Folytatódik a Pofázunk és végünk

2014.02.19. 16:40

Nem túl nagy meglepetésre folytatást kap Kevin Hart és Ice Cube Ride Along (Pofázunk és végünk) című vígjátéka, amit a Universal úgy mutatott be január 17-én, hogy ha behozza a 25 milliós gyártási költségét, már elégedettek vele. A film erre 120 millió dollárt szedett össze egy hónap alatt, és ezen annyira fellelkesült a stúdió, hogy menten jelezte a rendezőnek: kezdheti előkészíteni a második részt, mert ha a közönségnek bejön az, ahogy Hart és Ice Cube szívatja egymást 100 percen keresztül, akkor nekik is.  

Ride Along Official Trailer #1 (2014) - Kevin Hart, Ice Cube Movie HD

Tim Story rendező mellett természetesen a két főszereplő is visszatér a filmhez, mint ahogy Will Packer producer, valamint Phil Hay és Matt Manfredi (R.I.P.D.) forgatókönyvírók is, akik az első résztől eltérően most már valóban bele is szólhatnak a történetbe - nem úgy mint az első rész esetében. Ezt a filmet ugyanis a Universal készen vette (Greg Coolidge és Jason Mantzoukas volt az eredeti író) és a Hay-Manfredi páros csak polírozott az egyébként Dwayne Johnsonra és Ryan Reynoldsra írt sztorin. A második rész esetében, írja a Deadline Hollywood, viszont az alapoktól kezdhetik a munkát,  és konkrétan a két főszereplőre szabhatják a poénokat is. A második részben egyébként több akciójelent lesz majd.

A filmet hamarosan itthon is bemutatják, egészen pontosan március 20-án.