A szocialista barátság nyomában

2013.11.13. 10:08

Az én szovjet levelezőpajtásom, Léna arcára valószínűleg mindig emlékezni fogok. Na meg arra a pillanatra is, amikor megkaptam a borítékot, amit orosz tanárunk hozott Moszkvából. Mindenkinek osztogatta a fényképes leveleket, és én annyira meg voltam elégedve az enyémmel, hogy a barátnőim levelezőpajtását meg sem néztem. Beindult a levelezés, ami nagyjából három hónapig tartott, ennyi idő alatt látta be végleg Jelizavéta, a tanárunk, hogy nem azért írogatja ő éjjelente a leveleinket, mert még bátortalanok vagyunk, hanem azért, mert négyévnyi orosz tanulás után sem tudunk egy büdös szót sem oroszul. Így pedig levelezni értelmetlen. Aztán jött a rendszerváltás, és Jelizavéta átképezte magát angoltanárrá. Én nem írtam többet Lénának, és a fényképe is eltűnt a sok költözésben, de a matrózsapkás képe örökre előttem lesz.

Ennél sokkal nagyobb karriert futott be viszont Papp Gábor Zsigmond levelezőkarrierje, hiszen ő kerek három évig írogatta a leveleket Júliának Moszkvába. Persze könnyű neki, orosztanár volt az anyukája. Az elmúlt harminc évben azonban nem tudott semmit Júliáról, így hát elhatározta, hogy megkeresi, és persze filmre veszi az egészet. Az ötlet jó, és nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a film is, Papp Gábor Zsigmond ugyanis ért ehhez a műfajhoz. Segítőjével, Okszanával Moszkvába indulnak, s az egykori szovjet levelezőpajtás volt lakhelyét, iskoláját és munkahelyét felkeresve kerülnek egyre közelebb Júliához. Közben persze megismerhetjük a nagy orosz valóságot is, hiszen ebben az országban mindenkinek van valami sztorija. Júlia első férjét bevitték a rendőrök, aztán már csak a holttestét adták ki. Hát így mennek a dolgok arrafelé. Amúgy rend van tisztaság, meg minden.

Szépen lassan megismerjük Júlia egész családját, csak magát a levelezőpajtást nem, ő ugyanis elköltözött Olaszországba, de Papp Gábor Zsigmond oda is utánamegy, így aztán hosszas nyomozás és utazgatás után találkozhat végre gyermekkori levelezőtársával, akinek több mint harminc éven keresztül minden levelét megőrizte, ami lássuk be, meghatóbb, mint egy tucat dél-olasz, tengerparti naplemente együttvéve. Így találja ezt Júlia is, aki örömmel fogadja a rendezőt, aztán kibontakozik a néző előtt az élete.

A szovjet levelezőpajtás feszes, pörgős film, tele jó kis orosz zenei betétekkel, retrós utalásokkal és képekkel. Felbukkan a régi fényképeken számos egykori szovjet kocsimárka, a lábbal hajtós játék-Moszkvics, filmbejátszások a moszkvai olimpiáról. A téma erősen személyes, így természetesen magáról a rendezőről is igen sok minden kiderül közben, mesél a gyerekkoráról, a családjáról, gyerekéről – a film célja ugyanis nemcsak Júlia felkutatása volt, hanem az is, hogy bemutassa, milyen volt a szocializmusban gyereknek lenni. A kontraszt elég nagy, Papp Gábor Zsigmond emlékei szerint ugyanis az élet nagyjából vidámságból állt, míg Júlia azért mond súlyos dolgokat is. De ettől még A szovjet levelezőpajtás egy igazi, szórakoztató dokumentumfilm, ami mindenkiből előhoz valami emléket, érdemes rászánni az időt!

Tetszett a film? Az IndaFilm dokuszemléjén itt tud szavazni!