Történjen már végre valami!

2013.11.08. 17:38

Szeretik a gyerekeket, dolgoznak, tanultak, tiszták, spórolósak - ezek a magyarok jó tulajdonságai az ároktői romák szerint. De sokat panaszkodnak, merevek, kényesek, telhetetlenek és irigyek is. Ároktő egy ezerkétszáz fős Tisza-parti falu, ahol pont fele-fele arányban élnek cigányok és magyarok. Hogy ki mit gondol a másikról, milyen sztereotípiák élnek a fejekben, kultúrantropológusok gyűjtötték össze fél éves munkával.

A kutatás egy egyhetes színházi kísérlet előzménye volt, amit négy szervezet, a Káva Kulturális Műhely, az Anblokk Egyesület, a Retextil Alapítvány és a Krétakör tartott 2010-ben a faluban. Erről a hétről szól Németh Gábor Péter Ásó, kapa, nagyharang - Ároktő című dokumentumfilmje. A film most az Indafilm dokumentumfilm-szemléjén látható.

Ároktő az Index híreibe eddig a következőkkel tudott bekerülni: kisebb lopások, balesetek és a miniszterelnöki főtanácsadó 2011-es látogatása. Az elmúlt hetekben fokozott figyelmet kapott a falu, bár erre biztosan nem vágytak: a 2008-2009-ben idős embereket kifosztó és megverő ároktői banda tagjai megszöktek a házi őrizetből és egészen Svájcig jutottak, mire elkapták őket.

Németh Gábor Péter filmjében nem ezt az Ároktőt látjuk, bár a kép ebben a filmben sem rózsás. A programot, amit követünk, a brazil Augusto Boal rendező találta ki. A színházi előadás a helyiek problémáit mutatja be a nézők bevonásával. Tanácsokat adhatnak a szereplőknek, véleményt mondhatnak, sőt, be is szállhatnak eljátszani egy-egy szerepet. Miközben nézzük az egy héten át minden nap zajló előadásokat, megismerjük a falu néhány lakóját, magyarokat és romákat, kamaszokat és időseket.

Már a film elején kiderül, mert az ároktőiek fontosnak tartják elmondani, hogy a falu nem volt mindig ilyen. Pár évtizede még a leggazdagabb falu volt a környéken, háromezren lakták, az embereknek volt munkája. A mostanra nulla szórakozási lehetőséggel bíró Ároktőről kiderül, hogy saját mozija is volt, most ez a tornaterem.

"Történjen már végre valami" - ez a helyiek legfőbb kívánsága, így aztán nem csoda, hogy a színházi előadásokon a négy elemis, hat gyerekes cigány asszonytól a kétdiplomás tanítóig mindenki részt vesz. A történet szerint két ároktői, Edit és Viktor összeházasodnak. Bár nagy a szerelem, már a nászéjszaka után kezdődnek a gondok: az összetáncolt pénzből Edit egy kis házat, Viktor viszont autót venne. "Jó a színház, csak felzaklat. Életszerű történetek jönnek elő, idegesít, kegyetlenül idegesít" - mondja az egyik nő az előadásról.

Közben egy fiú és egy lány végigvezetnek minket Ároktőn, megtudjuk a helyiektől, amit amúgy is látunk, hogy kevés a munka, sok a szegény, hogy korábban nem volt téma, hogy ki cigány és ki nem. Egy lány elmeséli, hogy ő volt az egyetlen nem cigány az osztályában, "együtt kellett működniük". Hogy az együttélés milyen konfliktusokkal jár, azt csak érinti a film: a Nagy-Magyarország tetoválást viselő férfi megjegyzi, hogy még a répát is be kell riasztózni, míg egy másik magyar roma feleségére mutat: nekik megy a közös élet. Jó lett volna, ha feliratok segítenek eligazodni abban, hogy ki kicsoda a faluban, mert így sokszor csak találgatni tudunk. Az utolsó napon eljutunk a fő kérésig: menni vagy maradni. A többség mintha az utóbbit támogatná, még akkor is, ha világosan látják, hogy miért nehéz, egyeseknek szinte lehetetlen Ároktőn élni.

Bár minden dokumentumfilmes igyekszik elkerülni, hogy a filmje unalmas beszélő fejekből álljon, itt annyira jó karaktereket sikerült találni, hogy szívesen hallgatnánk őket tovább is. Jó lett volna mélyebben belelátni a vitás ügyekbe is, még akkor is, ha a készítők szándéka egyértelmű: nem a különbségeket, hanem a hasonló élethelyzeteket keresik.

Az Ásó, kapa, nagyharang - Ároktőre szavazhatnak az Indafilm szemléjén. A Káva Kulturális Műhely egy másik, a Robert Capa-kiállításon végzett munkájáról ebben a cikkünkben olvashatnak.

Tetszett a film? Az Indafilm dokuszemléjén itt tud szavazni!