Gattyán, a pornókirály finanszírozta A jókedvű örmény temetését

2013.11.20. 13:22

Hunyady Sándor A jókedvű örmény temetése című novellájából animációs film készült a Kecskemétfilm Stúdióban Szilágyi Varga Zoltán rendezésében - írja a Népszabadság. A százmillió forintos költségvetésű produkció finanszírozásába a világhálós erotikus szolgáltatásairól elhíresült Gattyán György cége, a Docler Holding szállt be, így tudták befejezni. A Docler Video Productions immár kulturális mecenatúrájáról is közismert, a cégnél támogatják a hazai animációt is, pénzelték többek között a 100 részes Magyar Népmesék-sorozat utolsó 11 epizódját is.

Docler Video
Docler Video

Mikulás Ferenc producer a lapnak elmondta, hogy fájlalja, hogy a közmédia nem szállt be partnerként a filmbe, így annak bemutatásáról egyelőre nincs szerződésük. A 25 perces, kézzel rajzolt mű - aminek forgatókönyve elnyerte a világ legnagyobb animációs filmfesztiváljának, az Annecy Animációs Filmfesztiválnak a nagydíját - egyelőre nemzetközi fesztiválokon fog szerepelni, először az amerikai Sundance-on. Itthon eddig Kecskeméten és Budapesten láthatták egy-egy alkalommal az érdeklődők.

A jókedvű örmény temetése egy erdélyi, utazó borkereskedőről szól, aki szeret iszogatni és énekelni, ahol éppen van, és előfordul, hogy akár egy egész napot késik a következő üzletkötésről, vagy éppen a saját temetéséről, ugyanis a hóviharban megreked a koporsóját szállító vonat. Népes családja a temetésre összegyülekezve egy hosszú estét és éjszakát kénytelen várakozni, felidézve közben a megboldogult emlékét, dalait. A gyász óráiban egyre jobban érzik magukat így együtt, ahogy még soha nem mulatoztak. Az örmény így holtában ajándékozza meg rokonságát az összetartozás, a szeretet és az öröm érzetével.