Garas Dezső retrospektív a Zsidó Filmfesztiválon

2013.11.05. 15:06

November 7-10. között második alkalommal lesz Budapesten Zsidó Filmfesztivál. A fesztivál négy napja alatt 9 játékfilm, 8 dokumentumfilm, 10 izraeli kisfilm és egy 8 filmből álló Garas Dezső retrospektív válogatás kerül vetítésre a KINO Caféban (XIII., Szent István körút 16.).

A filmfesztivál célja, hogy minél sokrétűbb képet adjon az érdeklődők számára a zsidóság rendkívül színes, és a többség számára ismeretlen világáról, mai állapotáról, filmalkotások formájában. Talán a legtöbben a The Gatekeepers – A Sin Bet titkai című, idén Oscar-díjra is jelölt dokumentumfilmet várják, mely az izraeli titkosszolgálat hat korábbi vezetőjének visszaemlékezése. Az eddig sohasem látott archív felvételekkel tűzdelt dokumentumfilm többek közt palesztin vezetők kiiktatását és Izrael gázai bombázását is taglalja a Sin Bet korábbi vezetőinek visszatekintésében.

Kiemelt érdeklődés kísérheti a mai lengyel thriller egyik legjobbjának tartott Wladyslaw Pasikowski Ezután című játékfilmjét is, mely tavaly nyári bemutatása óta óriási viharokat kavar Lengyelországban. A Jan Tomasz Gross, USA-ban élő lengyel kutató által írt Szomszédok című könyv ihlette filmben felelevenedik, miként mészárolták le a kelet-lengyelországi Jedwabne kisváros lakói zsidó szomszédaikat. A film nagy belpolitikai vitát eredményezett, vetítését azóta több lengyel moziban is levették a műsorról.

De a fesztiválon lesz az OSS 117 – A riói küldetés című francia kalandfilm az Oscar-díjas Jean Dujardin főszereplésével, valamint A rabbi macskája című animációs film, melyet szinkronizálva vetítenek. Igazi ínyencségnek számít a Garas Dezső életművéből 8 játékfilmet felvonultató retrospektív vetítés, melyen levetítik a Legényanyát, a Szamárköhögést, a Régi idők fociját, a Ripacsokat, a Liliomfit, a Malom a pokolbant, a Szabadíts meg a gonosztól és a Noé bárkáját.

A fesztivál összes filmjére egységesen ezer forint a jegyár, a részletes programot itt találja.