Volt pofájuk kétszer eladni

Polipka (1983) / Soha ne mondd, hogy soha (1983)

A két 007-es csatája a mozgókép-történelem egyik legérdekesebb ikerfilmes históriája. 1983-ban ugyanis Roger Moore volt a hivatalos James Bond, mivel Sean Connery már a ’71-es Gyémántok az örökkévalóságnak-ot is csak nagy duzzogva vállalta el, a folytatásokra pedig azt mondta: soha többé nem akar Bond zakójába bújni. A 007-es franchise jogtulajdonosai, Albert Broccoli, a Danjaq és a United Artists Polipka címmel nyáron küldték mozikba a dzsungeltúrás, lóról repülőre ugrálós, Indiana Jones-hangulatú James Bond-filmjüket, októberben viszont kijött Sean Connery főszereplésével az ellenfilm, a Soha ne mondd, hogy soha. Aminek már a címe is egy vicces utalás volt arra, hogy van az a pénz, amiért Connery mégis hajlandó szmokingban csajozni és lövöldözni.

A nem hivatalos Bond-film egyébként Ian Fleming egykori szerzőtársa, Kevin McClory pofátlan pénzéhségének és profi ügyvédjének volt köszönhető. McClory már az ötvenes években is filmes producerként és forgatókönyvíróként dolgozott, így amikor a CBS tévécsatorna kidobta Fleming Jamaica parancsnok című sorozatötletét, a Bond-regények szerzője társírói pozíciót ajánlott fel a veterán McClory-nak (és Jack Whittinghamnek) új filmterve, a Tűzgolyó forgatókönyvében. McClory azonban csak az ígérgetésben volt jó: nem haladt a sztorival, és pénzt sem tudott szerezni a filmhez. Fleming megunta a tökölést, és 1963-ban regényként fejezte be a Tűzgolyót. McClory viszont beperelte, így neki is megítélték a szerzői jogokat. Így amikor a Dr. No mozis sikerei után Broccoliék sorban elkezdték megfilmesíteni az összes Fleming-regényt, a Tűzgolyónál McClory is bejelentkezett mint társproducer és -író. Lelkes búvárként pedig még a víz alatti, szigonypuskás csaták rendezési és vágási jogát is kiharcolta magának.

Legközelebb a '70-es évek végén bukkant fel a Bond-franchise körül, amikor a Moonrakerrel elindult minőségromlást kihasználva egy saját Bond-filmhez keresett producert és színészeket. A Soha ne mondd hogy soha végül a Tűzgolyó remake-je lett, ahol Connery ismét Bondot játszotta, Kim Basinger lett az új Bond-lány, Klaus Maria Brandauer pedig a Bond-gonosz. A nézők mindkét 007-esre kíváncsiak voltak, de végül Roger Moore nyert: a Polipka 183,7 milliót kaszált, McCloryéknak pedig csak 160 millió jött össze.

Veszedelmes viszonyok (1988) / Valmont (1989)  

Choderlos de Laclos levélregénye nem akármilyen rendezők figyelmét keltette fel. Milos Forman a '80-as évek végén már világhírű volt, elsősorban a Száll a kakukk fészkére és a Hair című filmjeinek köszönhetően, Stepen Frears pedig már túl volt Az én szép kis mosodám Oscar-jelölésén, amikor úgy döntött, hogy ebből készíti a következő filmjét. Ezúttal Frears volt a gyorsabb: amikor Forman elkezdte forgatni a Valmontot, az ő anyaga már dobozban volt. Ráadásul Michelle Pfeifferrel az egyik főszerepben, akit Forman is szeretett volna a filmjébe, igaz, hogy egy másik szerepre. A Veszedelmes viszonyokban Pfeifferen kívül is nagy sztárok játszottak, John Malkovich, Glenn Close, Keanu Reeves.

Kevés 10/10-es film létezik, de a Veszedelmes viszonyok az lett. Nyert három Oscart, a közönség is imádta, ezek után nem csoda, hogy alig egy évvel később Forman filmjére már nem vettek jegyet. Senkit nem érdekelt ugyanaz a történet nagy sztárok nélkül (a főszereplő, Colin Firth akkoriban még messze nem volt olyan ismert, mint ma). Pedig a Valmont nem rossz film, lényegesen jobb, mint az 1999-es Kegyetlen játékok, ami egy újabb Veszedelmes viszonyok-feldolgozás lett, kamaszokra szabva, hatalmas sikerrel.

Robin Hood (1991) / Robin Hood, a tolvajok fejedelme (1991)

Robin Hoodról két színész jut automatikusan az eszünkbe, és egyik sem a pocakos Russell Crowe. A tavaly elhunyt Giuliano Gemma A tüzes íjászban, Kevin Costner a Tolvajok fejedelmében alakította a sherwoodi erdő céllövőbajnokát, aki a gazdagoktól ellopott pénzt a szegényeknek adta, és persze a szép Marion is az övé lett a végén. A '91-es, parádés szereposztású változat minden idők egyik legjobb kosztümös kalandfilmje, nem véletlenül lett a premiere évében a harmadik legnagyobb bevételt termelő blockbuster 390,4 millió dollárral (csak a T2 és a Disney Szépség és a szörnyetege tudta megelőzni).

Costner rutinból hozta a szimpatikus főhőst, Morgan Freeman kiváló sidekick volt, Alan Rickman ugyanúgy tökéletes főgonosz, mint a Die Hardban. A '90-es években mindig rosszfiút alakító Michael Wincott pedig szintén jó választás volt Guy of Gisborne-nak, de Mary Elizabeth Mastrantonio (Marian) és Christian Slater (Skarlát Will) is remekelt. Készült viszont ebben az évben egy kevésbé ismert Robin Hood-tévéfilm is (hiszen Robin is ugyanúgy public domain, azaz közkincs, mint Herkules vagy Long John Silver), amit sok országban moziban is bemutattak. Patrick Bergin Robin Hoodja ugyan nem találkozott mórokkal meg boszorkányokkal, mialatt kimentette Mariont (Uma Thurman) a gonosz báró (Jürgen Prochnow) karmaiból, de akik a hollywoodi nyál és parasztvakítás helyett szépen fényképezett, európai stílusú kalandfilmet szerettek volna, ebben a verzióban sem csalódtak.

Dante pokla (1997) / Tűzhányó (1997)

Pokoli pusztításra képes láva fortyog a föld mélyén, ám a szunnyadó vulkán kitörése nem érdekel senkit, hiába figyelmeztet a veszélyre az akciófilmes múltú, macsó főszereplő. A katasztrófa persze bekövetkezik, a forró láva pedig már egész várost fenyeget! Szerencsére a főhős fittyet hányva a földrengésre, a lángtengerre és a körülötte ripityomra törő autókra, mindenkit megment. De melyik filmről is beszélünk? Na, tudod, Pierce Brosnan/Tommy Lee Jones vulkános blockbusteréről!

A Dante pokla és a Tűzhányó között tényleg csak annyi a különbség, hogy Brosnan egy geológus, aki egy Dante's Peak nevű kisvárosban kutat vulkánok után és habarodik bele a polgármester asszonyba (Linda Hamilton), Tommy Lee Jones pedig egy morgolódó Los Angeles-i katasztrófa-elhárító, aki semmi mást nem akar, csak a lányával tölteni végre a hétvégét. Illetve azt is említsük meg, hogy a természettudományos tények szempontjából a Dante pokla sokkal helytállóbb volt, mint a Tűzhányó (részben ezért is volt kevésbé látványos). A nézők Brosnan verzióját szerették jobban (a Dante pokla 178,1 milliót kaszált, míg a Tűzhányó csak 122,8-at), a kritikusok viszont Tommy Lee Jones filmjét. És ön?

Armageddon (1998) / Deep Impact (1998)

Gigameteor közelít a Föld felé, és mivel a becsapódás ereje jó eséllyel megölné a bolygónk lakosságának felét, amerikai és orosz asztronautákból álló űrhajó indul el az űrbe, hogy felrobbantsák a gyilkos égi vándort. 1998-ban kétszer is végigizgulhattuk ezt a faék egyszerűségű sztorit a moziban: májusban a Deep Impact, júliusban az Armageddon sokkolta a nézőket meteorzáportól lángba boruló felhőkarcolókkal és bajba került űrhajósokkal.

Bár a Deep Impact már ekkor előrevetítette, hogy egyszer fekete lesz az Egyesült Államok elnöke, a nézők mégis a robbanásfetisiszta Michael Bay verzióját szerették jobban: az Armageddon 553,7 millió dolláros bevételt termelt, míg a konkurens katasztrófafilm mindössze 349,4 milliót. Ennek természetesen az volt az oka, hogy az Armageddonban a karrierje csúcsán lévő Bruce Willis volt a főszereplő, aki mellett olyan sztárok statisztáltak, mint Liv Tyler, Ben Affleck, Billy Bob Thornton, Steve Buscemi, Owen Wilson, Michael Clarke Duncan és Udo Kier, míg a Deep Impact stábjában csak Morgan Freeman és Robert Duvall volt húzónév (plusz Elijah Wood, bár ő A Gyűrűk Ura-trilógia előtt csak egy közepesen ismert gyerekszínész volt). Tudományos szempontból egyébként a Deep Impact messze korrektebb volt, mint az Armageddon.

Z, a hangya (1998) / Egy bogár élete (1998)

1998 az ikerfilmek éve volt: a két vulkános-lávás blockbuster mellé két hangyákról szóló, vicces animációs filmet is kaptak a nézők. Itt viszont a hollywoodi legendárium szerint nem a véletlen műve volt az egyezés. Az Egy bogár élete ugyanis egy éveken át készülő Pixar-animáció volt, amiről valószínűleg tudott az a Jeffrey Katzenberg is, aki a Disney-től való ajtócsapkodós távozása után mérgében megalapította Spielberggel és David Geffennel karöltve '94-ben a DreamWorks SKG stúdiót. A hangyadömpinges 1998-as év így a két animációs cég háborújaként vonult be a mozgókép-történelembe, és természetesen mindenki máshogy emlékszik a történtekre. A Toy Story Oscar-díjas rendezője és a Pixar stúdió egyik agytrösztje, John Lasetter például árulónak nevezte egykori kollégáját. Szerinte Katzenberg egy '94-es beszélgetésüket követően egyszerűen ellopta tőle a hangyás mese ötletét, miután az Universal stúdió udvarán (mindkét cégnek volt itt telephelye) a régi barátságuk emlékére, lelkesen elmesélte neki, min dolgozik épp a Pixar.

Katzenberg pont ekkoriban pumpált iszonyú pénzeket a DreamWorks házi animációs cégébe, a Pacific Data Imagesbe, ahol '98 őszére el is készültek a Z, a hangyával. A mese végül pár héttel hamarabb került a mozikba az Egy bogár életénél. Katzenberg később még a Pixart menedzselő Steve Jobs előtt is azzal védekezett, hogy nem lopta el a hangyákat, mivel a Z ötlete egy DreamWorks-dolgozó '91-es sztorivázlatából jött. Igaz, egyes források szerint ez a „dolgozó” a DreamWorks filmosztályának igazgatója, Nina Jacobson volt, aki korábban – micsoda meglepetés! – a Disney mozifilmes stúdióigazgatója volt. Bármi is volt a háttérben, a mozikban végül a Pixar győzött: míg a sáskákkal harcoló, szemeteskukát meghódító bogarak 363,3 millió dollárt kaszáltak, addig a diktatúrák ekézésével és Woody Allen vicceivel súlyosbított, felnőttesebb hangulatú Z a hangya csak 171,7 millióig jutott el.

A Mars mentőakció (2000) / A vörös bolygó (2000)

A Mátrix 1999-es sikere divatba hozta a sci-fi műfajt, de az egy évvel később készült Mars-filmek annyira semmilyenek lettek, hogy hiába láttam mindkettőt a moziban, ma már menthetetlenül egybefolynak. Sőt, évekig azt hittem, Val Kilmert vitték el az űrlények A vörös bolygó végén, pedig Gary Sinise ment velük A Mars mentőakcióban. A két film egyébként nemcsak annyiban hasonlított egymásra, hogy a főszereplők vörös homokdűnék között kerülnek bajba: mindkettőben visszaköszön például a 2001: Űrodüsszeia. 

Például mindkét filmben nagy, forgó gyűrűk vannak az űrhajókba eszkábálva, hogy legyen a fedélzeten mesterséges gravitáció. És míg Brian De Palma Mars mentőakcióban az űrhajósok egy titokzatos idegen faj képviselőivel veszik fel a kapcsolatot, addig Antony Hoffman A vörös bolygójában meghülyül az expedíciót kísérő mesterséges intelligencia (aki itt nem szuperszámítógép, hanem egy robotkutya), és mindenkit megöl, akárcsak a kultikus Kubrick-filmben. A két marsos sci-fi közül végül egyik sem lett kasszasiker: a márciusban bemutatott Mars mentőakció épp hogy csak visszahozta az árát (100 milliós büdzsé, 110 milliós bevétel), A vörös bolygó pedig hatalmasat bukott (csak 33,4 milliót kapart össze).

Capote (2005) / A hírhedt (2006)

Az, hogy Truman Capote megérdemelt egy (két) életrajzi filmet, nem kérdés. Nemcsak azért, mert remek író volt, hanem mert kellően excentrikus és élvhajhász is ahhoz, hogy ne csak azt mutathassák róla, hogy ül egy asztalnál és gyötrődik az írógép felett. Meleg volt, alkoholista, a felső tízezer kedvence, híres és hírhedt barátokkal, szerelmekkel, árulásokkal. És akkor még nem is beszéltünk legismertebb munkája, a Hidegvérrel megszületésének különös körülményeiről.

Éppen ez, Capote ellentmondásos viszonya a megtörtént esetet feldolgozó könyvben szereplő gyilkosokkal, különösen a jóképű Perry Edward Smithszel, izgatta a filmkészítőket. Rögtön két film készítőit. A forgatókönyvek írása idején állítólag még nem, csak a szereplők kiválasztásakor derült ki, hogy egy időben két film is készül a témáról. A Capote készítőinek volt nagyobb szerencséje, mert ők a vasárnap meghalt Philip Seymour Hoffmant nyerték meg a főszerepre, aki semmiben nem tudott rossz lenni, itt meg egyenesen zseniális volt. Hamarabb is elkészültek, a Capote 2005-ben jött ki, és megérdemelten nyert Oscart és Golden Globe-ot a legjobb férfi főszereplő kategóriájában. Tökéletes film, ami talán még a kényes ízlésű Capote-nak is tetszett volna. Az élet igazságtalan, mert a 2006-os A hírhedt (a főszerepben Toby Jones) is nagyszerű film lett, csak már senki nem volt kíváncsi rá.

Hófehér és a vadász (2012) / Tükröm, tükröm (2012)

2012-ben két stúdió is úgy érezte, hogy eljött ez idő egy Hófehérke-adaptációra nagy sztárokkal, nagy reklámkampánnyal, nagy költségvetéssel. Szerencsére legalább felfogásában különbözik a két film, míg a Julia Roberts-féle Tükröm, tükrömben inkább viccesre vették a figurát, addig a Kristen Stewart és Charlize Theron főszereplésével készült Hófehér és a vadászban komorra.

Ez esetben a nem a megszokott módon alakultak a dolgok: a Julia Roberts-filmet mutatták be előbb, de mégis a Kristen Stewartos verzió aratott nagyobb sikert. Márciusban, amikor bemutatták a Tükröm, tükrömet, már lehetett tudni, hogy pár hónap múlva jön egy másik Hófehérke-film, és az Alkonyat-rajongó tinik inkább megvárták azt a változatot, amiben nagy kedvencük, a jelentéktelennél is jelentéktelenebb Stewart játszik. A két film még így is kioltotta egymást valamennyire, Amerikában például egyik sem tudta visszahozni az árát. Világszerte viszont mindkettő jó üzletnek bizonyult, a Tükröm, tükrömmel 166, a jóval nagyobb költségvetéssel készült Hófehér és a vadásszal közel 400 millió dollárt kerestek.

Támadás a Fehér Ház ellen (2013) / Az elnök végveszélyben (2013)

Az elnök végveszélyben és a Támadás a Fehér Ház ellen példája jól mutatja, hogy milyen az, amikor pár hónap különbséggel bemutatnak két filmet szinte tök ugyanolyan sztorival. Mindkettő keres valamennyi pénzt, de igazán nagyot így szinte képtelenség robbantani. A Támadást mutatták be korábban, ha nem is A pluszos, de azért világhírű színészekkel, Gerard Butlerrel, Aaron Eckharttal és Morgan Freemannel a főszerepben.

Az elnök munkahelyét megtámadják, csak egy magányos hős mentheti meg – nagyjából ennyi a történet. Pár hónappal később jött Az elnök végveszélyben Channing Tatummal, Jamie Foxxszal és Maggie Gyllenhaallal. Az elnök munkahelyét megtámadják, csak egy magányos hős mentheti meg - újra ugyanaz. Ezek után nem csoda, hogy utóbbi film, hiába Roland Emmerich rendezte, még az árát sem tudta visszahozni, 150 millió dollárból készült és Amerikában csak 73 milliót hozott. Nem mintha a Támadás a Fehér Ház ellen akkora üzlet lett volna: ezt 70 millióból készítették, és 98 milliót kerestek vele.