Brad Pitt most rabszolgát szabadít

2013.10.20. 17:35

Nehéz végignézni Chiwetel Ejiofor és Michael Fassbender Oscar-várományos alakítását a 12 év rabszolgaság, de megéri. Steve McQueen filmje könyörtelenül realista, színészei pedig korbácsolás és gospeléneklés közben is zseniálisak. A londoni premieren jártunk.

12 év rabszolgaság (2013) előzetes

Felkavaró és erőteljes filmet forgatott a rabszolgaságról Steve McQueen brit rendező. A 12 év rabszolgaság igaz történetet mesél el, Solomon Northup New York-i szabad polgár életét, akit emberkereskedők elrabolnak és Délen eladnak rabszolgának. 

Talán azért is különösen nehéz végignézni a film szadisztikusan realista kínzásjeleneteit, mert tudjuk közben, hogy a történet igaz: hogy ez valóban megtörtént Northuppal, Epps gazda más rabszolgáival, és azokkal a névtelen milliókkal, akik akkoriban a déli államokban rabszolgaként sínylődtek. A sajtóvetítésen is többen  kimentek a film alatt: nehéz eldönteni, melyik jelenet brutálisabb, amikor korbácsolás közben a kamera felé porzik a vér a rabszolganő hátáról, vagy amikor főhősünk egy egész napot tölt egy fára fellógatva, lábujjhegyen tipegve, megkötözött kézzel, nyakán az akasztófahurokkal.

De McQueennek mindezzel célja van: Northup önéletrajzához hű maradva véresen valódi képet ad a rabszolgaság mindennapi embertelenségéről, olyan képet, amelyet ezidáig talán még egyetlen rendező sem mert festeni. A Holokausztról már születtek hasonló filmek, de a rabszolgaság, talán Hollywood prűdsége miatt, eddig tabutéma maradt (bár Tarantino feszegette már a kérdést a Django elszabadul-ban).

McQueen korábban is ragaszkodott hozzá, hogy igazán jó színészek alakítsák a kisebb mellékszerepeket is, és ez itt sincs másként. Brad Pitt a liberálisan gondolkodó kanadai ács szerepében, hosszú hajával és őszülő Jeszenszky-szakállával olyan, mintha a Blöff ikonikus vándorcigány bokszolója tisztességben megöregedett volna, Benedict Cumberbatch pedig a leginkább amerikai Sherlock Holmes-re emlékeztető prédikátor-ültetvényes, aki úgy bánik Northuppal, mint a jó gazda a szeretett kutyájával. Fassbender, McQueen egyik kedvenc színésze, az átalakulóművész szinte felismerhetetlen vörös szakállával és szadista őrülettől csillogó szemével Epps gazda szerepében. Edwin Epps, az ültetvényes a film archetipikus gonosza, aki a könyv több figurájának összevonásából született. Ő az, aki nappal kimerülésig dolgoztatja rabszolgáit, éjjel pedig kedve szerint erőszakot tesz rajtuk vagy éppen táncmulatságot rendez nekik hozzá hasonlóan szadista neje szórakoztatására, és Fassbender annyira hiteles a szerepben, hogy már a tekintetétől összerezzenünk.

A legzseniálisabb persze Chiwetel Ejiofor, aki különösebb make-up segítség nélkül két óra leforgása alatt egy évtizednyit öregszik a szemünk előtt. Az általa alakított Solomon – avagy rabszolganevén Platt – a legnehezebb pillanatokban sem veszíti el a hitet, hogy egyszer ismét szabad ember lesz, és hazatérhet családjához, és megpróbálja az embertelen körülmények között is megőrizni méltóságát. Pedig ez nem könnyű, amikor Epps az éjszaka közepén felveri kimerült rabszolgáit, hogy azok zenés táncmulatságukkal szórakoztassák. Másnap pedig korbács várja azokat a szerencsétleneket, akik az elvártnál kevesebb gyapotot szednek.

Ejiofor mellett igen erőset alakít a kenyai származású fiatal színésznő, Lupita Nyong'o a rabszolgalány, Patsey szerepében: gyakorlatilag ebben a filmben debütál, és nem is akárhogy. Jegyezzük meg a nevét aposztrófostól: még sokat fogjuk látni, legközelebb Liam Neeson Non-Stop című repülőgépes akciófilmjének egyik főbb szerepében.

A louisianai mocsárvidék időtlen, fantasztikus tájképei, a szinte afrikai naplementék, a mocsár ősöreg ciprusfáiról csüngő spanyolmoha, az embermagasságú cukornád-dzsungel idegen szépségükkel ellenpontozzák a rabszolgák szenvedését. Mintha Édenkert lenne ez, mely hirtelen ellenük fordul: napjaik a kabócák őrjítő háttérzajában telnek, a farmot pedig az egyik évben közel csődbe taszítja a gyapothernyók váratlan inváziója. Ez a vidék fülledt, trópusi klímájával éppolyan idegen a rabszolgák, mint uraik számára, akik még a tűző napon robotoló munkásaiknál is jobban szenvednek a hőségtől európai mintát követő mellényeikben és kabátjaikban, féltucatnyi alsószoknyát rejtő ruháikban.

És bár a mocsárvidék többszáz, több ezer évvel ezelőtt is éppen ilyen volt, a zakatoló gőzhajót, az ipari forradalom vívmányát ábrázoló képsorok emlékeztetnek arra, hogy mindez nem az ókorban történt, hanem nem is egészen kétszáz évvel, alig néhány generációval előttünk. És azóta sem sok változott: a legfrissebb adatok szerint csak Európában közel egymillióan élnek szabadságuktól megfosztva, rabszolgaságban, világszerte pedig több mint 12 millióan, többségük nő és gyermek.

McQueen filmje nem egy randifilm, de mindenképpen megnézésre érdemes, Fassbender és Ejiofor alakítása is Oscar-várományos. Ha pedig jobban szeretnék érezni magukat a vetítés után, küldjenek egy kis pénzt az Anti-Slavery Internationalnak, amely a rabszolgaság felszámolásáért küzd világszerte.

Ez nem az a Steve McQueen

A 12 év rabszolgaság rendezője, Steve McQueen nem azonos az amerikai westernfilmek kék szemű sztárjával. Ez a McQueen grenadai felmenőkkel bíró, nagydarab, fekete brit művész, aki 1999-ben elnyerte a Turner-díjat, azóta pedig két igen elismert filmet is készített Michael Fassbenderrel a főszerepben: az Éhség az IRA-foglyok, 1981-es halálos kimenetelű éhségsztrájkjáról szól, a Szégyen főhőse pedig egy szexfüggő New York-i reklámszakember.