Február a leggyatrább filmek hónapja

2014.02.12. 17:01

A filmipar az (anyagilag) legígéretesebb blockbustereket nyárra és az ünnepek idejére tartogatja, amikor az embereknek több szabadidejük van. Bár főleg az év első hónapjának filmjeit máskor szokták becsmérelni (lásd például az idei év első szégyenfoltját, az Én, Frankensteint), most számokkal is bebizonyították, hogy februárban jönnek ki a legpocsékabb filmek.

A Slate nevű online magazin összeállította valamennyi 2000 és 2013 között megjelent, legalább egymillió dolláros bevételt elérő film listáját, és ezek Rotten Tomatoes-on (a filmkritikusok legfontosabb oldala) elért pontszámait.

E szerint a február a mozivilág legínségesebb időszaka. Ez a hónap, a sokévi átlag alapján, mindössze 45-ös pontszámmal zárt, három ponttal alulmaradva januárral és szeptemberrel szemben. A hónapok győztese július lett, 58 pontot ért el, azaz 13-mal több pontot, mint a február.

640

A táblázat szerint az elmúlt évek legrosszabb időszaka 2001 februárja volt, amikor olyan filmek jelentek meg, mint a Nő a baj az Amerikai pitékből ismert Jason Biggsszel, a Hannibal Anthony Hopkinsszel, a Milliókért a pokolba Kurt Russellel és Kevin Costnerrel, az Édes november Keanu Reevesszel és Charlize Theronnal. Az is jól látszódik, hogy 2004-ben végig pocsékul teljesítettek a filmek, még a csúcsértéket produkáló júniusban és júliusban is csak alulról súrolták az átlagos értéket.

Idén akár fordulat is beállhat. A Lego-kaland már nagy siker, George Clooney Műkincsvadászokja és a Vámpírakadémia viszont már kevésbé, ahogy nem sok jót ígér a Robotzsaru remake-je sem. De szintén februárban debütál a Non-stop és a Pompeji is. 

Ami a Slate matekjából kimaradt, az az, hogy február az Oscar hajrája, amikor a súdiók előállnak azokkal a filmekkel, amiktől nem okvetlenül nagy anyagi hasznot, hanem díjakat várnak. Hogy a kritikusoknak nem mindig tetszenek ezek a filmek, más kérdés.