2015-ben jön a Halálos iramban 7

2013.12.23. 08:41

2015. április 15-én kerül a mozikba a Halálos iramban sorozat hetedik része. Ezt a filmek főszereplője, Vin Diesel közölte a Facebookon. Azt írja, hogy mostanra befejezték a filmet, ami egyébként az eredeti tervek szerint 2014. júliusában került volna bemutatásra. 

A film másik főszereplője, Paul Walker december elején halt meg barátjával, Roger Rodasszal. Porschéjuk túllépte a megengedett sebességet. A lámpaoszlopon, aminek nekicsapódott, egy 45 mérföldes (72 kilométeres) sebességkorlátot jelző tábla volt. Korábban elterjedt a pletyka, hogy a színész egy gyorsulási versenyben vett részt, de ezt a vizsgálat kizárta.

Hours

A színész halála után a stúdió közölte, hogy a film bemutatóját elhalasztják, de mostanáig nem lehetett tudni, hogy mikorra. Az a pletyka is elterjedt, hogy a sorozat következő részében Walker karaktere meghal és ezekhez a jelenetekhez kell a színész öccse, Cody Walker kaszkadőr. Ezt viszont még senki nem erősítette meg.