Jancsó Miklós gatyában táncol

2013.11.07. 17:46

A lényeggel kezdem: a Csillagosok, katonák című szovjet-magyar koprodukcióban készült Jancsó Miklós filmből két változat létezik: az oroszok kivágtak minden Jancsóra jellemzőt, így a meztelen nő helyére egy teljesen értelmetlen lovasrohamot vágtak. A lovasroham egyébként olyan univerzális, hogy nem csak meztelen nőt, hanem mezőben hosszan gyalogló katonákat is le lehet takarni vele. A radikális változásokhoz vezető nézeteltérésekről készített egy dokumentumfilmet Forgács Iván 2011-ben, amelyet itt az Indafilm dokfilmszemléjén is meg lehet nézni.

Azért is jó, hogy ezt a filmet meg lehet nézni interneten is, mert a hossza egy teljes félreértés: 52 percen át beszélni (mert a film jórészt beszélő fejekből áll) egy fekete-fehér magyar művészfilmről csak egészen kevés embert érdekel. Pedig a Szovjet-magyar koprodukció (mert hogy ez lenne a nézőcsalogatónak szánt cím) rettentő sok szórakoztató részletet tartogat, csak győzzünk eljutni a film második feléig. Megkockáztatom, elég  a filmet a 28. percnél elindítani, mert előtte semmi lényegesről nem maradunk le, utána viszont rögtön egy bugyogós Jancsó Miklóst kapunk az arcunkba. 

Ha az elejéről kezdjük a filmet, akkor viszont egy történész mond olyan mondatokat a 22. pártkongresszusról, hogy “a kommunizmus a bürokrácia és a tőke meghaladásának az a rendszere, amely a társadalmi önigazgatásra épül”. Teljesen érthetetlen, hogy egy olyan forró témát, hogy a 60-as években az orosz polgárháborúban harcoló magyarokról készít filmet egy magyar rendező, hogyan lehet ilyen felvezetéssel előadni? Mondjuk a film később sem megy bele olyan pikáns részletekbe, amikor a nemrégiben 92. születésnapját ünneplő Jancsó Miklós nyilvánvalóan semmire sem emlékszik a forgatásból, és első asszisztenséhez, Kézdi-Kovács Zsolthoz irányítja a filmeseket, hiszen ő ugye naplót vezetett a forgatás alatt. (Kézdi-Kovács Zsolt ügynökmúltjáról itt olvashat bővebben.)

A film gerincét a visszaemlékezések adják, megszólal tehát Kézdi-Kovács Zsolt első asszisztens, Mészáros Márta, Jancsó ekkori felesége és tolmácsa, valamint az orosz közreműködők is, köztük a filmben színészként szereplő Nyikita Mihalkov és Anatolij Jabbarov is. Néha kreatívnak szánt megoldásokkal is próbálkoznak a készítők, ilyenkor Mucsi Zoltán vagy Scherer Péter olvas fel, vagy Tóth Judit segítségével játszanak el valami zavaros egyeztetést. Volt bőven huzavona, és az egész estés werkfilm műfajában az ilyen témák feldolgozásának azért elég szép hagyományai vannak, elég csak a Terry Gilliam meg nem valósult filmjéről szóló Lost in La Manchára gondolni, de többször is a Hearts of Darkness ugrott be, Francis Ford Coppola feleségének filmje az Apokalipszis most forgatásáról. 

Filmapokalipszis most

Francis Ford Coppola Apokalipszis most című filmjének Fülöp-szigeteki, közel háromszáz napos forgatására elkísérte felesége, Eleanor Coppola, és három gyereke. Férje kérésére Eleanor folyamatosan dokumentálta a hatalmas összegeket és elképesztő emberi energiákat felemésztő monumentális forgatást, majd 1990-ben átadta a nyersanyagokat két fiatal alkotónak, George Hickenloopernek és Fax Bahr-nak. Ők újabb interjúkat készítettek az alkotókkal, és ezeket beillesztették az eredeti anyagok közé. A filmet 1990-ben mutatták be Cannes-i Filmfesztiválon, 2007-ben jelent meg DVD-n, címe: Hearts of Darkness: A Filmmaker's Apocalypse, the making of Apocalypse Now (A sötétség mélyén: Egy filmkészítő apokalipszise, Így készült az Apokalipszis most)

A Szovjet-magyar koprodukció persze csak nyomokban emlékeztet a Hearts of Darknessre, egy ütős egész estés werkfilm helyett inkább egy felolvasott tanulmány, újságcikk benyomását kelti, amiben semmi meglepő nincsen, hiszen egy a Filmarchívum egyik kutatója készítette, akinek szakterülete a szovjet-magyar filmművészet. Pedig a film tele van olyan momentummal, amelyeket tök szórakoztatóan is lehetett volna tálalni, például felhasználnak egy csomó archív felvételt Kézdi-Kovács Zsolt kamerázgatásából (Kamerával Kosztromában), és hogy hogy nem, mindig olyan jeleneteket használnak, amin Jancsó Miklós fenékvillantós bugyogóban magyarázgat.

Volt mit, hiszen az a filmből is kiderül, hogy Jancsó hiába nézte meg a helyszínt, nem volt elképzelése a jelenetekről, az éppen arra vetődő színésszel leforgatott valamit. De olyan szinten, hogy ha nem volt kész a díszlet, akkor táncoltak a statkók az erdőben, ha meg nem voltak ott a statkók, akkor Nyikita Mihalkovot kérte fel arra, hogy essen el egy tömegjelenetben - az orosz rendező még a most készült interjúban is sérelmezi a dologot. Ugyanakkor Mihalkov is elismeri, hogy Jancsó úgy alkotott, hogy ő még olyat nem látott, a hosszú beállítások vagyis, hogy egy hosszú jelenetben, mozgó kamerával vesznek fel egy több dolgot egymás után, nincsenek közelik, beállítások és ellenbeállítások, teljesen újszerűnek számítottak, és sem az orosz színészek, sem az orosz Filmvállalat, a Moszfilm nem látott még korábban ilyet.

Ez a helyzet csak fokozódott, amikor a film elkészült, és meglátták a végeredményt, aki látott már Jancsó-filmet, nem kell magyarázni: hosszú fekete-fehér jelenetek, meztelen nők, metaforikus fogalmazásmód. Márpedig az orosz polgárháború évfordulójára ilyen film nem készülhetett, úgyhogy mentették, ami menhető: átvágták a filmet, lecserélték a dialógusokat, narrációt alkalmaztak, és máris hasonlított valami olyasmire, amit a Moszfilmben eredetileg elképzeltek. Az oroszok sosem láthatták az eredeti változatot, a magyarok pedig nem ismerték az orosz verziót. Eddig! Ha valaki kibírta ébren a film utolsó harmadáig, akkor nagyon szórakoztató összehasonlítást láthat, egymásra vágták az orosz és a magyar változatot, így derül ki, hogy a lovasroham univerzális vágókép, minden nem kívánt jelenet letakarható vele. 

Csillagosok, katonák

A Csillagosok, katonák 1967-ben készült, a Mafilm és a Moszfilm szovjet-magyar koprodukciójában. Jancsó eddigre már leforgatta az Oldás és kötést, az Így jöttemet, és a Szegénylegényeket. Operatőre viszont még Somló Tamás, következő filmjében, a Csend és kiáltásban vált Kende Jánosra, későbbi állandó alkotótársára. A Csillagosok, katonák a Magyar Játékfilmszemlén a szakmai zsűri rendezői díját nyerte, a Filmkritikusoktól pedig operatőri díjat és nagydíjat kapott. 10 jelenet a Csillagosok, katonákból és azok elemzése itt.

Fele ilyen hosszban, kicsit közönségbarátabb szerkesztéssel a Szovjet-magyar koprodukció egy szórakoztató film is lehetne, de ne legyünk igazságtalanok, a filmet a Magyar Nemzeti Filmarchívum munkatársa, és a BBS megmentésével foglalatoskodó Kodolányi Sebestyén vette fel és vágta össze, így nem csoda, ha a készítés közben elsősorban a magyar filmre kiéhezett cinefilek jártak az eszükben a közönség helyett. Pedig ilyen csodálatos, valószínűleg mágneses alapon működő, szétpattintós szemüveget simán főszereplőnek kellett volna megtenni: 

Tetszett a film? Az Indafilm dokuszemléjén itt tud szavazni!