Ki a legmacsóbb mozgóképes Herkules?

2014.02.02. 15:31
2014 a szandálos filmek éve, jelentettük ki január elején, ami valahol igaz, hiszen a két Herkules-mozifilm mellé jön még a 300 2, a Pompeji, a Noé, karácsonykor pedig Ridley Scott Exodusa. Ez a hatfilmes dömping azonban sehol sincs a peplum műfaj 60-as évekbeli aranykorához képest: 1961-ben például Reg Park eleve két Herkules-filmet forgatott, ami mellé Frank Gordon is elkészítette a sajátját, de ugyanebben az évben Atlasz, Sámson, Ursus, Góliát és Herkules fia címmel is készültek kigyúrt testépítőket felvonultató szandálos filmek Olaszországban. Az ókori félistenek, hadvezérek és gladiátorok kalandos élete az aranykor utáni évtizedekben is népszerű téma volt, Herkules alakját pedig úgy tűnik, különösen kedvelik a filmkészítők: Steve Reeves, Reg Park és Arnold Schwarzenegger után Kevin Sorbo, Kellan Lutz, Dwayne Johnson, sőt, még Ryan Gosling is magára öltötte a bőr alkarvédőket és a nemeai oroszlán bőrét. Önnek ki a kedvenc Herkulese?

Steve Reeves, az 50-es évek szandálos hőse

Steve Reeves egy harci szekéren feszít
Steve Reeves egy harci szekéren feszít
Fotó: Urania Film / Galatea Film

A mai filmőrültek közül valószínűleg csak a legfanatikusabb sword&sandal rajongók tudják, hogy már jóval Schwarzenegger vagy Van Damme előtt is divat volt az élsportolók közt a mozifilmes karrier. A kisebb testépítőistenként tisztelt, Mr. Universe és Mr. World címekkel is büszkélkedő Steve Reevest például személyesen Cecil B. DeMille kérte fel az 1949-es Sámson és Delilah főszerepére, de a gyúrógép végül nem tudta bevállalni a forgatást a feszes edzéstervek miatt.

Így a filmes karrierje csak Olaszországban indulhatott be, ahol az 50-es évektől már futószalagon készültek a Sámson és Delilah, a Quo Vadis?, a Tízparancsolat és a többi látványos hollywoodi blockbuster sikerét meglovagoló, olcsó ókori film.

Steve Reeves 1957-ben kapta meg az olaszoktól Herkules szerepét. Az azonos című szandálos film csak lazán követi az eredeti görög mítoszt: Herkules beleszeret Peliasz király lányába, Ioléba, de mivel a lány apja ellenzi a házasságot, hősünk inkább elindul kalandozni a nagyvilágba, hogy Iaszónnal, Orfeusszal és a többi argonautával dinoszaurusszal, amazonokkal és majomemberekkel verekedjen, és a végén övé legyen az aranygyapjú. Reeves 32 évesen egycsapásra világsztár lett Herkulesként, és a 60-as évek közepéig sorra kapta az olaszoktól a peplum filmek főszerepeit: eljátszotta többek között Aineaszt, Romolust, Szandokánt, a bagdadi tolvajt és Spartacus fiát, és nem mellesleg ránk szabadította az ókori kalandfilmek máig sem csillapodó áradatát.

Steve Reeves - Hercules movie

Steve Reeves munkássága óriási hatással volt a fiatal Sylvester Stallonére. Sly egy 2012-es díjátadón hosszasan beszélt arról, hogy ha nincsenek Reeves ókori filmjei, amiben egy sztárszínész helyett egy izomkolosszus sportoló a főszereplő, akkor soha nem jut eszébe, hogy belőle is lehet félmeztelenül géppuskázó akcióhős.

Reg Park, a 60-as évek ókori királya

Reg Atlantiszt és a hercegnőt is meghódította
Reg Atlantiszt és a hercegnőt is meghódította
Fotó: SpA Cinematografica

Schwarzenegger legnagyobb példaképe, a brit Reg Park is hasonló karriert futott be, mint az amerikai Reeves: ő is a peplum filmeknek köszönhette a világhírt. A 60-as évek olasz rendezői azonban már tényleg csak jól bejáratott brandként használták a Herkules nevet, és olyan elképesztően vicces sci-fi- és horrorparódiákba dobták be a szandáslos félistent, amikhez képest a mai krokoszauruszos-homokcápás Asylum-filmek óvodai bábelőadások.

A többszörös Mr. Britain és Mr. Universe Reg Parkot a Dél-Afrikában megnyitott fitnesszstúdiójából hívták 1960-ban Olaszországba filmezni, ahol rögtön két Herkules-filmet is bevállalt. 

Vittorio Cottafavi 1961-es Hercules and the Conquest of Atlantisa már egyértelműen szakított az eredeti Herkules mítosszal, és a főhőst az elsüllyedt ősi birodalomba küldte verekedni, a kultikus horrorrendező, Mario Bava pedig egyenesen egy légiónyi csontvázat, démont és boszorkányt szabadított rá a szintén 61-es Hercules in the Haunted Worldben. Utóbbi film érdekessége, hogy a csontváztőrrel hadonászó főgonoszt, Licos királyt a korabeli brit Drakula-filmek kultikus sztárja, Sir Christopher Lee játszotta, ezért sok országban Herkules a vámpír ellen címmel mutatták be a Herkules az alvilágbant.

Hercules In The Haunted World (1961)

A 60-as évek testépítőkirálya egy Salamon királyos kitérő után még két másik filmben, Ruggero Deodato Hercules, Prisoner of Eviljében és az 1965-ös Hercules, the Avengerben is eljátszotta a félmeztelen görög bajnokot.

Arnold Schwarzenegger, a 80-as évek ikonja

Hercules-in-New-York-arnold-schwarzenegger-24751945-330-500
Fotó: Filmpartners / RAF Industries

Kedvenc vhs-akciósztárunk akkora Reg Park- és Herkules-rajongó volt tinédzserkorában, hogy még a szobáját is a kedvenc testépítője képeivel dekorálta ki bikinis modellek helyett a thali szülőházban. 2012-es életrajzi regényében azt is megírta, hogy az anyja melegnek hitte emiatt, de az osztrák acélembert ez egyáltalán nem érdekelte, végig csak az lebegett a szeme előtt, hogy a testépítőbajnokságok után ő is fejest ugrik a filmkészítésbe.

"Először is ráhajtok a Mr. Universe címre, megdöntök egy rakás erőemelő-rekordot, aztán irány Hollywood, és olyan leszek, mint Reg Park!" - így emlékezett vissza a hajtós ifjúkor éveire könyvében az exkormányzó, aki végül valóban a bálványa nyomdokaiba lépett: hét Mr. Olympia és hat Mr. Universe címet gyűjtött be, élete első filmszerepe pedig ugyanúgy Herkules lett, mint Reg Parknak. 12 ezer dollárt kapott ére.

Igaz, a Schwarzenegger-féle 1969-es verzió már arról szólt, hogy az izomhegy görög hőst a villámokat hajigáló, dühös apja elzavarta New Yorkba, ahol aztán Arnold pont ugyanúgy verte le a gengsztereket egy alacsony lúzer oldalán, ahogy a majdnem 20 évvel későbbi Ikrekben tette. Mivel ezekben az időkben a Schwarzenegger név még ijesztő és kiejthetetlen volt az amerikai nézők számára, Schwarzi Arnold Strong néven szerepelt a stáblistán, ami kiválóan rímelt filmbéli partnere, Arnold Stang nevére.

Hercules New Yorkban - Arnold béna hangjával!

De bármennyire is lelkes volt az osztrák tölgy, a Herkules New Yorkban hatalmas kritikai és anyagi bukás lett, és akik látták Hollywoodban, azok is örökre el akarták felejteni. És ez volt Schwarzenegger óriási szerencséje, mert így az 1976-os Maradj éhen! című drámában játszott testépítő szerepéért később megkaphatta legjobb újonc színésznek járó Golden Globe-ot, és beindulhatott a hollywoodi karrierje, amely során olyan kultfilmekkel örvendeztette meg az akciófilmek rajongóit, mint a Conan, a Ragadozó, a Kommandó és a Terminátor-trilógia.

Kevin Sorbo, a 90-es évek tévésztárja

Sorbo a minnesotai főiskolás évei alatt aktívan focizott, baseballozott, kosarazott és jéghokizott, aztán mivel hollywoodi sorozatszínészként csak egy-két epizódszerepet kapott, átköltözött Sydney-be, ahol legalább 150 reklámfilmet forgatott.

Atletikus felsőteste miatt végül ő lett Herkules a jól ismert tévésorozatban, amit a széria szülőatyjai, Sam Raimi és Christian Williams a Los Angeles-i stúdiók helyett inkább Új-Zélandi helyszíneken forgattak le, így jutott pénz arra is, hogy a főhős apját, Zeuszt egy olyan híres sztár játssza el a későbbi szériát megelőző, öt önálló tévéfilmben, mint a kétszeres Oscar-díjas Anthony Quinn.

Sorbo a pilot epizódok után további 110 részen keresztül feszített a mára már kultikussá vált bőr alkarvédőiben és idétlen sárga ingében. Az ő Herkules-verziójának viszont már tényleg nem volt semmi köze a nevén kívül Héraklészhoz: az idióta Iolaosszal (Michael Hurst) az oldalán az egyik részben még a rómaiakkal verekedtek, a másik epizódban már Egyiptomban kalandoztak, de volt olyan is, hogy Los Angelesben táncoltak egy diszkógömb alatt.

Hercules - a legendás tévésorozat a 90-es évekből!

Az 1995 és 99 között futó sorozattal Kevin Sorbo állítólag akkori árfolyamon 6 millió dollárt keresett, a széria készítői pedig sorra szállították a hasonló stílusú, kosztümös-kalandos szériákat: a Herkulesben eredetileg gonosz amazonnak szánt Lucy Lawless hat évadnyi Xenában domboríthatott, Sam Raimi haverja, Bruce Campbell pedig saját kalózos sorozatot kapott Jack, a karibi szuperkém címmel. Sorbo később főszereplő lett az Androméda című sci-fi szériában is, de sosem lett belőle A-listás sztár.

Ryan Gosling, Herkules zabigyereke

Raimiék a Herkules sikerén felbátorodva 1998 és 99 között Az ifjú Herkules címmel is leforgattak egy 50 részes tévésorozatot Új-Zélandon. Ebben a 18 éves, hülye frizurás Ryan Gosling alakította a legendás görög hőst. Annyira béna volt a szerepben, és olyan nevetségesen állt rajta a satnya izmait takarni próbáló bőrmellény, hogy korunk első számú tinibálványát mi is csak azért válogattuk be a legmacsóbb Herkulesek közé, hogy a Cinematrix-olvasók is röhöghessenek ezen a jelenetfotón:

Herkules haverja természetesen ebben a verzióban is Iolaosz volt, akinek a tinédzser alteregóját a parókás Dean O'Gorman alakította. Ő később sikeres sorozatszínész lett, de az igazi ismertséget az hozta meg neki, amikor A hobbit-trilógiában megkapta az egyik befont hajú, csimbókos szakállú törp harcos, Fili szerepét.

Kellan Lutz, a kakukktojás

Az Alkonyat sztárja bekeményített!
Az Alkonyat sztárja bekeményített!
Fotó: Millennium Films

Az Alkonyat-filmek szívtiprója semmivel sem hitelesebb Herkules a fiatal Ryan Goslingnál, mégis félpucér görög harcost faragtak belőle a Herkules legendájában.

A már befutott színészek leszálkásítása és fantasy filmben szerepeltetése egyébként valami népbetegség Hollywoodban: idén a Trónok harca Havas Jonja, Kit Harrington és a Strike Back vigyorgó kommandósa, Sullivan Stapleton is kockásra gyúrt CGI-hasat villant a mozikban a Pompejiben és a 300 2-ben.

Míg Dwayne Johnson Magyarországon forgatta le a maga Herkules-ét, a Kellan Lutz-féle ellenfilm Bulgáriában készült a Die Hard 2 rendezőjének, Renny Harlinnak a vezényletével.

A sztori szerint Herkules még csak meg sem próbálja teljesíteni Erüsztheusz király híres tizenkét próbáját, helyette inkább elmegy háborúzni Egyiptomba, aztán rabszolgakereskedők fogságába kerül, akik eladják gladiátornak, hogy aztán a Spartacusból és a 300-ból összeollózott jelenetekben harcolhasson a szabadságáért, és szerelméért, Hébé krétai hercegnőért.

Látványos Herkules-film, Dwayne Johnson nélkül

Dwayne "The Rock" Johnson, a 2014-es ellen-Herkules

Dwayne Johnson is brutális Herkules lesz
Dwayne Johnson is brutális Herkules lesz
Fotó: Paramount Pictures / MGM

A Skorpiókirály, a Doom és egy seregnyi másik popcornfilm sztárja, Dwayne „The Rock” Johnson tavaly a 40 fokos hőségriadótól az első mínuszokig, fél éven át magyarországi helyszíneken forgatta le a saját Herkules-filmjét. A júliusban mozikba kerülő Brett Ratner-féle változat több szempontból is szakított a görög regékkel és a korábbi filmadaptációkkal.

Először is ugye nem egy hófehér bőrű izomhegyről kell elhinnünk, hogy végigharcolta a napsütötte Mediterráneumot, hiszen a főhős a hawaii, szamoai, fekete kanadai és karibi felmenőkkel rendelkező pankrátor-színész, a Szikla. A Hercules: The Thracian Wars című képregényt követő film is rendhagyó lesz: a készítők ugyanis kidobták a történetből az összes olümposzi istent és mitológiai szörnyet a filmből, hogy a nézők még véletlenül se higgyék azt, hogy a Titánok harca 3-at látják.

Dwayne Johnson Herkulese tehát nem Zeusz óriásárejű fia, hanem egy megkeseredett zsoldosvezér, akit a trák király (John Hurt) bérel fel, hogy verje le Frígia lázongó hadurát, aki egy légiónyi félmeztelen, raszta barbár élén kegyetlenkedik Kis-Ázsiában. A csavar a filmben az lesz, hogy a görög mítoszok mégiscsak visszaköszönnek majd a filmben, Herkules unokaöccse, az énekmondó Iolaosz (Reece Ritchie) ugyanis csodás elemekkel felturbózva meséli el az izomhegy rokon kalandjait a tábortűznél.

Ki a legmacsóbb mozgóképes Herkules?