.

A sorozat első részét itt tudja olvasni, a másodikat erre találja, és ez volt a harmadik rész.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!