Biztosan lesz Prometheus 2

2013.10.28. 11:15

Ridley Scott rendező megerősítette, hogy készül a Prometheus folytatása. Scott éppen legutóbbi filmjét, A jogászt népszerűsíti, és egy sajtótájékoztatón közölte, hogy most is írják a második rész forgatókönyvét. 

Elég sokáig dolgoznak a könyvön, az első rész sztárja, Noomi Rapace ugyanis még februárban nyilatkozta ugyanezt. „Már dolgoznak a forgatókönyvön, pár hete találkoztam Ridley Scott-tal Londonban. Nagyon jó lenne megint vele együtt dolgozni, és tudom róla, hogy nagyon akarja a folytatást, csak még meg kell találnunk hozzá a legjobb sztorit. Remélem, sikerül” – mondta a színésznő akkor.

Prometheus - 2. szinkronos előzetes (végleges)

Ridley Scott egyébként a Szárnyas fejvadász 2-t is meg akarja rendezni a közeljövőben, ennek a filmnek is készül a forgatókönyve. A rendező mostani nyilatkozata szerint viszont ez sem akadályozza a Prometheus-folytatást. Ki tudja, talán a következő rész megválaszolja a film után felmerült negyven kínzó kérdést. Vagy legalább egy részüket. (Az Index kritikája az első részről itt olvasható.)