A 70 éves Deneuve szexel és láncdohányzik

2013.11.17. 07:55

A hetvenedik születésnapját októberben ünneplő Catherine Deneuve (születésnapi Nagyképünket itt nézhetik végig) nemrég arról panaszkodott, hogy alig kap jó forgatókönyveket. Hiába számít a francia, sőt az európai mozi legendájának, hiába kap még mindig sok felkérést, kevés közöttük az igazán izgalmas munka. Legújabb filmjét, a Bettie-mobilt elnézve érthető is ez a panasz, meg nem is.

A Bettie-mobil ugyanis nem rossz film, de messze nem olyan, amire évek múlva is emlékezni fogunk. Könnyed, keserédes: ezt a franciák nagyon tudják, de folyton ilyenekben játszani és folyton ilyeneket nézni azért unalmas. Márpedig Deneuve-nek az utóbbi időben főleg ilyen filmek jutottak, ahogy hozzánk is elsősorban ezek jutnak el a francia filmtermésből.

Adott egy hatvanas nő, Bettie (őt játssza Deneuve), aki elszúrta az életét. Nem nagyon, de éppen eléggé ahhoz, hogy boldogtalan legyen. Egy kisvárosban él együtt az anyjával, akivel közösen vezetnek egy nem túl jól menő éttermet. A lányával rossz viszonyban van, az unokáját évek óta nem látta. És ha ez nem lenne elég, kiderül, hogy a férfi, akinek évek óta a szeretője, végre elhagyja a feleségét. Csak éppen nem Bettie-ért, hanem egy huszonöt éves kozmetikustanulóért. Bettie-t még a Miss Franciaország szervezői is zaklatják, mert valamikor ezer éve ő volt Miss Bretagne. Most újra össze akarják hozni az egykori döntősöket és Miss Bretagne kivételével már mindenki bele is egyezett a szereplésbe.

Ezek után nem csoda, ha egy vasárnap délben, éppen akkor, amikor tele van az étterem, Bettie úgy dönt, hogy kiszáll egy kicsit az életéből és autókázik egyet. Úgy tűnik, hogy Franciaország ezen a vidékén még a nemzeti dohányboltokkal súlyosbított Magyarországnál is nehezebb cigihez jutni, mert a dohányzásra frissen visszaszokott Bettie útja első napján csak egy nyomorult doboz cigarettát szeretne venni.

Így keveredik egyik kisvárosból a másikba, sodor neki cigit (csigalassúsággal) egy nyolcvan éves öregember és szerez neki csempészárut egy harminc éves pasi. Utóbbival az ágyban kötnek ki, a közel negyven év korkülönbségre csak Bettie zavart mosolya és az "azt hittem, hogy te már nyugdíjas vagy" megjegyzés utal.

És ez idáig még csak a film eleje volt. Már egy órája megy a Bettie-mobil, amikor eljutunk a film valódi konfliktusáig. Bettie-t felhívja a lánya, hogy vigye el évek óta nem látott unokáját, egy 11 éves fiút a nagypapához (a másikhoz, Bettie férje évek óta halott). Innen elkezdődik egy másik utazás, a nagymama és unokája egymásra találásának története. Kutya szerencsére nincs a filmben, de nyuszik vannak.

A Bettie-mobil irgalmatlanul hosszú, tele felesleges mellékszálakkal és fel-, majd hirtelen eltűnő karakterekkel. Igaza van Deneuve-nek, nyomába sem ér Polanski Iszonyatának vagy A nap szépének, korábbi nagy szerepeinek. De Bettie egy olyan hatvanas nő, akinek van esze, van szíve, van élete, még szexuális élete is. És ilyen főszerep nem sok hetven éves színésznőnek jut. 

IMDb: 6,4

Index: 10/6