Szar és színarany Ridley Scottól

A péknek sem sikerülnek mindig egyformára a zsömlék, és a sebész sem varr össze minden sebet ugyanolyan szépen. Senki nem teljesít mindig ugyanolyan színvonalon, de amit a 76 éves rendező, Ridley Scott produkál, az így is nehezen érthető. A mester éppen most bukik akkorát, mint az ólajtó legújabb filmjével, A jogásszal. Pedig nem sokat bízott a véletlenre: a forgatókönyvet Cormac McCarthy írta, és még a kisebb szerepekben is világsztárokat láthatunk. De ezen a filmen Michael Fassbender, Brad Pitt, Javier Bardem és az egymást simogató Cameron Diaz és Penélope Cruz sem tudott segíteni. Nem ez az első érthetetlen Ridley Scott-rendezés: két zseniális, ezerszer újranézhető remekmű között mindig képes volt valami B rendezőknek is kínos szart összehozni. Magyarázat nincs, talán létezik egy ál-Ridley is, aki ugyanúgy ügyködik Hollywoodban, mint a valódi. Egy több mint 30 éves karrier csúcs- és mélypontjai.

A nyolcadik utas: a Halál (1979)

Ridley Scott szinte elsőre nagyot dobott A nyolcadik utassal. Készített egy olyan sci-fit, ami 2013-ban is pont olyan izgalmas, mint a bemutatásakor, és Ellen Ripley személyében létrehozta az egyik első női akcióhőst. Sigourney Weaver a lehető legjobb választás volt a kőkemény, okos, de nem érzéketlen tiszt szerepére. Hans Rudolf Giger svájci festő, képzőművész, szobrász pedig olyan szörnyet teremtett, amilyet még soha nem láttunk a moziban. Egyszerre undorító és lenyűgöző, félelmetes és vonzó. (1980-ban meg is kapta a legjobb vizuális effektusokért járó Oscar-díjat.) A folytatásokról lehet vitatkozni, szerintünk jó rendezők készítettek teljesen vállalható Alien-filmeket. (10/10)

Szárnyas fejvadász (1982)

Három év sem telt el, és Ridley Scott újra készített egy zseniális sci-fit. Mások örülnek, ha egész életükben sikerül egy megközelítően olyan jó filmet csinálniuk, mint A nyolcadik utas, de Scott még ezt is túl tudta szárnyalni. Philip K. Dick Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című regényét filmesítette meg, rögtön két verzióban. A tesztvetítések során ugyanis a közönség az eredeti változatot túl sötétnek és reménytelennek érezte, ezért készült egy egyszerűbb, pozitívabb befejezésű Szárnyas fejvadász. Ez sem lett rossz, de ha választani lehet, akkor a rendezői változatot ajánljuk. Ez ugyanolyan izgalmas és sokkal szomorúbb: így még jobban átélhető a Földön kívüli telepeken rabszolgamunkát végző, de emberi érzésekkel rendelkező androidok és a szökött lázadókat üldöző fejvadász sorsa. Ijesztő hír, de állítólag készül a folytatás. (10/10)

Legenda (1985)

Néhány remek film után előtört Scott romantikus énje. Ez sajnos megtörtént még párszor vele a karrierje során egyre borzalmasabb eredménnyel. Mintha elhatározta volna, hogy a Legendába belezsúfolja az összes giccset, ami az addigi filmjeiből kimaradt. Van ebben hosszú hajú Tom Cruise (még kissé kusza fogsorral), hófehér egyszarvú, gonosz démon. Burjánzik a természet, dúl a szerelem. Egy átlagos fanatasy-mesefilm, amiben egyedül az érthetetlen, hogy az az ember készítette, aki pár évvel korábban a Szárnyas fejvadászt. De messze nem a Legenda lett Scott legpocsékabb filmje, arra még pár évet várni kellett. (10/4)

Thelma és Louise (1991)

1991 előtt valószínűleg nem létezett olyan filmkategória, hogy feminista roadmovie. Azóta sem sok ilyen film készült, és egyik sem lett olyan nagy hatású, mint a Thelma és Louise. Adott két majdnem középkorú háziasszony (Susan Sarandon és Geena Davis), akik csak jól akarják érezni magukat pár napig, de a szemét férfiak miatt egyre nagyobb bajba kerülnek. Egyik hazug-erőszakos-bunkó követi a másikat, szerencséjük sincs sok, és a végén már (egy kissé túlzó jelenetben) a fél Los Angeles-i rendőrség őket üldözi. Persze, hogy rossz vége lesz. A Thelma és Louise-ban egy férfiből lesz szexuális tárgy (itt kaptak először méltó lehetőséget Brad Pitt hasizmai), és a nők látják el egy kamionos baját. Már csak ezért is hálával tartozunk Ridley Scottnak. (10/9)

G.I. Jane (1997)

És azok után, hogy megcsinálta a Thelma és Louise-t, Scott képes volt elkövetni a nők (és tulajdonképpen az egész emberiség) ellen a G.I.Jane-t. Hogy ez a film miért készülhetett el, arra csak egy magyarázat van: Demi Moore, aki akkoriban hatalmas sztár volt, a Sztriptíz után újra széles vásznon akarta mutogatni kigyúrt és szilikonnal alaposan feltöltött testét. Ahogy a Sztriptíz esetében, úgy itt is mindegy volt neki, hogy e köré milyen filmet kerítenek. Demi ebben a filmben mindenáron bebizonyítja, hogy két gigantikus szilikontömlővel a testén is képes mindenre, amire egy férfi tengerészgyalogos. Hogy ehhez miért volt partner Ridley Scott, az rejtély. (10/1)

Gladiátor (2000)

A Gladiátor lett Scott egyik legsikeresebb filmje, öt Oscart nyert, köztük a legjobb filmért járót. A legjobb rendező díjára is jelölték, de ezt nem nyerte el. A Gladiátornak is komoly kultusza van (IMDb-pontszáma 8,5, a kritikusoknál a Rotten Tomatoeson 77 százalékon áll), bár nem olyan egységes a megítélése, mint mondjuk a Szárnyas fejvadászé. A korszakos remekműtől a két és fél órás dögunalomig sok mindent írtak már róla, az Index kritikusa szerint a Nagy Varázslat elmaradt, de a film mindenképpen megérdemelte a figyelmet, sőt még a jegy árát is, mert a forgatókönyv hiányosságaiért látványos jelenetekkel kárpótolt. (10/7) 

A sólyom végveszélyben (2001)

A Gladiátor sikere után a nyerő széria folytatódott. Scott következő filmje, A sólyom végveszélyben nagyszerű, bár erkölcsileg vitatható film, az amerikaiak 1993-as szomáliai kudarcának története. Egy helyi hadúr ellen tervezett villámakciójuk balul sült el, és 16 órás vérfürdő lett belőle. 18 amerikai és több száz helyi halt meg. „A legóvatosabb kritikák is rámutatnak a film rasszista ábrázolásmódjára” – állították a film ellen tüntetést is szervező brit médiamunkások, az Index pedig „fegyverdicsőítő hazafias fikciónak” titulálta. Jogosan, de ettől még az is igaz, hogy végig izgalmasan mutatja be a háború mai arcát. Kizárólag amerikai szemszögből. (10/8)

Bor, mámor, Provence (2006)

Egy újabb érthetetlen vállalkozás. A mester valamiért úgy gondolta, hogy itt az ideje, hogy csináljanak Russell Crowe-val (mindkettőjüknek van birtokuk Provence-ban) egy romantikus borfilmet. A történet ezerszer látott: a kőszívű-kőarcú londoni bróker örökli nagybátyjától a dél-franciaországi birtokot, ahol álomszép gyerekkorát töltötte. Naná, hogy feltűnik egy nő is (vagyis itt a bonyodalom kedvéért rögtön kettő), és persze, hogy hősünk megváltozik. A romantikus, kicsit vicces, „most jól megváltoztatom az életem”-filmeket nem Ridley Scottnak és nem Russel Crowe-nak találták ki. A Bor, mámor, Provence sajnos leginkább egy Coelho-könyvre emlékeztet. (10/3)

Amerikai gengszter (2007)

A Bor, mámor, Provence kudarca után Scott megint összeszedte magát, és csinált egy nagyszerű filmet. Mert az Amerikai gengszter az, még akkor is, ha sem a közönség, sem a kritika nem esett hanyatt tőle. Pedig Frank Lucas sztorija, aki sofőrből lett maffiafőnök, a drogkereskedelem kreatív ötletekkel operáló ura, Scotthoz képest meglepő visszafogottsággal van elmesélve. Denzel Washington és ellenfelét, a rendőrt játszó Russell Crowe (igen, megint ő) tökéletesek, és bár a film irgalmatlanul hosszú, egy percig sem válik unalmassá. (10/8)  

Robin Hood (2010)

„Mivel Robin Hood sztoriját már kétszázszor filmre vitték, mi egy hatalmas csavarral megfilmesítjük az előzményeket. Nyilván mindenkit érdekel, hogy lett Robinból Robin” – valahogy így gondolkozhatott Scott és Crowe, mielőtt belevágtak a filmbe, amiben kritikusunk szerint análisan inzultálják a középkori európai történelmet. A keresztes háborúból hazatérő Robin belecsöppen az udvar alattomos világába, ahol mindenki csak ármánykodik meg aljas terveket sző, így aztán elege lesz, és úgy dönt, hogy inkább az erdőben, útonállóként folytatja karrierjét. A kérdés, ami végig ott zakatol a néző agyában: miért kellett ezt? (10/3)

Prometheus (2012)

Kevés film miatt ölték egymást annyian, mint az Alien-mentes Alien-előzményfilm, a Prometheus miatt. (A film hátteréről ebben a cikkünkben olvashatnak részletesebben.) A kritikusok és a nézők egyik része szerint Ridley Scott a korábbi Alien-filmekhez méltó, filozofikus sci-fit készített, ami nem csak a látvány miatt emelkedik ki a sorból. Mások szerint viszont „Ridley Scott kiégett, és egy unalmas popcornmozival gyalázta meg a saját Alien-mítoszát”. Hogy a vita mennyire elfajult, arra jó példa, hogy megszületett a Negyven kínzó kérdés a Prometheus után című kérdéstömeg, amit a Baromság a Prometheust cikiző negyven kérdés című (immár magyar) magyarázatgyűjtemény követett. Mi szerettük a filmet. (10/8)