Miért imádunk mindent, ami retró?

2013.11.01. 17:26

Miért érzünk semmi máshoz nem fogható nosztalgia-romantikát a hatvanas és a hetvenes évek iránt, mi magyarok, függetlenül attól, hogy éltünk-e már akkor? Amellett, hogy baromi szórakoztató kordokumentum, erre a kérdésre is választ ad Papp Gábor Zsigmond dokumentumfilmje.

Egy vaddisznó erejével pörög még ma is az NDK-ból hozott narancssárga turmixgép, kiválóan működik az Omega porszívó, de a turiban találnék női dzsörzét jugóból, a szomszéd pincéjéből meg kiguríthatnám a Babettát. Velünk élnek a rég elmúlt évtizedek és hiába nyögjük a mindig is működésképtelen rendszerek utóhatásait, ez az időbeli távolság éppen elég ahhoz, hogy elhiggyük: a régi sok szempontból jobb volt.

Papp Gábor Zsigmond retrósorozatának a hatvanas, hetvenes évek Magyarországáról szóló, csaknem másfél órás részében az akkori rendszer, a fridzsider-szocializmus a finom humor tárgya, és benne a magyar kisember a komikus áldozat. Pontosabban A magyar munkás, A magyar turista és A magyar vircsaft, ahogy a film három része bemutatja. Ekkorra ugyanis már véget ért a forradalom utáni megtorlás időszaka, oldódott a légkör, a jóléti programok a munkásosztályhoz dörgölőztek.

Úttörő, kisdobos, KISZ-tag, szakszerveztis

A selejtszázalék szörnyű terhe alatt, munkásszállón élő magyar munkás maga a hatalom, kezében a közös jövő – hirdette az akkori propaganda, kiejtve a hősök köréből a trehány, lusta KMK-kat, azaz a közveszélyes munkakerülőket, de a herdálókat, ingyenélőket, a spekulánsokat és a fusizókat is. Vajon mennyi ideig tartott betanítani a szöveget a gyár legjóképűbb vasöntőjének? Nem tudjuk, de biztosan nem érte meg: a Magyar Nemzeti Filmarchívumból 2010-ben kigyűjtött felvételek éppen annyira lehettek meggyőzőek keletkezésükkor, mint ma. Viszont ma már szabadabban röhögünk rajtuk.

A hatvanas, hetvenes évek Kelet-Európájában munkanélküliség nem volt, mivel hivatalosan nem lehetett, ezért aztán fizetést kapott az is, aki nem csinált semmit. Az akkori híradások szerint a boldogság kulcsa ebben a rendszerben a megfelelő időben megfelelő helyen lévő tiszta munkaruha, a kényelmes menza és öltözködési lehetőségek, a modern felvonulási épületek voltak. A piaci törvényeknek, sőt, a józan logikának ellentmondó környezetben azonban valójában nem tudták, mi az a munkafegyelem. Ez a fogalom legkorábban harminc perccel a munkaidő kezdete után, és kizárólag a legszorgalmasabb brigádtag tudatalattijában jelent meg. Aztán ott is pihent még vagy tíz percig. A munkaidőben alvás művészi performansz volt, a munka helyetti kifogáskeresés pedig mesterfokra emelt kreativitás. A tervutasításos rendszerben mégis, ha nem is a tervek szerint, de azért minden haladt.

Papp Gábor Zsigmond

A Balaton és Budapest retró, a Kelet-nyugati átjáró, a Kémek a porfészekben, a Birodalom iskolája, a Göncz és a rendező más dokumentumfilmjeinek legfőbb közös jellemzője a történelmiség, de ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Papp az ELTE magyar-történelem szakán végzett 1992-ben, és csak ezután ment a Filmművészetire.

Papp Gábor Zsigmond 1966-ban született Budapesten. Dolgozott a Magyar Rádióban, a Magyar Rádió Nívódíját 1997-ben kapta meg. Műfordítói munkájáért az Év Műfordítója díjat 2003-ban nyerte. Az Esterházy-vacsora a 31. Magyar Filmszemle Főiskolás Zsűri díját és a Szenzor Fesztivál Legjobb dokumentumfilm díját; A birodalom iskolája című filmjéért a 35. Magyar Filmszemle Dokumentumfilm Fődíját, a Prizma  IV. Ökumenikus Filmszemle Szerzői díját (Operatőri díj Dobóczy Balázsnak) kapta. A menekülő egyetemért a 37. Magyar Filmszemle, a Duna Tv és a Magyar Kultúra Háza díját; Az öcsém cipői a Film.dok Fesztivál Magyar Sajtó Díját; a Kémek a porfészekben című munkájáért pedig a 40. Magyar Filmszemle Dokumentumfilm Fődíját és a kapta.

Az egyetlen sikerágazat a mezőgazdaság volt. A tévében bukósisakhajú riporternő kutatott az eltűnt köszméte után, szemünk előtt közben elúsztak az ízetlen befőttek minimalista grafikával tervezett címkéi, és Makó megmentője, a nagy sikerű hagymaágyú. De hiába vett részt az ország negyven legjobb parasztja (a kor pc megfogalmazása szerint) az éves Aratóversenyen a Szántók Világszövetségének elnöke előtt, a fiatalok egyre csak a városokba vágytak a kockaábécék és modern hidroglóbuszok, magyarul víztornyok közé. (Ezt énekelte meg a Hungária Együttes az 1968-as Ki mit tudon, meg is nyerték.) Ott ugyanis végre eltűntek a szokások, volt viszont helyettük beat, Bambi, Márka, Kabinet Brandy és Családi Sör, zónapörkölt meg rohamjegy. Megengedhették ezt maguknak? Mi lett így a kommunista szombattal?

Munka után helyett

A vasárnapi twist dobott a hangulaton, Kovács Kati, Zalatnay Saci, a Syrius, Németh Lehel, az Illés, Metró, Omega meg a Táncdalfesztivál. A Magyar Ruggyantagyár Emergé gumióvszere és a C-film. A kor a fiataloké volt, harmincon fölött senkinek sem hittek, a világot akarták, de azonnal, egységes ellenkultúraként - meséli az apám. De Papp filmjéből emellett azt is megtudjuk, hogy a kor szőke hercegének legfőbb szuperképessége az ízléses öltözködés volt (Vörös Október Ruhagyár zakói, lódenkabát) és az, hogy nem mindig volt matt részeg. Esetleg néha-néha turistáskodott is.

A rendszeralkotó diktátor haláltusájának időszakában ugyanis már az egyedfejlődés turista korszakába lépett az ember, még Közép-Kelet-Európában is. Ez a típus SZOT-beutalóval nyaralt évi legalább egy héten keresztül, közben pedig komfort nélküli szobákban élt és rosszul világított, zsírszagú étkezőkben evett - nemcsak a Balatonon, de a Mátrában és a határon túl is. Kedvenc tárgya a semmire sem alkalmas kempingpohár volt, Ibusszal rázatta magát végtelen kilométereken, gyöngyöző homlokkal tűrte a határátkeléseket, és párbajt vívott kék útlevélért meg vízumért, csak hogy csökkentse imperialista szabadságvágyát. Útjain gyűjtögető életmódot folytatott, prédái a nejloning, a Rollinglemez, a Wrangler farmer, és az orkánkabát voltak, habár a szocialista testvérországok látogatásairól csak az üzemlátogatások szuvenírjei jöhettek.

Adásszünet

A Magyar Televízió 1957 februárjától adott kísérleti jelleggel, heti két napon. A televíziókészülékek a hatvanas években kezdtek elterjedni Magyarországon, '65-ben a parasztság legszívesebben a doboz előtt töltötte idejét. Az embereknek ez újfajta szórakozást, a vezetésnek pedig agitációs propagandalehetőséget jelentett. Kezdetben főleg sport- és színházi közvetítések futottak, később a magazinműsorok is bejöttek. Tamási Eszter, Vitray Tamás voltak a tévé első arcai.

Ekkoriban indult be a filmgyártás is: Szabó István Álmodozások kora, Gaál István Zöldára a nemzedék filmjei, de a jelent idézte meg például Bacsó Péter A tanú, Makk Károly Szerelem, Sára Sándor Feldobott kő vagy Kovács András Falak című filmje is.

Milyen ember a magyar?

- ez Papp Gábor Zsigmond filmjének végső kérdése, és a választ az internacionalizmus Magyarországán nem egyszerű megadni. A korabeli, idegenszívű opció szerint elhízott, lusta, alkoholista és öngyilkoshajlamú, tipikus figurája a pénzügyőr elől menekülő szeszfőző zugárus, aki olyan, mint a paradicsomi kígyó. Ha viszont azt mondják, a magyar mindenben tehetséges, több száz tudóst és találmányt adott a világnak, akkor nacionalistasággal csúfolják majd - állítja az egyik szereplő.

Ahogy a Budapest retró, a Magyar retró is az archív felvételekre, így a mozihíradókra-, reklám- és rövidfilm-részletekre épít, Tamási Miklós forgatókönyve alapján. Szubjektív, éppen ezért nem a történelmi és politikai eseményeké a főszerep, hanem a hangulatoké, amelyek iránt romantikus nosztalgiát érzünk. Honvágyat egy olyan hely és kor iránt, amely el sem tűnt teljesen, és amelyet az utóbbi évtizedek igencsak megszépítettek a sutára sikerült demokrácia tükrében. Ma is itt vannak a szoftszocializmus tárgyai és attitűdjei, és a vágy, hogy ugyanúgy tudjunk nevetni a jelenünk egyszerű hétköznapjain, ahogy a lehetetlen kor lázadó világán tudunk. Részben azonban azokra a körülményekre vágyunk, amelyek miatt ma is szenvedünk.

A kérdés, hogy a Magyar retró csak egy humoros kordokumentum, vagy az elmúlt fél évszázad sok szempontból változatlan magyarságának bizonyítéka, a film utolsó néhány percében merül fel. A választ mi is a nézőre bízzuk.

Tetszett a film? Az IndaFilm dokuszemléjén itt tud szavazni!