Ismét plágiummal vádolták James Cameront

2014.01.22. 16:49

Nem ez az első eset, hogy valaki azt állítja, tőle lopta Cameron az Avatar ötletét. Többször eljutott már bíróságig is az ügy, de eddig még egyszer sem sikerült bizonyítani, hogy a rendező tényleg más ötletéből dolgozott. Ezúttal a sci-fi író Bryant Moore állítja azt, hogy Cameron az ő ötletéből és rajzaiból dolgozott, amikor megalkotta a 2009-es sikerfilmjét. Moore szerint a hasonlóságok a film és az ő regényének szereplői között annyira egyértelműek, hogy rögtön 2,5 milliárd dollárt követelt Camerontól jogi úton. A bíróság azonban most kimondta: nincs rá bizonyíték, hogy Cameron hozzáférhetett volna Moore munkáihoz, vagy bármilyen más módon hatottak volna rá Moore ötletei.

Egy éven belül ez a harmadik plágiumvád Camron ellen, írja a Variety.com. Cameron szerint egy egész iparág épül már arra, hogy meggazdagodjon abból, hogy azt állítja, az ő ötletéből nőtt ki az Avatar. Majd hozzátette, már többször hangsúlyozta, az Avatar az ő saját, személyes filmje, az ő ötletén alapul és évtizedekig dolgozott rajta. "Ez a film egyben a világ legkreatívabb művészeinek és dizájnereinek az alkotása, mindnyájuk számára sértőek ezek a feltételezések." Cameron egyúttal kifejezte a háláját a bíróknak, hogy egyikük sem adott helyt ezeknek a képtelen állításoknak. Cameron múlt hónapban jelentette be, hogy még három Avatar filmet forgat,és mindegyiket Új-Zélandon. A bemutatók várható dátuma 2016, 2017 és 2018 decembere. Cameront már az egyik volt kollégája is megvádolta plágiummal, erről bővebben itt olvashat.