Clooney megállította Berlin szívét

2014.02.08. 20:41

Csütörtökön még a Grand Budapest Hotel sztárjai őrjítették meg Berlint, de a Műkincsvadászok stábjának sikerült fokoznia a helyzetet: George Clooney a városban van!!!

A két film sztárszereposztásában van átfedés is: míg Bill Murray alig egy percet játszik a Grand Budapest Hotelben, a Műkincsvadászokban fontos szerepe van éppen Bob Balaban oldalán, aki szintén benne volt az Anderson-filmben, így ők maradtak a hétvégére is Berlinben. De elkísérte a filmet George Clooney rendező és Grant Heslov produceren kívül a német Justus von Dohnányi, Dimitri Leonidas, Hugh Bonneville, Bob Balaban, Matt Damon és Jean Dujardin is.

Fájóan hiányoznak viszont a nők Berlinből: nem jött el a Műkincsvadászokkal Cate Blanchett, ahogyan Jennifer Lawrence és Amy Adams sem kísérte el az Amerikai botrányt, így Christian Bale-lel és Bradley Cooperrel kellett beérünk egy meglepően alacsony érdeklődést keltő sajtótájékoztatón, ahol megtudtuk, hogy az Amerikai botránynak eredetileg sötétebb, a valóságot jobban követő befejezése lett volna (amelyben Jennifer Lawrence karaktere felakasztja magát), ám végül nem forgatták le, a rendező David O. Russel inkább egy másik jelenetet írt meg gyorsan a telefonján. 

Műkincsvadászok (The Monuments Men) - Szinkronos előzetes

A szombat azonban már Műkincsvadászoké: a Monuments Men nevű csoport valóban létezett, könyv is született róluk, George Clooney és állandó alkotótársa, Grant Heslov pedig azért készítettek belőle filmet, hogy emléket állítsanak ezeknek a csodálatos embereknek. Tehát még egyszer: Clooney csinált egy filmet arról, hogy milyen fantasztikus Amerika, hogy megmentette Európa kulturális bölcsőjét. A Műkincsvadászokat ennek megfelelően az a fajta amerikai patriotizmus lengi be, hogy "igen, itt emberek küzdenek és halnak meg, de ha a művészetből semmi sem marad, akkor miért is küzdünk valójában?" És ezt a kérdést teszik fel újra és újra és újra és újra a filmben. Néha szó szerint. 

A valóságban a harvardi műkincs-restaurátor, George Stout ötlete volt, a filmben Frank Stokes (Clooney) állítja össze az elnök jóváhagyásával a különleges, Monuments Men fedőnevű csapatot, hogy mentsék meg Európa műkincseit a náciktól. A pusztítást Clooney a második világháború egyik ikonikus veszteségével illusztrálja, a Monte Cassino-i kolostor fényképével,  illetve az Utolsó vacsora csodálatos megmenekülésével: 1943-ben (ha már itt tartunk, amerikai) bomba robbant a milánói kolostorban, és az egész épület összedőlt, csak a híres freskó maradt meg épségben, ezzel a jelenettel kezdődik a film. 

A válogatotthoz a Metropolitan Múzeum képviseletében James Granger (Matt Damon, őt James Rorimerről, a Met igazgatójáról mintázták) csatlakozik először, majd szépen lassan összeáll a hétfős csapat múzeumigazgatókból, művészettörténészekból és kurátorokból, akik egy rövid kiképzés után elindulnak a frontvonalak mögé, ahol már nagyban folyik a műkincsrablás: Claire Simone (Cate Blanchett, ő valójában Rose Valland művészeti szakértő akar lenni) látszólag kollaborál a náci gyűjtögetéssel, de valójában az ellenállás kéme. Ő jegyezte fel titokban, hova szállították a nácik az ellopott műkincseket a megszállt Franciaországban. A Műkincsvadászok az európai földre lépve csapatokra oszlanak, hogy felderítsék a területet: mit vittek el már el, mi van még meg, és mit kell nekik megmenteni.

A sok-sok egymást követő szónoklós jelenetben a küldetésüket hangoztatják, az egyikben a francia Jean Dujardin emeli a poharát: "Basszák meg a németek! A jelenlévők természetesen kivételek." felkiáltással, utalva a csapat német származású tagjára, Sam Epsteinre (Dimitri Leonidas, az eredetiben a német emigráns Harry Ettinger, aki önként jelentkezett, amikor megtudta, hogy németül beszélő munkatársra van szükség). Szóval a filmben a németek az ellenségek, Európa a szörnyű kínokat elszenvedő áldozat, Amerika pedig a nagy jóságos segítő, éppen ezért nem volt elsőre egyértelmű, hogy a sajtóvetítés alatt támadt egyre hangosabb kiáltozás nem a film elleni tiltakozás, hanem egy segélykiáltás, egy újságíró ugyanis szívrohamot kapott a nézőtéren. A vetítés félbeszakadt, és a negyedórás szünetben várakozva volt alkalmunk átvenni, hogy az addig eltelt nagyjából egy órában az égvilágon semmi sem történt. Konkrétan olyan érzés volt, mintha a DVD-kiadás kimaradt jeleneteit néztük volna, hiába váltogattunk az európai helyszínek között, egyik sem vitte előre a cselekményt. De nem is az unalom volt a legkellemetlen élmény, hanem a már-már arroganciával kevert pátosz: amikor Bill Murray egy hanglemezt kap otthonról, amin a lánya és az unokája énekel neki egy karácsonyi dalt, miközben Clooney kezei között haldoklik egy katona, akkor látványosan kezdtek kifelé szállingózni a teremből az emberek. Amikor pedig Matt Damon egy zsidó családtól elkobzott festményt visszavisz az immáron üresen álló, Dávid csillagokkal telefújt lakásukba, hiszen, és itt megint jött egy "ez a feladatunk"-jelenet, akkor valami bennem is eltört. 

Egyszerűen felfoghatatlan, hogy az a George Clooney, aki legutóbb a hihetetlenül feszes A hatalom árnyékábant is csinálta, hogy tudott egy ennyire fantáziátlan filmet készíteni, és minden nemes szándék ellenére hogyan képes Európa megmentőjének szerepében tetszelegni, a ráadásul teljesen zavarosan vázolt történelmi háttér előtt. A sajtótájékoztatón felszólaló újságírók ezúttal nem is dicsérték egekbe a filmet, de ez inkább a Clooney okozta hisztérikus hangulatnak köszönhető. Egy kivétellel csak elképesztő ostobaságokat kérdeztek szegény stábtól, (legalább hárman azt, hogy miért csinálta meg a filmet), azóta sem tudom eldönteni, hogy a német Anke Engelke fütyörészése vagy a mexikói újságírónő szerelmi vallomása volt-e kínosabb. Utóbbi hosszan ömlengett arról, hogy tudja-e, hogy rengeteg nő erotikus fantáziájának ő a főszereplője, szerencsére az ilyen helyzetekben mindig lehet Bill Murray-re számítani, aki rögtön eljátszotta, hogy neki (és nem Clooney-nak) szól a kérdés. Murray egyébként ugyanabban a sapkában érkezett, mint a Wes Andersonos sajtóeseményre, a Grand Budapest Hotel vörös szőnyegére pedig sztüszikalapban és egy pohár martinival lépett, kíváncsi vagyok, a Műkincsvadász premieren mivel robbant. Egy dubaji újságíró pedig azzal akart dicsekedni, hogy Matt Damon tavaly azt mondta neki, hogy a filmipart a pénz uralja, és megkérdezte, hogy változott-e a kérdésben a véleménye. Szegény Matt Damon azt sem tudta, miről van szó. 

Ebből is látszik, hogy az igazán fontos kérdésekre nem került sor, bár néhányszor szóba kerültek a Münchenben előkerült nácik által elkobzott festmények, amelyeket visszakaptak az eredeti tulajdonosok. Illetve egy görög újságírónő megkérdezte, hogy mégis mit ajánl Clooney, hogyan szerezzék vissza az angoloktól a saját műkincseiket. Ezt azonban Clooney egy erős kijelentés után (Angliának vissza kellene szolgáltatni) viccel ütötte el: "Im not very good at proposals" - azaz nem vagyok túl jó a javaslatokban, közben természetesen utalva arra is, hogy még mindig agglegény. Sajnos a film humora még ezt a szintet sem tudta megütni. 

A Műkincsvadászok valóban léteztek

Roosevelt elnök 1943-ban hagyta jóvá a kicsit hosszabb nevű, de az egyszerűség kedvéért valóban Monuments Menként emlegetett csoportot: 13 ország 345 embere (nők és férfiak vegyesen) dolgoztak azon, hogy megmentsék Európa műkincseit, ami valóban példátlan volt olyan értelemben, hogy gyakorlatilag az ellenséges területet védték. Firenze bombázásakor például egy Monument Menek által összeállított térkép szerint igyekeztek bombázni az amerikaiak, hogy minél kevesebb kárt tegyenek a városban. A nácik valóban rejtegették az általuk begyűjtött műkincseket, amiket a tervezett Führermúzeumba szántak, a filmben is fontos szerepet játszó Merkersből 400 festmény került elő, és anélkül, hogy szpojlereznénk a filmet, ugyanannyi Monuments Men tag halt meg a vásznon, mint a valóságban is.  A csapat csaknem ötmillió műkincset és egyéb kulturális javat segített visszaszerezni, ugyanakkor a mai napig továbbra is több százezer elrabolt műkincs hiányzik. A sztoriból Robert M. Edsel írt könyvet, a dallasi székhelyű Monuments Men Foundation for the Preservation of Art alapítványt is ő hozta létre, hogy listát vezessenek az eltűnt műkincsekről. Az ő könyvét olvasta Grent Heslov, Clooney állandó producere három évvel ezelőtt.

A Műkincsvadászokat Magyarországon március 20-án mutatják be, február 13-án a könyv is megjelenik magyarul.